Lazarbibi

  • TECHNIKATÖRTÉNET
  • ELKÉPESZTŐ
  • VALÓSÁG
  • FORMÁTUMOK
  • NAVIGÁCIÓ
  • MAGYAR
  • HADITECHNIKA
  • CÉGEK
VIDEOTON televíziógyártás

VIDEOTON televíziógyártás

Magyarországon 1956-ban kezdődött a televíziógyártás

Igaz ekkor adás még nem volt csak kísérleti jelleggel, de az ORION már gyártotta az első készülékeket. A Vadásztöltény gyárban 1959-ben indult be a fekete-fehér televízió-vevőkészülékek gyártása, az országban először az akkori viszonyokhoz képest nagy méretűnek számító képcsővel. Hihetetlen gyorsasággal 1 év alatt létrehoztak egy televíziógyártó részleget. A népet gyors ütemben el kellett látni televízió készülékekkel, ezért az akkori iparpolitika kompromisszumos döntést hozott, az Orion mellett a Vadásztölténygyár is gyárthatott tévékészülékeket. Ez utóbbi sokkal jobb feltételekkel indította ezt a profilt. Az iskolák százával bocsátották ki a jól képzett elektronikai műszerészeket, és az Orionból különféle problémák miatt kivált fejlesztőcsapat is átigazolt a céghez. Az új termékcsoport megjelenésével a vállalat neve is megváltozott: Villamossági, Televízió- és Rádiókészülékek Gyára, röviden: VTRGY lett 1961-től.

A VTRGY és az Orion egymástól teljesen függetlenül dolgozott, a termékeik nem hasonlítottak egymásra sem megjelenésben, sem elektronikai felépítésben. Konkurencia leginkább a vásárlók körében alakult ki, egyik ember a VT-re esküdött, másik meg az Orionra, ezért nagyjából egyformán fogytak a két gyár termékei, és ez így volt egészen a nyolcvanas évekig. Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy a SAMSUNG első fekete-fehér televíziója 1972-ben készült el SANYO licenc alapján.

tv_vtrgy_t_5391_munkacsy_1961_-.jpg

A fenti képen látható Munkácsy televízió sorozatgyártása 1959 tavaszán kezdődött, és 1963-ig tartott, ezalatt összesen 120 000 darab készült belőle. A gyártás két lépcsőben történt, először egy mechanikus szerelőszalag mellett egy brigád összerakta a készülékeket, utána egy un. műszerész-szalag következett, ahol televízió műszerészek felélesztették, ha szükséges volt megjavították, majd beállították a frissen elkészült darabokat. Beállításra az ipari adás szolgált, ami azt jelentette, hogy a műsorszóró adó órákon keresztül csak monoszkópot sugárzott.

Említést érdemelnek még a Munkácsy készülékhez tartozó extrák. Volt hozzá vezetékes távirányító, amivel a hangerő és fényerő szabályzásra nyílt lehetőség, valamint egy színezett lapot lehetett a képernyő elé rakni, és már majdnem színes televízió lett belőle. Csatorna váltásra nem volt szükség, mivel egy műsor létezett összesen.
 

  • 1960 Benczúr
  • 1961 Carmen
  • 1962 Kékes
  • 1963 Alba Regia
  • 1963 Tavasz
  • 1965 Horizont
  • 1966 Favorit
  • 1968 Mona Lisa
  • 1968 Olimpia
  • 1968 Sztár
  • 1969 Favorit Duplex
  • 1971 Inter favorit
  • 1971 Elektron 20 Preomat
  • 1971 Record
  • 1973 Elektron 24
  • 1981 modul Star 24
  • 1984 Super Star 20
  • A végén egy kis érdekesség, a Munkácsy készülék színezett előtéttel. Az ég kék, a fű zöld, de mi van ha nem természetfilmet közvetítenek?

1960-tól nagyjából évente jelent meg egy új fekete-fehér modell. 1967-ben megszületett az első hordozható fekete-fehér TV, a Minivizor. 1968-ban a cég felvette a „VIDEOTON” nevet, és innentől VIDEOTON Rádió- és Televíziógyár lett.

  • 1967-ben jelent meg a legelső Minivizor elektroncsöves változatban.
  • 1969 Mobilett. Ez is hordozható elektroncsöves készülék, de kissé súlyosabb változat.
  • 1969-ben tranzisztoros lett a Minivizor, de a képcsövön kívül még egy cső megmaradt benne hírmondónak.
  • A három generációt megélt Minivizor típus utolsó verziója. 1972-ben jelent meg és két évig megtalálható volt az elektronikai üzletek polcain.
  • Az Mini Vidi televízió háromféle színben (citromsárga, narancssárga, fehér) készült 1976-tól.
  • 1978-ban jelentek meg a modulos tv család hordozható tagjai. A képen a TC 1613 Super Star 12 látható.
  • 1974 közepén kezdődött a Tünde tévé gyártása sárga, fehér és piros színben. A típust 1978-ig készült.
  • 1984-ben jelent meg a Videoton legelső hordozható színes televízió-típusa. Még abban az évben díjat kapott az Ipari Formatervezési Nívódíj pályázaton. Elsősorban külföldre szállítottak belőle. Képcsöve Samsung gyártmány.
  • 1986-ben jelent meg a Videoton legelső hordozható, távirányítós színes televíziója. Szintén díjat kapott az Ipari Formatervezési Nívódíj pályázaton. Képcsöve Goldstar (LG) gyártmány. Testvérmodellje a TS 2625, ami Unitra képcsővel volt szerelve.
  • Ez pedig a Mini Vidi export verziója, amit Wega márkajelzéssel árusítottak Nyugat-Európában.

Már 1969-ben elkezdték fejleszteni az első színes tv prototípusokat Videcolor és Albacolor néven, a gyártás pedig 1972-ben indult. 1973-ban dobták őket piacra, 56 cm-es angol Mullard képcsővel 24.000 forintos áron, ami az akkori átlagfizetés tízszerese volt nagyjából. Az 1974-től árusított Munkácsy-Color ugyanaz volt csak más kezelőegységgel és többféle képcsővel készült, de az ORION konkurenciája mellett a nagy előd sikereit nem tudta megismételni.

Több modell is nagyon jól nézett ki, ami nem a véletlen műve volt, mert neves formatervezők készítettek terveket a cégnek. 1973-ban Dániel József formatervei alapján készült a Videoton TC 1607 “Tünde” Televízió, ami egy 31 cm képátlójú hordozható, fekete-fehér televíziókészülék volt, melyet főként exportra szántak. A TA-4323-SP-TXT infracolor színes tv készülék Formatervezési Nívódíjat kapott 1983-ban, ugyanezt zsebelte be az első hordozható színes televízió, a TS2601 1987-ben.

tunde.jpg

A fekete-fehér televíziók sikeresek voltak, sokat exportáltak Kelet és Nyugat-Németországba, Svédországba, Finnországba, Görögországba, Egyiptomba, és természetesen a Szovjetunióba. Félkész termékeket is szállítottak nagy mennyiségben Kínába, Egyiptomba, Görögországba.

A Videoton legelső modul rendszerű fekete-fehér televízió-családja a Super Star 1978-ban került a boltok polcaira. Kezdetben két alaptípus volt, a TA 3301 Super Star 20 és a TA 5301 Super Star 24. Nem sokkal ezután megjelentek a típuscsalád különböző módosításai, többcsatornás kivitelei és a hordozható modellek. Ekkor még viszonylag gyorsan követtük a nyugati konkurenseket, a lemaradás csak pár év volt, a távol-keleti cégek pedig még nem rúgtak labdába.

1979-ben mutatták be a Videoton TS 3301 SP Super Color A típust, ami joggal nevezhető mérföldkőnek a Videoton színes televízió-palettájában, hiszen ebben a képcsövön kívül már nem található elektroncső. Teljesen félvezető és integrált alkatrészekre épül (17 db IC, 29 db tranzisztor). A 80-as évek további típusai (módosított, továbbfejlesztett, egyéb funkciókkal ellátott modellek) mind a 3301-re épültek. Az első szériák képcsöve 51 cm képátlójú japán Hitachi gyártmány, In Line rendszerű, ami a korábbi delta rendszerű képcsövekhez képest szebb, élethűbb képet ad. Továbbá nincs szükség a pár évente esedékes konvergencia és színtisztaság utánállításra. A későbbi szériák már 56 cm átlójú lengyel képcsővel készültek, ugyanis a KGST Lengyelországra osztotta ki a képcsőgyártást.

1981-ben újra névváltás, és innentől: VIDEOTON Elektronikai Vállalat. A 80-as évektől megváltoztak a dolgok, a számítástechnika és a gyártástechnológia gyors ütemű fejlődése miatt kezdett nőni a lemaradásunk a nyugattól, ráadásul a Color Star tűzesetek tovább rontották a profil amúgy sem rózsás helyzetét. 

Az 1970-es évek végén modul tévé részegységekért cserébe a szovjetek a Raduga készülék SECAM normájú színes tv paneljeit küldték, amiből egy olcsó, Color Star fantázianevű készüléket fejlesztett ki kényszerből a VIDEOTON, és százezres nagyságrendben gyártotta. A szerkezet alap állapotában is hajlamos volt néha kigyulladni, de még a szakszerű javítás is növelte a kockázatot, főleg ha az eredetinél jobb minőségű alkatrészt építettek be, mert hogy nem arra volt szegény méretezve. Sajnos az eseteket a pártállam és a gyártó is megpróbálta eltitkolni. Dömsödi Gábor a "168 Óra" akkori riportereként tárta a nyilvánosság elé az ügyet, és majdnem ő lett a felelős a botrányért. A tulajdonosokat nem vigasztalta, hogy más gyártó modelljei is kigyulladtak, na meg a 40 000 szovjet tűzeset sem. Többen be is perelték a céget, de a Legfelsőbb Bíróság egy 1985-ös ítéletében érdekes módon meg­osztotta a felelősséget a gyártó és a készülék tulajdonosa között. „A tűz­ elharapózásában a lakás bérlője is hibás, mert a televíziót hosszabb időn át felügyelet nélkül üzemeltette bekapcsolva hagyva” – állapította meg. Később megnyugtatta a kedélyeket amikor a HVG lehozta, hogy szovjet eredetű alkatrészek gyulladtak ki, a VIDEOTON szervizek pedig átvizsgálják a használatban lévő készülékeket.

  • Munkácsy Color 1977-79
  • Color Star
  • Videoton TS 3301 SP Super Color 1980
  • Szuper infra color 1984
  • Videoton TS 4317 SP 1989. A készülék a Videoton gyár utolsó saját termékei közé tartozik.
  • Precision 2000 már THOMSON belsővel.
  • TS 2810 OSD-TXT-STEREO-SAT  (1989)

A Videoton gyár utolsó saját termékei közé tartozott a TS 4317 SP, az Infra Color fantázianevű készülékcsalád egyszerűsített változata. Felépítését a megszokott Videoton-stílus jellemezte sok magyar alkatrésszel és lengyel származású képcsővel. Nyomógombos csatornaváltóján az aktuális állást a gomb mögött megjelenő fehér jelzés mutatja. Az adóra hangolást a piros hangolópálcával lehet elvégezni.

A 80-as évek közepére olyan szinten leromlott a versenyképesség, hogy a cégnek döntenie kellett: vagy beszüntetik a televíziógyártást, vagy licencek vásárlásával követik az élvonalat. 1986-ban Kázsmér János lett a vezérigazgató, és ő a francia THOMSON céggel való együttműködés mellett döntött. Új típuscsalád kifejlesztésére, és egy komplett végszerelő gyártósor szállítására alakítottak ki együttműködést. Első lépésként 15 fiatal mérnök települt ki a THOMSON németországi központjába a kitűzött célok elérése érdekében. Következő lépés egy vegyesvállalat létrehozása lett volna. A dolgok nem haladtak zökkenőmentesen, ugyanis a projekthez állami garanciák kellettek, a kormányzat pedig ekkorra már kissé összezavart állapotban volt. A program mindenképpen jót tett volna a Videotonnak, de az egész magyar elektronikai iparnak, ennek ellenére egyes politikusok mégis a projekt lejáratásán fáradoztak.

A THOMSON termékek magasabb szintet képviseletek mint az akkoriban hazánkban gyártott készülékek, és az előállításukhoz is ötödannyi idő kellett, de természetesen az alapanyag is drágább volt. Minden negatív előjel ellenére 1988-ban ha alacsony darabszám mellett is, de megindult a gyártás, ami ennek ellenére nem volt veszteséges. Az árak is barátságosra sikeredtek, hiszen az itthon kapható konkurens nyugati modelleknél  olcsóbbak voltak. Akkoriban a SABA, a NORMENDE és a TELEFUNKEN is ugyanerre a technológiára épült, tehát ha valaki szétszedett egy ilyen készüléket ugyanazt a panelt találta benne mint a Videotonban. A THOMSON projekt és a számítástechnika igényeinek kielégítésére felépült egy korszerű nyomtatott áramköröket gyártó üzem is. 

TV fronton még a nyugat-német ROVEX céggel történtek együttműködési kísérletek egy olcsó tömeg-modell kifejlesztésére, de a projekt nem jött össze. Ennek ellenére pár típusban a rendszerváltás környékén fellehetőek voltak ROVEX részegységek. Megjelentek még abban az időben VIDEOTON-WALTHAM márkajelzésű készülékek is. A WALTHAM Gmbh a VIDEOTON nyugat-németországi leányvállalata volt a hetvenes évek óta, és segített az értékesítésben. Levéltári kutatások szerint a COCOM lista kijátszásában is segédkezett. A VIDEOTON által az USA-ban vásárolt integrált áramköröket találtak Nicaraguában és Afganisztánban zsákmányolt bolgár gyártmányú fegyverekben, de ez már egy másik történet.

A THOMSON féltette a piacait, ezért kemény korlátokat állított a VIDEOTON számára. Az állam nehéz helyzetére hivatkozva évi 1,5 milliárd forint különadót vetett ki a cégre. A vezérigazgató úgy érezte, hogy tudatosan tönkre akarják tenni a vállalatot, és ezt hangoztatta a pártvezetők előtt is. A rendszerváltásra a helyzet tarthatatlanná vált, a THOMSON projekt sem mentette meg a céget, de a telepített technológia jók jött a későbbiekben. A beáramló nyugati árú, és a megszűnt keleti piacok miatt a csőd elkerülhetetlenné vált. 1991-ben a privatizáció során magánkézbe került a VIDEOTON.

1995-re az új tulajdonosok megállítottak minden olyan pénzmozgást, amely a vállalat veszteséges tevékenységeit, azaz a készülék gyártást finanszírozta. Konzervatív pénzügyi gondolkodásmódot és óvatosságot gyakorolva a vállalat régi képességeit újraértelmezték, melynek következményeként egy teljesen új, töretlenül sikeres ipari komplexumot alakítottak ki, amelyet a szerződéses gyártásra alapoztak.

28289130_videoton-l37wp11.jpg

2006-ban újra megjelent a VIDEOTON TV az üzletek polcain. Ezeket a készülékeket ugyan nem Magyarországon, hanem egy távol-keleti üzemben gyártották, ám a Videoton szerint az általa nyújtott szervizháttér is elég ahhoz, hogy a vevők elégedettek legyenek a márkanévvel. Nem így történt. Egy stratégiai együttműködés keretében a Videoton márkanév használatát átengedték a HQ Electronicnak, ugyanakkor a tévék szervizhátterét a Videoton biztosította. A forgalmazó szerint jó minőségű, de régebbi technológiával készülő televíziókról és DVD lejátszókról volt szó. Volt szerencsém megismerkedni velük közelebbről, véleményem szerint az akció nem a márka feltámasztására, hanem a legenda rombolására volt jó.

 

Források: hypeandhyper.com, patina.atw.hu, Herczeg István, sg.hu, blikk.hu, www.radiomuseum.org, RMK Hírújság, VIDEOTON szerzői team: A VIDEOTON története 1938-1990. (c 2012) ISBN 978-963-08-5110-7

9 komment Magyar Tovább
VIDEOTON televíziógyártás Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
9 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Kh-101, ami elfelejtett felrobbanni Kh-101, ami elfelejtett felrobbanni
  • Amikor a Japánok másoltak egy szovjet terméket Amikor a Japánok másoltak egy szovjet terméket
  • Digitális hangfelvétel a Szovjetunióban Digitális hangfelvétel a Szovjetunióban
  • Hidegháború a rádió műsorszórásban Hidegháború a rádió műsorszórásban
  • Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás

A bejegyzés trackback címe:

https://lazarbibi.blog.hu/api/trackback/id/tr412637137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whitebeard 2017.07.09. 20:20:55

1990-ben az import-kvóták eltörlése gyakorlatilag kivégezte a teljes hirdástechnikai ipart. Ezt még a nálunk gazdagabb országok sem engedték meg maguknak. :(
Válasz erre 

Amatőrfilmes 2017.07.12. 08:10:40

Hát , igen sikerült a dilettánsoknak ezt is tönkretenni.Így múlt el a magyar ipar dicsősége.Szégyen!
Válasz erre 

GecikEllenzéke 2017.10.01. 14:34:55

Egy darabig volt SAGEM kivetitőstv bérgyártás,aztán valaki nagytudású leromboltatta a TVKFT rész bal épületét,de előtte még a jobb épülettel összekötő SóhajokHidját is.Lebontották az "R10" vagy "R20"feliratú minihelyiséget is a TVKFT bal épülete mellett.Lehet ott volt a központi számítógép?Tavaly-idén kaptam a hirt,hogy egy ránézésre 1979-81es épitésű fehér 2szárnyas emeletes épületet a "régi számitástechnikát" is leakarja valaki nagytudású bontatni SZFVÁRi Videotonban.CSak megjegyzem,hogy régen a TVKFT jobb oldli épületében volt egy aula,amelyben 2vitrinsorbn voltak a pótolhatatlan VideotonTVk kiállitásai,és már felharmad világitással láttam 2000esévekben a kiállitást.Később valaki szerint az oktató fszt-es néygszög épületbe kerültek e szerkezetek,de azt évekkel ezelőttlepecsételéve lezárta valaki és az üvegeken benéve kinyitott ajtók és fosztogatás-összekészités látszott tavaly/idén.Apropó..van egy hátsó raktár ami amjdnem felépült 1989-1991re de ablaktalan maradt szél-lykakkal ablakok heylén,és fémlemez falú lett.Hátrafelé van...valaki azt mondta ott csomagolóanyagok vannak,de állitólag létezik egy titkos raktár 1970-80asévek bútorokkal,amelyeket ha összefognánk lehetne múzeumot,kiállitást csinálni végre,amit igérgetett a vállalatvezetés is 15-20éve már,nyomásra.De hova tűntek a műemlékrádióik,tvik a kiállitásról? (hova tűnt szfváriFIDESZ impotenssége miatt judapesti fidezsNIF által leromboltatott,az országban egyetlen magas 2lábú váltóállitó torony-ból pl a 3fajta MŰSZAKIMŰEMLÉK váltóállitó és kijelzőrendszer?és ez mind a mostani 7évi rezsimben tűnt el.Meséljek még? a fideszoton stadion 1965-68ban lett megvásárolva egy bezártmásik sportegylettől,ameyl termsézetvédelmi területre strandra sirokra épitette a stadiont...kevesen tudják...tűnögetnek is el dokumentumok,amiből utána lehetne nézni
Válasz erre 

A-tominator 2017.12.14. 15:30:10

Nekünk is Videoton TV-nk volt még nagyon kicsi koromban (valami "Olimpia" vagy mifene volt a típusneve), de jól szolgált kisebb javításokkal 2 évtizedet! Igazán tragikus, hogy ezek a nagy magyar vállalatok, amikre büszkék lehettünk és lehetnénk, így letűntek. Ezeket kellene újjáéleszteni a tulajdonosoknak meg a politikusoknak, ha annyira nemzetinek vallják magukat, már csak azért is, hogy a saját lábán álljon az ország gazdasága, és hogy legyen mire büszkének lennünk, legyen mi vigye világszerte az ország hírnevét. Amúgy van kettő darab Videoton DVD-lejátszóm (DCU2101-AC), szép, minden formátumot ismer, ami kell, USB-s, kártyaolvasós - de érdekes módon mindkettőnek csak a HDMI kimenetén van hang is a kép mellett, SCART-on, RCA-n nincs! Hogy ez miért van...? Ezeket viszont már Kínában gyártották, úgyhogy sejthettem volna, hogy nem lesznek tökéletesek; így nehéz lesz az újjáélesztés!
Válasz erre 

Adani 2018.10.17. 11:03:50

@A-tominator:

Videoton Super Color tévé a mai napig működőképes. 1991-ben vette fater használtan, vagyis selejtezett volt. a szervízben kiderült ,hogy gyári hibás, selejtezték, de mégis sikerült valahogy megbütykölni és így adták el olcsóbban. Szerencsémre, mert a tévé azért kellett, mert már karácsonyra érkezett egy Commodore 64-es amire 4 évesen úgy rácuppantam, hogy napi szintű lett otthon a meccs vagy számítógép veszekedés, hogy a családi béke érdekében úgy döntöttek a szülők vesznek egy kis tévét akár fekete-fehéret az jó lesz nekem játszani. Szerencsére sikerült kifogni ezt és így megmenekültem a junoszty-tól és a még nagyobb idegbajtól mikor az Aztech Challenge-el játszottam ( fekete fehér tévén nem látszódtak a piranhák az egyik pályán)
Még sokáig használtuk azt a tévét, tuti megvan még most is a padláson valahol. Soha semmi baja nem volt. Ami érdekes volt legalábbis nekem akkoriban ,hogy volt rajta egy gomb, amivel ki lehetett kapcsolni a színeket, fekete-fehérré téve a képet.
Válasz erre 

A-tominator 2018.10.17. 13:37:56

@Adani: őszintén irigyellek. Én annakidején (1992 körül szintén) Junoszty TV-n voltam kénytelen játszani a Commodore Plus/4-esemmel - már amikor lehetett, mert éppen nem volt parlamenti közvetítés a kettesen, ahol bejött a C+4 jele. Mindenesetre akkor még legalább nem ez a "rövid idő alatt elromlik, hát dobd ki a kukába" világ volt az elektronikában sem, mint ma, mióta szinte mindenki Kínában gyártat. Hát ez van. Ha meg előkerül a padlásról az a TV, nehogy kidobd, mert vannak, akik gyűjtik az ilyeneket (én is ismerek egyet).
Válasz erre 

Adani 2018.10.19. 13:18:37

@A-tominator:

Ha még működik biztos nem engedem kidobni. :)
Amúgy az első színes TV-nk is megvan 1988-ban Bécsben vett Samsung, mai napig működik.
Válasz erre 

szaszady 2019.04.06. 18:07:48

Tisztelettel kérdezem, hogy az Orion, Munkácsy Color televíziója miért és hogyan került be a Videotonról szóló cikkbe?
Tisztelettel:Szász Gábor
Válasz erre 

szaszady 2019.04.06. 18:23:43

Nos, elnézést kérek mindenkitől! Videoton a készülék.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Lazarbibi

Tudomány, technika, érdekességek régiségek és még sok más !

Lazarbibi honlapja

dj.jpg

Facebook

Lazarbibi honlapja

Top 5

  1. Filmszereplő számítógép
  2. Magyar kazettás magnók
  3. Szovjet kazettás magnók
  4. Különleges ajándék az amerikai nagykövetség részére
  5. 10 dolog, amitől elhiszed a tervezett elavulást

Címkék

Cégek (19) Érdekességek (35) Formátumok (16) Haditechnika (45) Magyar (32) Morbid (9) Navigáció (10) Szuper (26) Technikatörténet (59) Valóság (12) Címkefelhő

Keresés

Friss topikok

  • 'n Quijote: Szia! Tudsz valamit Makay Attiláról? Ha igen, privátban válaszolj légy szíves az onquijote kukac g... (2024.09.06. 06:27) A BHG emlékére
  • tutyimutyi terminátor: nos, elillant 7 röpke év, és Kim köszöni, jól van; még mindig ő a Kedves Vezető (v. mi) (2024.08.11. 12:29) Észak-Korea megbéníthatja a high-tech ipart?
  • Greg36: @gigabursch: Valószínűleg igen. A csupaszárny elv már egész korán megjelent a kutatások között (má... (2024.08.05. 13:15) Göring lopakodója
  • Barkmann: "Mi az a konténer radar? Furcsán hangzik, de nem találtam rá magyar elnevezést." 29B6 "Konténer" (... (2024.07.14. 05:19) Támadás a konténer radar ellen
  • Adani: Vidoeton Colorstarokhoz is a Raduga képcsöveket használták, Szovjetunióból jött a képcső, a videot... (2024.04.09. 15:33) Színes televízió a Szovjetunióban

Facebook hírfolyam

Lazarbibi honlapja

Blogajánló

Az elfeledett fegyver - a denevérbomba története A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba. hi-sztori.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2024 április (1)
  • 2023 november (1)
  • 2023 február (1)
  • 2022 november (1)
  • 2022 október (1)
  • 2022 február (1)
  • 2021 december (2)
  • 2021 augusztus (1)
  • 2021 június (1)
  • 2021 április (2)
  • 2021 március (1)
  • Tovább...

Egyéb

Támogatás

Támogasd munkámat, ha több hasonló jellegű cikket szeretnél olvasni, de az oldal enélkül is üzemel tovább.

 

Kávégép szerviz

185706145_3911285022287604_3885607603847226092_n.jpg

Elektronika,tech,retro
süti beállítások módosítása
Dashboard