Egy lépésre a győzelemtől?
Talán kevesen tudják, hogy a Szovjetuniónak saját programja volt digitális hangformátumok és az azokat lejátszó eszközök kifejlesztésére. A sorozatgyártásra kész optikai lemezeket és a hozzájuk tartozó lejátszókat már a CD lemez bemutatása előtt 1 évvel elkészítették, és nagyjából egyidőben a Philips-SONY bejelentéssel publikálták is.
Kezdetek
Azt azért meg kell jegyezni, hogy a Szovjetunió nem volt úttörője a digitális audio formátumoknak, és a fejlesztések is később kezdődtek. A Philips már 1969-től elindította a kutatásokat, a birodalomban a Minisztertanács 1975 ben hozott egy határozatot, amelyben előirányozta a fejlesztések megkezdését. Az, hogy mi váltotta ki a döntéshozók érdeklődését a hangadatok digitális továbbítása iránt, és mit terveztek a hangfelvételek használatával, nem tisztázott, de valószínűsíthetően nem csak polgári szempontok vezérelték őket.
A műsorszórással, vétellel és akusztikával foglalkozó vállalat - továbbiakban:VNIIRPA - kísérleti gyárában E.I. Vologyin irányításával létrehoztak egy laboratóriumot, ahol a következő feladatokat tűzték ki a tudósokból és mérnökökből álló csoport elé:
- Műszaki megoldások keresése, amelyek lehetővé teszik az audió információk bináris kódokká alakítását, valamint az optikai adathordozókra történő felvételt és lejátszást, a minőség romlása nélkül.
- Szabvány kidolgozása, valamint az adathordozók és a lejátszók tömeggyártásának megszervezése.
- Ajánlások készítése a digitális felvételek sokszorosításának elsajátításához.
A projekt neves szovjet tudósokat és szakembereket hozott össze a kémia, az optika, az elektroakusztika, a matematika és az informatika területéről, valamint áramkör tervezők, automatikus vezérlőrendszerek fejlesztői és a digitális jelfeldolgozás szakemberei is jelentősen hozzájárultak a fejlesztéshez. A csapat szenvedélyesen vetette bele magát a munkába.
A fenti színes képen Vologyin a lemez írási folyamatot kíséri figyelemmel, alatt pedig az első teszt példányon végeznek méréseket a kutatók.
A folyamat összetettsége
Az adatok lemezre rögzítésével kapcsolatos kísérletek természetesen nem várt akadályokba ütköztek. Speciális tiszta helyiségeket kellett kialakítani a kémiai laboroknak, ahol az adathordozókkal kísérleteztek. A CD lemezhez erősen hasonlító korong lett a végeredmény. Évek teltek el az autófókusz, a sávontartás és a motorvezérlés csiszolgatásával.
A fő nehézséget az LG-15 gázlézer használata jelentette, amely tetemes méretekkel és súllyal rendelkezett. Erre az a megoldás született, hogy a lézer egységet fixen rögzítették és a diszkmotort mozgatták lemezzel együtt egy kis kocsi szerű szerkezeten keresztül. Érdekes módon 15 évvel később a SONY is alkalmazta ezt az ötletet felső kategóriás gépeiben"Fixed Pickup" megnevezéssel, egy ilyet láthatunk a lenti képen.
Egy másik kihívás az információáramlás megoldása volt. A hibajavító rendszert és az adatfolyam kialakítását 1,5 éves fejlesztő munka árán sikerült megoldani. A 44,1 kilohertzes mintavételi frekvencia és a 12 centiméteres átmérő megegyezett a kompakt diszk tulajdonságaival, de a kvantálás 11 biten történt, a lemez pedig kicsivel vastagabb volt mint a CD, és üvegből készült.
A diadal pillanatai: "Lucs-002"
Az első működő laboratóriumi prototípus, a "Lucs-001” 1978-ra készült el (nyitókép). Egészen 1981 végéig szorgalmasan csiszolgatták és a kisebb hibákat kijavították. 1982-re a Szovjetunió rendelkezett egy sorozatgyártásra kész "Lucs-002" lejátszóval (lenti kép). A készülék igen tekintélyes méretekkel rendelkezett és 2 blokkból állt, az egyik tartalmazta a mechanikát a szervó rendszerekkel, a másik egység pedig a jelfeldolgozó elektronikát.
A Szovjetunió gazdasági eredményeinek kiállítóközpontjában bemutatták a módosított és sorozatgyártásra érett "Lucs-002" modellt, a szovjet optikai lemez első és utolsó példányával, konkrétan a "Dráma a vadászaton" című film zenéjének digitális felvételével. A fejlesztő központnak 100 darab demó példányt kellett volna készítenie, de mivel nem voltak berendezkedve a sorozatgyártásra, ennyit biztosan nem sikerült összerakni. A készülék a leningrádi tévében is szerepelt újságírók gyűrűjében és egy rövid helyi adás is elegendő volt ahhoz, hogy felcsigázzák a gyártók érdeklődését.
A VNIIRPA-t a szovjet rádióelektronikai ipar óriásai és a lemezgyár is elkezdte ostromolni, hogy megkapják a műszaki dokumentációkat, mivel meg akarták kezdeni a sorozatgyártást és a korongok tömeges kiadását. Amikor a leírások megérkeztek, a lelkesedés hirtelen eltűnt.
Zsákutca a tervgazdaság labirintusában
Az érdeklődés hirtelen csökkenésének okai a műszaki dokumentációkban foglalt teljesíthetetlen követelmények voltak. A lejátszó gyártásához szükséges technológiai feltételek nem álltak a cégek rendelkezésére és nem is tudták előteremteni azokat. Erősen kiütköztek a rendszer hibái, a lassú tervgazdaságban nehéz bürokratikus apparátussal és rosszul motivált vezetéssel rendelkező vállalatok számára az ilyen feladatok lehetetlennek bizonyultak. A technológiai háttér pedig kétséget kizáróan meg lehetett volna, ha több nagyobb vállalat összefog, ahogy a katonai ipari komplexum esetében ez működött is. Ráadásul a projektnek nagyobb állami támogatásokat is ígértek, ami azt eredményezte, hogy a vállalatok egymás ellen kezdtek küzdeni, ami helyrehozhatatlan időveszteséghez vezetett.
1982 végére a fejlesztői csapata szétesett, a szakemberek egy része a leningrádi Morfizpribor Központi Kutatóintézetbe került, ahol a kutatás teljesen más alapokon folytatódott. Az első kereskedelemben megjelent készülékek alapján próbáltak összerakni valamit. 1983 végére elkészült 2 darab "Korvett LP 001" elnevezésű prototípus, inmár Philips lézerfejjel, kizárólag kísérleti célokra. Meglepő módon a szovjet Ragyio magazin csak 1983 áprilisi számában közölt képet (lentebb) és egy rövid cikket a "Lucs-002" készülékről, ecsetelve, hogy ez a kis fényes lemez lesz a jövő útja. Ebben nem tévedtek, de addigra a hazai fejlesztéseknek már befellegzett.
A dicstelen vég
A Philips és a Sony 1982-ben már nemzetközi szabványként mutatta be saját CD-formátumát, és a lemezek terjesztése is megkezdődött. 1983 végére világossá vált, hogy ez lesz a világszabvány, és mivel a szovjet projekt elakadt, ezzel a világpiac is helyrehozhatatlanul elveszett. Ennek eredményeként a kormány és a Szovjetunió Kommunista Pártjának vezetői teljesen elvesztették érdeklődésüket a digitális felvételek iránt. A peresztrojka megérkezésével visszatértek a lejátszó gyártásának tervei, de már nem saját, hanem a világszerte elterjedt CD formátumban. Így a VNIIRPA laboratórium gigantikus munkája semmivé foszlott, és csak néhány kisebb fejlesztésükre volt igény az első szovjet CD lejátszók elkészítésekor. Ezekről bővebben olvashattok egy régebbi posztban.
Források:hifi-advice.com/blog, yandex.ru, red-innovations.su
