Beszélgetés Selyem Tóth Sándorral, a páratlan értékű zalaegerszegi rádiógyűjtemény őrzőjével

A Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum zalaegerszegi irodáinak alagsorában járunk. A járás persze túlzás, hiszen valójában lépni sem lehet a készülékektől. A múzeum őrzi ugyanis az ország egyik legnagyobb, különleges rádiókat felvonultató gyűjteményének egy részét, amelynek felelőse, fejlesztője, ápolója Selyem Tóth Sándor. Zalában, de szerte az országban és a világban sem szorul bemutatásra, nemzetközi „vizeken" evezve is a gyűjtők gyűjtője, magánkollekciója is számos különlegességgel szolgál. A múzeumbeli értékeket egyelőre csak külön kérésre lehet megtekinteni, de épp az elmúlt hetekben röppent fel 16 év után újra a remény, hogy a felújítás előtt álló falumúzeumban helyet kaphatnak a rádiók.

Termoelektromos generátor? - kérdezek vissza, amikor kalauzom rámutat egy lámpának látszó készülékre. Ahol nincs áram, ezzel fejleszthető, s mint látja, a csatlakozás is ott van az oldalán, mihez ekképp rádiót is lehet kapcsolni. Az oroszoknál volt jellemző 1945 után, de az 1920-as évektől ezt Angliában is készítették. Két éve őrzöm, én vásároltam. A ritkaságok között csak kapkodjuk a fejünket: amott eredeti Orion dobozban lapul egy új készülék, a külső burok az 1930-as éveket idézi. A harmincas évekből való, Budapestről érkezett Gloriett is megfér mellette.

1995-ben kezdtem el a rádiókészülékek és a hozzá kapcsolódó irodalom gyűjtését. Ez számomra pihentető, sok örömet okoz. Gyűjteményem 1990 darabból, elsősorban csöves készülékből és 350 db táskarádióból áll, 630-ról van információ a honlapomon, de a teljes gyűjtemény is látható egy weblapon. A gyűjtés legfőbb rendező elve a technikatörténet, ezért jól megfér gyűjteményében az 1926-os Philips Népvevő, a Standard 3a és az 1964-es Bang & Olufsen Beomaster 900, amely a világ első sztereó tranzisztoros rádiója. Vágya, hogy Zalaegerszegen létrejöjjön egy állandó kiállítás, ezért volt nagy öröm számára, amikor Magyarországon elsőként (természetesen csak ebben a kategóriában) 1998 novemberében felkerült a világhálóra, s ezzel mások számára is láthatóvá vált a gyűjtemény, amelyben ott pihen a különleges formai kivitelnek számító Ingelen US 437 W Geographic, amelynek érdekessége a színes Európa-térképes körskála a városok (adóállomások) kereséskor felgyulladó fényeivel, de érdekesség lehet az 1936-os és 1951-es Orion 222. Említést érdemel az Orion 331-es típus török export változata is.

Selyem Tóth Sándor alapító tagja a Rádiógyűjtők Magyarországi Klubjának, amely 1998 júniusában alakult. Több klubtag saját honlappal is jelen van a világhálón, munkájukat segíti az Oradio levelezőlista is. ő maga a svájci szakhonlapon a második helyen szerepel a világ gyűjtői között.

A Postai és Távközlési Múzeum Alapítvány kiadásában 1998 elején dupla CD-ROM jelent meg „A magyar rádiózás története és a vevőkészülékek katalógusa” címmel, amelyben néhány készülékkel a gyűjteményem is szerepel - folytatja a szenvedély sikertörténetét a mérnökemberből lett gyűjtő. - A kiadványt minden érdeklődőnek szívesen ajánlom kultúrtörténeti és technikatörténeti jelentősége miatt is. Munkám jelentős részét jelenti, hogy a világ legnagyobb rádiógyűjtői oldalán hazánkat a nemzetek közötti „versenyben” a 15. helyről a10. helyre hoztam fel, és tartósan ott is tartom. Ide közel 45 ezer képet töltöttem fel, döntően magyar készülékekről.

Hazánk egyébként az 1930-as évektől 1962-ig rádiógyártó nagyhatalom volt, gyártmányai a Dél Amerikai földrészen is ismertek, népszerűek voltak. Olyannyira, hogy miután az interneten keresztül értesültek a missziójáról, Selyem Tóth Sándornak Peruból is üzentek: eredeti csomagolású, Magyarországon gyártott rádiót küldenének neki. A tetemes postaköltség egyelőre akadályt képez. Az ismeretterjesztés közben kézbe veszünk újabb ritkaságokat, bár a negyvenes évekbeli Standard világvevőt mérete miatt például alig bírnánk el. Nagypolgári lakások éke volt. Egy havi fizetés volt az ára, s olyannyira nagy értéknek számított, hogy óriási mérete ellenére az egyik itt lévőt a tulajdonosai még a Balatonra is levitték magukkal. Egyszer le is esett a vonatról, de még mindig üzemképes. Az ötvenes éveket szimbolizálja a függőleges üvegskála-csíkos, nyolc hullámsávos Orion rádió, ami hagyatékból került Egerszegre. Közben megérkezünk az úgynevezett néprádióhoz.

A néprádió két hullámban terjedt el Magyarországon, először bakelit tömegrádióként, a Horthy-korszakban, több ezer példányban, majd az ötvenes években. Több cég gyártotta, hogy nagy tömegeket tudjon elérni a rádiózás. A második Néprádió akció már igénytelenebb, fadobozos változatot hozott. A gyűjtemény világosbarna darabját az Orion gyártotta, három adót lehetett rajta fogni. Később ha több adót akartunk a hatvanas-hetvenes években, akkor a SOKOL rádión hallgathattuk a Radio Luxemburgot, vagy más készüléken az Amerika Hangját, illetve a Szabad Európát. S hogy honnan a szent őrület? Selyem Tóth Sándor Budapesten végzett a Kandó Kálmán villamosmérnöki főiskolán, a kilencvenes években kicsit unta magát, a házi kerten kívül mást is akart. A családi rádiót megmentette, felújította, s járta a bolhapiacokat. Ma már sokan ismerik, tudják, mit keres. A múzeumi lehetőség új lendületet ad a szenvedélynek, és reméli a postamúzeumbeli, valamint a volt szentendrei (most pomázi), verőcei, keszthelyi és más kollekciók mellett végre közkinccsé lesz az egyik legnagyobbnak számító rádiógyűjtemény.

Az értékmentő tevékenység következő szintje az alapítványtétel volt. A Zala Megyei Bíróság 2000-ben jegyezte be az Első Zalai Rádiómúzeum Alapítványt. Ezzel nyílt lehetőség az európai kulturális és technikai örökség megőrzésére, a magyar rádiógyártás fennmaradt gyártmányainak megmentésére.

Forrás: Arany Horváth Zsuzsa írása a zalai Prémium magazin téli számában. Fotó: Pezzetta Umberto

A cikkhez kapcsolódó honlapok: Radiomuseum.org, Virtuális rádiómúzeum, Facebook Rádiómúzeum