A Budapesti Rádiótechnikai Gyár története I. rész

A BRG elődje a Vörös Szikra Gyár volt. A vállalatot 1953. január 1-i hatállyal alapították. A gyár szervezését a Magyar Adócsőgyár keretén belül kezdték el, a munka ideiglenesen a Béke tér 3. számú romos állapotú kis üzemben kezdődött meg Vörös Szikra Gyár névvel. Még ebben az évben Óbudára, a Polgár utcába költözött át a cég. A vállalat profilját különféle teljesítményű rádióadó berendezésekben, mikrohullámú berendezésekben és ipari nagyfrekvenciás berendezésekben jelölte meg az alapító okirat. 1954-ben a létszám jelentősen megnövekedett a profilbővítés következtében. A cégbe olvadt a Villamossági és Kábelgyár Gyengeáramú gyáregysége, a Magyar Adócsőgyárból az ipari nagyfrekvenciás berendezések részlege, az Elektromechanikai- és Töltőberendezések Gyárát megszüntették és teljes létszámával a Vörös Szikra Gyárhoz csatolták. Az első ismert termékük az M1 típusú Vörös Szikra elnevezésű orsós magnetofon volt, amely az első hazai orsós magnetofon is egyben. A fejlesztést nem úgy kell elképzelni mint manapság. Lelkes amatőr gárda jött létre az összeolvadásokkal, tapasztalat nélkül mindent ki kellet kísérletezni meg "faragni", de hatalmas lelkesedéssel sikerült, olyannyira hogy a készülékből még ma is vannak működő példányok, persze csak a gyűjtők féltve őrzött kincsei között.

Ezután közel egy éven keresztül a Beloiannisz Híradástechnikai Gyár (BHG) "V" gyáregységeként működött tovább. Az összevonás nem javította a működési eredményességet, ezért a céget 1957. január 1-i határnappal "Budapesti Rádiótechnikai Gyár" - BRG néven ismét önálló vállalattá alakították át. Az alapítólevél szerint az új üzem tevékenységi körébe tartozott a magnetofonok gyártása is. A cég intenzív fejlesztési munkába kezdett, és saját ez irányú tevékenységén kívül néhány licensz vásárlásával is igyekezett megteremteni a külföldi átlag színvonal elérési lehetőségét. A BRG néhány év alatt az iparág egyik kulcsvállalata lett. 1960-ban az osztrák Stuzzi cégtől vásárolt licensz alapján megkezdődött az M5, M5/a típusjelű „Mambo”, az első ténylegesen sikeres közszükségleti magnetofonok sorozatgyártása (65 ezer darab, felső képen jobbra). A BRG magnetofon profilja valójában az M8 „Calypso” háromsebességű magnó 1961-62. évi önálló fejlesztésével és gyártás bevezetésével indult. E típus futóműve - mivel a fejlesztésnél a BRG technológiai adottságait maximálisan figyelembe vették - szolgált a további évek folyamán az orsós magnók alapjául.

Az M8-cal párhuzamosan futott az M10, amely a negyedsávos változat volt, ezután jött az M9 és ennek negyedcsíkos verziója az M14, majd az M20 és M40. Az alaptípust a Quelle bolthálózat is forgalmazta M2 és M4 Revue néven, ami azt bizonyítja, hogy a készülékek korszerűek voltak a maguk korában. Az orsósról a kazettás magnók időszakának átmenetére a BRG kifejlesztette az M11 (lent balra) típust, ami két magnófajta egyedülálló kombinációja volt. Létezett még egy sztereó modell is az M12 (lent jobbra), de ez már nem került ki a boltokba, mert egy érthetetlen KGST döntés nyomán más országokhoz került az orsós magnó gyártás.

Mellékes munkában egy szekrénybe építve készítették az első 24 órás jeltároló berendezést a repülőtér kérésére. Ezt meglátták az oroszok, és rendeltek belőle. Így alakult ki egy újabb főprofil, az automatikus beszédnaplózás célját - jellegzetesen a légiforgalom irányításának naplózását - szolgáló sokcsatornás diszpécseri mágnesszalagos jelrögzítő berendezések (SHR-7, SHR-16, SHR-108, SHR-216, SHR-400 stb.) fejlesztése és gyártása. A rohamosan növekvő piaci igények kielégítése a termelés nagyfokú bővítését tette szükségessé, annak technológiai fejlesztésével és a termékcsoportok (profilok) gyártástechnológiai szétválasztásával. Így létesültek a BRG vidéki gyáregységei, majd később gyárai Kecskeméten (BRG Magnetofon Gyára) 1961-ben és Salgótarjánban (BRG Rádiótelefon Gyára) 1972-ben. A későbbi évek során további gyártóhelyek létesültek Lakitelken, Kiskunmajsán, Celldömölkön és Szécsényben. Lenti képen az SHR-208, jobbra a legszélén pedig az SHR-400 látható.

A BRG 1966-67-ben megkezdte a kazettás magnetofonok fejlesztését, majd a tömegszerű gyártását. Ezek az MK-21, MK-23, MK-25, MK-27 és MK-29 közkedvelt típusok voltak. Főleg a fiataloknak készültek hordozható kivitelben, de volt két asztali modell is az MK-43, és a végerősítővel egybeépített MK-42. A felsorolás sorrendjében láthatóak az alsó képen. Az 1970-es évektől a kazettás magnetofonok zárt ciklusú tömeggyártását egy Bosch szerelőszalag megvásárlása és üzembe helyezése tette lehetővé a kecskeméti gyáregységben. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a kazettás magnetofonok főszerelvényei (a szalagtovábbító KM-III, M 95F futóművek és a mágnesfejek) iránt komoly exportigények jelentkeznek. Ezek kielégítésére a BRG a magnetofon profil súlypontját ebbe az irányba tolta el. Ez a német Woelke cégtől megvásárolt magnófej licensz és a saját fejlesztésű meghajtó motorok, valamint a futóművek önálló termékkénti megjelenése által valósult meg a BRG különböző vidéki gyártóhelyein.

Különösen jelentős volt egy szilicium-dioxid résgőzölő berendezés megvásárlása a magnófejek korábbi berillium-bronz réseinek új kopásálló kiváltására, és a gyártás termelékenyebbé tételére. A futóművek és mágnesfejek exportszállításai az 1980-as években már millió darabos nagyságrendűek voltak. Születtek még érdekes konstrukciók is, ilyen volt a lenti képen látható "titkárnők rémálma" szerkezet, ami telefon üzenetrögzítő és diktafon volt egy készülékben megformázva.

Negyedik főprofilként a BRG az 1970-es évek elején kezdett számítástechnikai periféria termékekkel foglalkozni, először kooperációs beszállítások formájában, majd önállóan is fejlesztettl. Ezek a termékek a mágneses jelrögzítés (magnetofonok) terén megszerzett bő tapasztalatokon alapultak, mint például az LK-4 adatrögzítő és SLK-4 adatgyűjtő, majd a kazettás magnók konstrukciójára épült adatmagnók. Külön fejezetet érdemel az eredeti találmányként a világon elsőként kidolgozott és kissorozatú gyártásban is megjelent hajlékony mágneslemezes floppy disc adathordozó és annak számítástechnikai periféria készüléke (MCD), amelynek nemzetközi szabadalmi védettségét a japán SONY cég - nagyságrendekkel nagyobb tőkeerejénél fogva - megkerülte és így a 3,5 inches floppy disc a japán cég révén terjedt el és vált több évtizeden keresztül általánosan használttá a számítástechnikában. A politika bénázása miatt igen sok pénztől estünk el (sokadszorra). Itt ki kell emelni Jánosi Marcell főkonstruktőr nevét, akihez a találmány fűződik. A képre kattintva egy videót is megnézhetünk.

A BRG vállalat főbb termékei tehát: az URH rádiótelefonok és hírhálózatok, a magnetofonok és főszerelvényei, a sokcsatornás mágnesszalagos jelentéstárolók, a számítástechnikai periféria-eszközök, valamint az URH profilból alakult részprofilként az antennák és szűrők voltak. Termelésének 70-80%-a került a külpiacokra, elsősorban a volt szocialista országokba, de a szállítások kiterjedtek a világ szinte minden tájára. A nyolcvanas évek közepére a cég (új nevén: BRG Mechatronikai Vállalat) az ország egyik legnagyobb és legeredményesebb híradástechnikai vállalatává vált. Sikerét a gyártmányprofilok a bel- és külföldi piaci kereslet elemzésére alapozott tudatos megválasztásának, a gyártóhelyek termékhez illeszkedő technológiai koncentrálásának és a következetes termékfejlesztésnek (mintegy 80 megadott szabadalom) köszönhette.

A rendszerváltozás után a BRG önprivatizáció útján holdingszervezetté alakult, amely 8 részvénytársaságot és 12 Kft-t fogott össze, szinte mindegyikben több-kevesebb külföldi tőkével. Az 1989. évtől a külföldi - elsősorban a szovjet - piacok katasztrofálisan beszűkültek, a belföldi piacra pedig az importált termékek áramlottak be. Ez a körülmény, valamint a Vállalat nem régen végrehajtott szervezeti széttagolása szinte termelési és működési katasztrófaként érte a BRG-t. A társasági formákban működő gyárakban sorozatosan szűnt meg a termelési tevékenység, és ez a folyamat a társaságok felszámolásához vezetett Legtovább a rádiókommunikációs eszközöket gyártó salgótarjáni BRG Rádiótechnikai Rt. működött, amelyet 1998-ban megvásárolt a Videoton. Neve is VT-BRG Rádiótechnikai Rt-re változott. A Videoton gyártásprofiljának átrendeződése következtében a gyár termelése gyakorlatilag leállt, a céget felszámolták és jogutód nélkül megszűnt. 2009-ben az épület is lebontásra került.

Így végződött egy sikeres, és szép történet, de ez a BRG-nek csak az ismertebb arca, volt egy kevésbé ismert, ami majd a második részben kerül bemutatásra.

Felhasznált irodalom:

Nagy Vilmos: A magyar orsós magnó gyártás története

Kollár Ernő: A BRG gyár története

25 éves a BRG című kiadvány