Lazarbibi

  • TECHNIKATÖRTÉNET
  • ELKÉPESZTŐ
  • VALÓSÁG
  • FORMÁTUMOK
  • NAVIGÁCIÓ
  • MAGYAR
  • HADITECHNIKA
  • CÉGEK
Játékgépek a múltból

Játékgépek a múltból

Milyen kincseket rejt egy elhagyott hajó

slide_280335_2096274_free-min.jpg

Egyre ritkábban találkozhatunk un. árkád gépekkel, vagyis a klasszikus pénzbedobós játékgépekkel. 1966-ban jelentek meg az első példányok, amik még tisztán mechanikusak voltak, később a hetvenes években fokozatosan számítógép alapú videojátékokká alakultak. 2000 után a játékkonzolok és az internetes játékok szép lassan kiszorították őket, de valószínűleg ma is létezik néhány retró hely ahol pár darab még üzemel. Nehéz dolguk van a gyűjtőknek, mert az árak egyre magasabbak és szinte minden példányért meg kell küzdeni pl. volt kocsma tulajdonosokkal, akiknél még fellelhető esetleg pár kóbor példány. Ki gondolná, hogy egy elhagyott hajón található az ilyen gépek kincsesbányája.

dukeoflancaster_1.jpg

Belfastban épült a "Lancaster hercege", ami 1956 és 1970 között kiránduló hajóként működött. Írország, Skócia és Európa szerte szállította az utasokat a British Rail hajózási társaság égisze alatt. A maga idejében luxusnak számított a felszereltsége, ez az első osztályú társalgó berendezésén is látszik lentebb. Később 1970-ben átalakították kompnak, a hátsó fedélzetre vágtak egy ajtót és Sealink néven járta tovább a tengereket. Utolsó útjára 1978-ban indult, utána eladták egy Liverpooli székhelyű cégnek, ami szabadidőközpontot szándékozott nyitni a hajón.

dukesintz2.jpg

Lancaster hercege 1979 augusztusában érkezett végső állomáshelyére Llanerch-y-Morba, Észak-Walesbe, hogy új életet kezdjen. Tervbe vették még, hogy szállodává alakítják, de ez soha nem valósult meg. A hajóra különféle szórakozási lehetőségeket telepítettek, többek között telepakolták a fedélzetet árkád játékokkal. Lenti képen egy eredeti szórólapot láthatunk. A "The Fun Ship" ahogy ismertté vált gyorsan népszerű turisztikai attrakció lett, munkahelyeket teremtett és hozta a hasznot a tulajdonosoknak, de a móka nem tartott sokáig.

dukeoflancaster_5.jpg

Egy bonyolult jogi küzdelem kezdődött a helyi önkormányzattal, aki attól tartott, hogy a hajó jelenléte tönkreteszi a helyi vállalkozásokat. A "The Fun Ship" rövid életű volt, és gyorsan be kellett zárni. Az indok végül az lett, hogy a hajóhoz csak az észak-walesi vasútvonal hídján keresztül lehet eljutni, amely túlságosan alacsony volt a sürgősségi járművek számára. Ez azt jelentette, hogy az aranykorból több mint 50 árkád gép maradt bezárva a belsejében. Az idő múlásával persze a hajó kezdett lepusztulni és erősen rozsdásodni, majd nagyrészt feledésbe merült, csak a helyiek emlékeztek rá mi is volt valamikor. Senki nem járt arra, a tulajdonosok pedig kijelentették, hogy nem tervezik eladni. Csendben kezdett szétrohadni a rakományával együtt.

dukeoflancaster_7.jpg

Egészen 2009-ig nem történt semmi, ám ekkor egy Urbex közösség - akik elhagyott dolgokat kutatnak - felfedezte magának a hajót, és elkezdett képeket posztolni róla. Valakinek sikerült elérnie a hajó belsejét is, ahol kísérteties fotók készültek a kabinokról, és feltűntek a játékgépek is. Persze ez nem kerülte el a brit árkádgyűjtők figyelmét sem, és Oliver Moazzezi vezérletével - aki a legismertebb volt közülük - megpróbáltak kapcsolatba lépni a tulajdonosokkal.

Oliver 8 hónapi keresés és telefonálgatás után talált egy szálat, a tulajdonos egyik rokonát. Ez a családtag végül sikeresen felvette a kontaktust a hajó gazdáival, és megszületett a megállapodás. Az árkádgépek eladásra kerültek, és előtte meg lehetett tekinteni őket. 2011 februárjában Oliver és két gyűjtőtársa bejárta a fedélzetet, végigsétált a lépcsőkön és felfedezték a gépeket. Az első látogatás során pontosan feltérképeztek mindent, hogy miből mennyi van és milyen állapotban. Néhány igen ritka darabot is találtak. Nem akarták elhinni, hogy ezek a játékok már itt pihentek 1983 óta, amikor a hajót bezárták. 30 éven keresztül várták megmentőiket, és azon tűnődtek, hogy játszik e még valaki rajtuk. 

Oliver és csapatának gyorsan kellett cselekedni, mert az eladó csak 10 napot adott a vásárlóknak, hogy a gépeket eltávolítsák a hajóból. Egyetlen megoldás létezett arra, hogy a játékok lekerüljenek a külső fedélzeten keresztül: darut kellett bérelni. Innentől kezdett logisztikai rémálommá változni a dolog, de a vevők nem hátráltak, még több gyűjtőt szerveztek be, hogy összejöjjön a pénz a projektre. 2012. február 4-én a megállapodás szerinti időpontban körülbelül 15 gyűjtő és rajongó érkezett Európából, hogy megkezdjék a mentési akciót.

Sikerült több mint 50 klasszikus játékgépet megmenteni, amik 1980 és 81 környékén - az árkád játékok fénykorában - készültek. Ezek a gépek már biztonságban vannak, napjainkra már elkészültek a javításukkal. Hogy mi lesz a hajó további sorsa? Nem tudja senki, de időközben - mint a nyitóképen is láthatjuk - Európa leghíresebb utcai művészei is birtokukba vették.

Forrás: arcadeblogger.com 

6 komment Érdekességek Tovább
Játékgépek a múltból Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
6 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Kh-101, ami elfelejtett felrobbanni Kh-101, ami elfelejtett felrobbanni
  • A nyomozó, aki mindent feltalált A nyomozó, aki mindent feltalált
  • Egy legendás rádióteleszkóp a Krím félszigeten Egy legendás rádióteleszkóp a Krím félszigeten
  • Kémek a fénymásoló gépben Kémek a fénymásoló gépben
  • Hidegháború a rádió műsorszórásban Hidegháború a rádió műsorszórásban

A bejegyzés trackback címe:

https://lazarbibi.blog.hu/api/trackback/id/tr4814089655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

charlie 2018.07.06. 13:57:52

Inkább a NAV szorította ki, mert szerintük ez szerencsejáték.
Válasz erre 

2018.07.06. 15:40:45

A NAV jelenlegi gazdái inkább szerencsejátékosok.
Válasz erre 

gintonic.azigazi 2018.07.07. 07:45:07

space invaders LOL mennyit jatszottam olyannal 87 tajan
Válasz erre 

Papírzsepi · http://lemil.blog.hu 2018.07.08. 09:35:59

@charlie: nem teljesen. Az első lépés az volt, hogy a flippereket és space-invaders-eket egykalap alá sorolták a félkarú rablókkal. Ez volt a fő hiba.
Ezután megállapítottak egy fix adóértéket rájuk. Akkor még bevett szokás volt, hogy a kocsma-tulaj este, zárás után minden nap jackpotot csinált a nyerőgépein, így optimalizálva a benne maradó -és adózandó- pénzt. Ezért kellett fix átalány-adót bevezeti.
Csakhogy egy flipper sosem hoz annyi pénzt, mint egy félkarú. Nagyságrendileg sem, egyszerűen nem lehetett vele kitermelni az adót, és a saját költségeit. Még úgy sem, hogy a lipperek és játékgépek egyik funkciója a "több időt töltsön a kocsmában" volt, tehát a közvetett hatása is pénzt termelt.
Ekkor eltűnt az összes flipper és árkád a kocsmákból, és mivel ekkorra már mindenkinek volt otthon számítógépe-konzola-telefonja, tulajdonképpen nem is hiányoztak senkinek. Egy "Free-wifi" olcsóbban ott tartja a vendégeket.
Aztán különféle okokból a félkarúaknak is menniük kellett. Ez már érzékenyebben érintette a népet, de már megszoktuk (ezért volt nekem olyan sokkoló, amikor Vegasban még a reptéri beszállító kapu mellett is állt 4 nyerőgép!).
Mindemellett a pincémben ott figyel ma is egy "The Grand Lizzard" flippergép, amit a NAV tönkretevő akciója után szereztem potom pénzért. Ma is meglátogatom párszor...
Válasz erre 

gigabursch 2018.07.08. 10:35:53

Öööö, érdekes fogalom a gépház, a főgép és a segédgép jelen esetben.
Válasz erre 

prakp 2018.07.08. 12:31:41

@Papírzsepi: Igen, ez így van. Undorító.
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Lazarbibi

Tudomány, technika, érdekességek régiségek és még sok más !

Lazarbibi honlapja

dj.jpg

Facebook

Lazarbibi honlapja

Top 5

  1. Filmszereplő számítógép
  2. Magyar kazettás magnók
  3. Szovjet kazettás magnók
  4. Különleges ajándék az amerikai nagykövetség részére
  5. 10 dolog, amitől elhiszed a tervezett elavulást

Címkék

Cégek (19) Érdekességek (35) Formátumok (16) Haditechnika (45) Magyar (32) Morbid (9) Navigáció (10) Szuper (26) Technikatörténet (59) Valóság (12) Címkefelhő

Keresés

Friss topikok

  • 'n Quijote: Szia! Tudsz valamit Makay Attiláról? Ha igen, privátban válaszolj légy szíves az onquijote kukac g... (2024.09.06. 06:27) A BHG emlékére
  • tutyimutyi terminátor: nos, elillant 7 röpke év, és Kim köszöni, jól van; még mindig ő a Kedves Vezető (v. mi) (2024.08.11. 12:29) Észak-Korea megbéníthatja a high-tech ipart?
  • Greg36: @gigabursch: Valószínűleg igen. A csupaszárny elv már egész korán megjelent a kutatások között (má... (2024.08.05. 13:15) Göring lopakodója
  • Barkmann: "Mi az a konténer radar? Furcsán hangzik, de nem találtam rá magyar elnevezést." 29B6 "Konténer" (... (2024.07.14. 05:19) Támadás a konténer radar ellen
  • Adani: Vidoeton Colorstarokhoz is a Raduga képcsöveket használták, Szovjetunióból jött a képcső, a videot... (2024.04.09. 15:33) Színes televízió a Szovjetunióban

Facebook hírfolyam

Lazarbibi honlapja

Blogajánló

Az elfeledett fegyver - a denevérbomba története A második világháború során számos különös és innovatív fegyverötlet született, ám kevés volt olyan szürreális, mint Lytle S. Adams pennsylvaniai fogorvos elképzelése: a denevérbomba. hi-sztori.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2024 április (1)
  • 2023 november (1)
  • 2023 február (1)
  • 2022 november (1)
  • 2022 október (1)
  • 2022 február (1)
  • 2021 december (2)
  • 2021 augusztus (1)
  • 2021 június (1)
  • 2021 április (2)
  • 2021 március (1)
  • Tovább...

Egyéb

Támogatás

Támogasd munkámat, ha több hasonló jellegű cikket szeretnél olvasni, de az oldal enélkül is üzemel tovább.

 

Kávégép szerviz

185706145_3911285022287604_3885607603847226092_n.jpg

Elektronika,tech,retro
süti beállítások módosítása
Dashboard