Lazarbibi

  • TECHNIKATÖRTÉNET
  • ELKÉPESZTŐ
  • VALÓSÁG
  • FORMÁTUMOK
  • NAVIGÁCIÓ
  • MAGYAR
  • HADITECHNIKA
  • CÉGEK
Top 5 sci-fi, ami nagy hatással volt a technológiákra

Top 5 sci-fi, ami nagy hatással volt a technológiákra

A sci-fi filmek, és regények mindig tele voltak új ötletekkel, és jövőbeli technológiákkal. Ily módon sok elképzelést, mint például mobiltelefonok, robotok, űrutazás, vagy táblagépeket először filmben láttunk jóval azelőtt, hogy ténylegesen feltalálták, és használták volna őket. Mintha irányt mutatnának az írók, hogy na akkor mit is kéne kifejleszteni, ha éppen a tudósoknak nem jut eszébe semmi. Na ez persze nem egészen így van, de némi inspiráció mindenképpen jön a filmekből. Legdurvább példa a Vissza jövőbe második része, ahol éppen 2015-be érkeznek, és egyes cégek azért fejlesztenek ki dolgokat, mert a filmben azt jósolták. A Star Trekben látott orvosi trikorderre is írtak már ki pályázatot, mert lassan eljön az ideje. Az már egy bonyolultabb probléma, hogy az űrhajózás fejlődése jóval elmarad a filmekben jósolt ütemtől. Mostanra már legalább egy nyamvadt Jupiter bázissal kéne rendelkeznünk. Nézzük mely filmek voltak legnagyobb hatással a technológiákra.

1. Star Trek

 star-trek-tech_2.jpg

Elvitathatatlan a Star Trek univerzum első helye a listán, amely hat sorozat 723 részével a technológiai újítások kincsesbányája volt. Még felsorolni is nehéz mennyi mindennek volt az előhírnöke. A legelső évad a hatvanas években kezdődött, és akkori szemmel elképzelhetetlen dolgok váltak valóra az idők folyamán. A rádiótelefon alapötlete, headset, extra méretű lapos tévé, tolmácsgép, hogy csak a legismertebbeket említsük az elejéről. Picard kapitány már tabletekkel rohangált, utána megjelent a holografikus fedélzet, majd a replikátor, amire ma a 3D-s nyomtató próbál hasonlítani. Elemi részecske szinten a transzporterrel, és az álcázó berendezéssel is előrehaladott kísérleteket folytatnak.

view-screen.jpg

2. Vissza a jövőbe

A Vissza a jövőbe második része talán a legjobb „realitásaránnyal” rendelkező sci-fi, azaz nagyon ritka az olyan film, amely ilyen pontosan megtippelte volna, mi várható 20-30 év múlva. A két főhős éppen 2015-be érkezik, és agyrémnek tűnő dolgokkal találkozik, amikből sok meg is valósult napjainkra.

not-only-did-the-movie-get-wearable-computing-right-they-even-made-the-devices-similar-to-google-glass-520x276.jpg

Láthatjuk benne a Skype elődjét, hordható technológiákat, a PayPal szerű fizetési módot, közösségi hálót, osztott képernyős tévét. A NIKE próbálkozott az önbefűzős cipővel, de túl drágára sikeredett, és tán be sem fűzte magát. A lebegő gördeszkát folyamatosan híresztelik, és gyűjtik rá a pénzt, idén még megjöhet egy használható verzió. Repülő autó is van már, de még egyelőre kifutópálya szükségeltetik hozzá.

16_o_nike_back.jpg

3. Star Wars

A csillagok háborúja réges régen egy távoli galaxisban játszódik, és nem a földi jövőt akarja megjósolni, mégis megihlette a fejlesztőket. Sokak szerint Ronald Reagan elnök is innen vette a csillagháborús program ötletét, amibe a Szovjetunió bele is roppant. 3D holografikus vetítés többször is feltűnik a triológiában. A University of Arizona hasonló projekten dolgozó csapatának egyik tagja egyértelműen meg is nevezte az inspirációt: Nasser Peyghambarian a Nature News-nak elárulta, első naptól kezdve Leia hologramja járt a fejében. Az IBM előrejelzése szerint 2015-re ér el oda a mindennapok technológiája, hogy hasonló megoldással bonyolíthatunk majd mobiltelefonálást. Várjuk ki az év végét, a mobilgyártók öldöklő csatájában bármi megeshet. Az energiapajzs is valóra válhat, épp mostanság jelentette be a BOEING, hogy valami hasonló dolgon töri a fejét.

star-wars-episode-iv-star-wars-holographic-communicators-becoming-reality.jpeg

4. 2001 Űrodüsszeia

Az iPad kapcsán, az utánzók ellen indított szabadalmi eljárásokban merült fel, hogy bizony az érintőképernyő és a táblagép előképe is látható volt különböző sci-fikben, például a 2001 Űrodisszeában először. Az 1968-as filmben már a Holdutazást is láthattuk előre, de a 2001-es Jupiter misszió kicsit bátor jóslat volt. Persze akkoriban az űrverseny kellős közepén ez teljesen hihetőnek tűnt.

2001space.jpg

5. Különvélemény

A megfestett jövőkép tartalmazott néhány olyan technológiai elemet, ami felkeltette a számítástechnikai világ figyelmét. Ilyen például, amikor Cruise karaktere egy futurisztikus grafikus felhasználói interfészt használ, amely több falméretű képet jelenít meg a levegőben. Kézmozdulatokkal irányítja a zoomolást, fel-le mozgatja és manipulálja a kivetített képeket. A film 2054-ben játszódik, de nagy valószínűséggel addigra már ezen bőven túl leszünk.

minorityreporttomcruise-1.jpeg

A lista személyes véleményen alapul, és természetesen még lehetne folytatni.

Gépnarancs, technet, wiki

66 komment Valóság Tovább
Top 5 sci-fi, ami nagy hatással volt a technológiákra Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
66 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • Színes televízió a Szovjetunióban Színes televízió a Szovjetunióban
  • Mars jelentkezz! Mars jelentkezz!
  • A lehallgatás régebbi, mint gondolnád A lehallgatás régebbi, mint gondolnád
  • Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás
  • Hidegháborús fülek a víz alatt Hidegháborús fülek a víz alatt

A bejegyzés trackback címe:

https://lazarbibi.blog.hu/api/trackback/id/tr847283051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2015.03.26. 08:33:38

"A két főhős éppen 2015-be érkezik, és agyrémnek tűnő dolgokkal találkozik, amik majdnem mind meg is valósultak napjainkra."

Egy fenét, szinte semmi nem valósult meg... Nincs légdeszka, nincs repülő autó, nincs önbefűző cipő, nincs pizzahidratálás... Nem az ujjlenyomatunkkal megyünk be a lakásba (az, hogy ez megoldható lenne az egy dolog - de nem csináljuk. Mint ahogy a rendőrség se azonosít bárkit [büntetlen előéletűt is] az ujjlenyomata alapján).
Nincs hologramos mozireklám, skype ugyan van, de ott az nem skype, hanem egyszerűen videótelefon (és mellette minden szobában van faxgép!) stb. órákig lehetne sorolni, hogy mennyire NEM úgy élünk, ahogy ott meg van jelenítve...
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 08:43:22

És mellesleg ugye nem a "technológia" hanem technika.
Válasz erre 

Gukker 2015.03.26. 08:55:55

Ebből a sokból 3 érvényes találat van csak.
A Star Trekből kommunikátor-kagylótelefon és a headset, plusz az Űrodisszeia tabletje. Amire sikerült rossz képet berakni. Ez az igazi:
asdaman.files.wordpress.com/2014/12/2001space.jpg
Válasz erre 

igazi hős 2015.03.26. 08:57:00

@Terézágyú: "Mint ahogy a rendőrség se azonosít bárkit [büntetlen előéletűt is] az ujjlenyomata alapján" Mármint nálunk, de a film USA-ban játszódik, ahol mindenkitől van rögzített lenyomat, akinek van jogsija (a kinti állapotok szerint ez a felnőttek túlnyomó többsége) vagy külföldi.
Válasz erre 

Secnir 2015.03.26. 09:04:52

" Kézmozdulatokkal irányítja a zoomolást, fel-le mozgatja és manipulálja a kivetített képeket."
nintendo wii, leonar3Do
Válasz erre 

érdektelen 2015.03.26. 09:10:22

Vissza a jövőbe: nem 20, hanem 30 év. 1985-ben játszódott. És valóban, szinte semmi sem valósult meg, de ez egy vígjáték, nem futurista dokumentumfilm

Inkább az az érdekes, hogy több évtized beláthatatlannak tűnt, mi sem tudjuk, változik-e valami 2045-re, vagy mi lesz az uralkodó irány. Az is lehet, hogy nagyon semmi.
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 09:14:10

@érdektelen:
"de ez egy vígjáték, nem futurista dokumentumfilm"

Az a helyzet, hogy a futurista dokumentumfilmek még nagyobb butaságokat szoktak prezentálni... :) Most láttam az egyik német adón egy ilyen, kicsit Pirx-szerű sorozatot a hetvenes évekből, hogy milyen lesz az élet 2000 után. Mit mondjak bődületes marhaságokat mondtak/mutattak. Egy példa (nem technikai ugyan): eltűnik a pingpong (!), és próbálták rekonstruálni ezt a rég elfeledett játékot....
Válasz erre 

milesteg 2015.03.26. 09:16:10

A Holodeck nem a ST-TNG-ben hanem az Animated Seriesben lathato eloszor, azaz mar Kirk kapitany idejeben is megvan.
Válasz erre 

Winkie 2015.03.26. 09:18:29

A 2001-ben nem Szaturnusz, hanem Jupiter-misszió volt.
Válasz erre 

randomuser1 2015.03.26. 09:27:43

@igazi hős: nálunk is, ha van útleveled.
Válasz erre 

érdektelen 2015.03.26. 09:33:01

@Terézágyú: Még régebben olvastam egy cikket, hogy mennyire unalmas az élet a sci-fikhez képest. Az internetet és a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs eszközöket, számítógépeket leszámítva nem sok minden változott a hétköznapi életben. Valaki 20-30-40 évvel ezelőttről simán eligazodna a mában egy kis idő után.

De nyilván ez kevésbé látványos, mint a repülő autók.
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 09:34:26

@Emmanuel Goldstein:
"nálunk is, ha van útleveled. "

Most lebuktam, hogy nekem bizony nincs. Tőlem soha nem vettek ujjlenyomatot...

De akárhogy is van, az gondolom nem létezik még a usában se, hogy az utcán alvó akárkinek azonnal megállapítja a közrendőr a személyazonosságát az ujjlenyomata alapján...
Válasz erre 

grigorij 2015.03.26. 09:35:04

Imádom ezeket a blikkes próbálkozásokat a bloggerektől.
Most akkor a bloggazda azt ÁLLÍTJA, hogy a felsorolt technológiák, eszközök, rendszerek EZEKBŐL a filmekből származnak???
Mert a cím EZT ÁLLÍTJA!
Azaz vagy szándékos kamu és klikkgenerálási kísérlettel állunk szemben vagy a szerző műszaki ismeretei a nullát közelíti.
Picit illene utánanézni olyanoknak, mint a mobiltelefon, a hologram vagy akár a tablet-jellegű eszközök története! Még a wikin is elegendő infó található...
De ha csak sima butasággal állunk szemben, akkor annyit még megemlítenék, hogy az aktuális kor tudományos világa, az akkor létező vagy már tervbe vett dolgok láthatók viszont a filmekben! És nem a filmek kitalációit látva csapnak a homlokukra a tudósok, hogy jé! Ezt meg kellene csinálni!
Válasz erre 

randomuser1 2015.03.26. 09:42:51

@Terézágyú: ne aggódj, ha lebuksz, akkor vesznek úgy is!
nyilván nem használják azonosításra, mert a biometrikus azonosítót visszakerseni egy tárolóból lassabb mint simán elkérni a személyidet.
A lényeg itt, a technológia világszerte használatban van és ha a kényelmes kis európán kívűlre is szeretnél lófrálni, seperc alatt bekerülsz az adatbázisba, anélkül, hogy eszedbe juthatna bármi csíntalanság is.. csak úgy, a biztonság kedvéért :)
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.26. 09:51:54

"Az 1968-as filmben már a Holdutazást is láthattuk előre"

Mondjuk akkor már nem volt túl nehéz megjósolni a holdraszállást. :)

A Különvéleményben látott interface remélhetőleg csak konditermekben talál alkalmazást. Nem kicsit fárasztó lehet a karokat emelgetve használni egy GUI-t.

@Terézágyú:

A posztoló gyakran csak belemagyarázza egy-egy szerkentyűbe, hogy már anno megjósolták.
Válasz erre 

charlie 2015.03.26. 09:52:23

@Winkie: A filmben, a könyvben más volt.
Válasz erre 

egyinges 2015.03.26. 10:06:14

Persze! El bírom képzelni a MIT-en a következő párbeszédet:
-Hello John! Láttad tegnap a pókember a mérges piranják ellen című filmet?
-Nem Taylor, volt benne valami érdekes?
-Hát volt benne egy, tudod olyan kütyü, mint a Superman első részében a lineáris vektor detektor, csak jobban hasonlított a fluxuskondenzátora, amit meg is csináltunk jól! A filmben kenyérpirításra és autógumik javítására használták. Arra gondoltam, jó ötlet lenne továbbfejleszteni és bevetni a méhnyakrák elleni küzdelemben.
-Ok, nagyszerű ötlet! Csináljuk!
.....
Ez az írás egy marhaság! A dolog fordítva szokott működni. Sok filmnél, ahol nem akarnak gagyi kategóriába süllyedni az áltudományos baromságokkal, ott felkérnek tudósokat a forgatás alatt külsős tanácsadónak.
Válasz erre 

2015.03.26. 10:17:30

@Terézágyú: "NEM úgy élünk, ahogy ott meg van jelenítve..."
+
"És mellesleg ugye nem a "technológia" hanem technika. "

Gratula, szép öngól volt. :-D (az állítás az volt, hogy vannak már olyan eszközök, mint a filmekben, nem pedig az, hogy pont úgy élünk, mint a filmekben)
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 10:20:00

@trev:
Ja, ha szerinted ezek az eszközök léteznek, akkor jó.
Válasz erre 

2015.03.26. 10:22:11

@grigorij: "Most akkor a bloggazda azt ÁLLÍTJA, hogy a felsorolt technológiák, eszközök, rendszerek EZEKBŐL a filmekből származnak???"

Inspirálják egymást, igen, és ez így is van. Nehéz dolgod lesz, ha ennek az ellenkezőjét akarnád bizonyítani. De senki nem mondott olyat, hogy egy az egyben innen származnak tudományos felfedezések.
Válasz erre 

2015.03.26. 10:23:12

@Terézágyú: Repülő autó létezik. Mobiltelefon is. Tablet is. És sok más találmány is merített a sci-fi-kből. Mi a probléma? :-)
Válasz erre 

2015.03.26. 10:30:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A posztoló gyakran csak belemagyarázza egy-egy szerkentyűbe, hogy már anno megjósolták. "

A posztoló nem magyaráz bele semmit. Pl. a Star Trek transzporterével is kísérleteznek, de még a warp hajtómű gondolata sem idegen a tudósoktól (pl. Stephen Hawking), de senki sem tudja, mi lesz ezekből. Talán semmi. De a lényeg az, hogy foglalkoznak vele, és az inspirációs hatás kölcsönös.
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 10:31:18

@trev:
"Repülő autó létezik."
????? Hol? Muti!!! Autó formájú repülőgépre gondolsz? Ami repül, úgy ahogy, és ha meg felhajtod a szárnyát, akkor gurul is???? Hát ilyen már a hatvanas években is "volt"... de igazából használhatatlan volt.

"Mobiltelefon is. Tablet is."

És ezeket hol kifogásoltam?????? Elolvastad egyáltalán a hozzászólásomat???????
Válasz erre 

2015.03.26. 10:34:17

@egyinges: "Sok filmnél, ahol nem akarnak gagyi kategóriába süllyedni az áltudományos baromságokkal, ott felkérnek tudósokat a forgatás alatt külsős tanácsadónak. "

Csak azt már nem sci-fi-nek hívják. Eltévesztetted a házszámot.
Válasz erre 

2015.03.26. 10:37:36

@Terézágyú: Itt ni, például: "http://index.hu/tech/2014/11/03/ket_ev_mulva_itt_a_szlovak_repulo_auto/"

Talán definiálnod kellett volna a repülő autót. De, gondolom, most az jön, hogy "de hát a valóságban nem is olyan alakúak a felhők, mint a Különvéleményben, így nem ér az egész. :-)))

"És ezeket hol kifogásoltam??????"

Itt ni:
"NEM úgy élünk, ahogy ott meg van jelenítve..."

Elolvastad egyáltalán saját magadat? :-)
Válasz erre 

2015.03.26. 10:39:19

@Terézágyú: ja, és itt is:

"Ja, ha szerinted ezek az eszközök léteznek, akkor jó. "
Talán különbséget kellett volna tenned, és árnyaltabban foglamaznod.
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 10:43:37

@trev:
"Itt ni, például: "http://index.hu/tech/2014/11/03/ket_ev_mulva_itt_a_szlovak_repulo_auto/""

Ez mi a szar???? Most te komolyan veszel ilyeneket????

""Sok filmnél, ahol nem akarnak gagyi kategóriába süllyedni az áltudományos baromságokkal, ott felkérnek tudósokat a forgatás alatt külsős tanácsadónak. "
Csak azt már nem sci-fi-nek hívják. Eltévesztetted a házszámot. "

Szóval a 2001-nél sem volt egy darab tudós szakértő sem szerinted???

""NEM úgy élünk, ahogy ott meg van jelenítve..."
Elolvastad egyáltalán saját magadat? :-) "
HOL ÍRTAM A tabletről???? HOL írtam egyáltalán arról a filmről, ahol "megjósolták a tableteket??????????????
Én a Vissza a jövőbe című filmről írtam. Abban pedig nem volt se tablet, se mobil - emlékeim szerint. De most javíts ki, hogy Marty és a doki valójában mobiltelefonáltak 2015-ben.
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 10:44:39

@trev:
"Talán különbséget kellett volna tenned, és árnyaltabban foglamaznod. "

Na elmész te.... politikusnak!!!!!!!
Válasz erre 

2015.03.26. 10:45:41

@Terézágyú: De hát miért? Nem így van? :-) (politikus helyett ügyvédnek jobban örültem volna, bár szerencsére az sem vagyok. :-D)
Válasz erre 

Levente B. · combatant.blog.hu 2015.03.26. 10:47:03

Szárnyas Fejvadász: Lapos képernyő és az írisz szkennelése hazugságvizsgálaton.
Válasz erre 

Terézágyú 2015.03.26. 10:50:12

@trev:
Számomra az, hogy valakit politikushoz hasonlítok az a legnagyobb sértés, de ha számodra ez nem volt az, akkor máshogy írom: elmész te a kurva anyádba.
Válasz erre 

2015.03.26. 10:53:21

@Terézágyú: "Ez mi a szar???? Most te komolyan veszel ilyeneket????"

Persze. Te miért nem? Működik. Igaz, a Különvélemény, vagy a Total recall remake világától még messze van, de az irány adott. Vagy most akkor számon kéred rajta azt is, miért nem hasonlít a Ford T modelljéhez? :-)

"Szóval a 2001-nél sem volt egy darab tudós szakértő sem szerinted???"

Nem ezt mondtam. Hanem azt, hogy csak erre építkezni nem sci-fi, hanem csak sci.

"HOL ÍRTAM A tabletről???? HOL írtam egyáltalán arról a filmről, ahol "megjósolták a tableteket?"

Ezen már túl vagyunk. Árnyalnod kellett volna ezt: "NEM úgy élünk, ahogy ott meg van jelenítve..." Te viszont kiragadtál néhány példát, miközben sehol nem ismerted el az ellenpéldákat. Vagyis csúsztattál, és most neked áll feljebb, valami rejtélyes oknál fogva. :-)
Válasz erre 

2015.03.26. 10:54:09

@Terézágyú: Most miért mennék el bárhová? Én vagyok a hibás azért, mert te nem tudod kifejezni magad, és hülyeségeket beszélsz? :-)
Válasz erre 

Arcade Macho 2015.03.26. 11:30:58

kellene szolni a tudosoknak hogy a hiperurugras az lemaradt tessenek potolni, hiszen a sci-fi keszitok minden toluk telhetot megtettek, mar csak a megvalositas maradt hatra
sot a Dune sci-fit se hagyjuk ki, hol vannak a cymek -ek?
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.26. 11:48:23

@trev:

"A posztoló nem magyaráz bele semmit."

Ezen nem veszünk össze.

"Pl. a Star Trek transzporterével is kísérleteznek"

A quantum entaglement - ami alapja a kvantumteleportációnak - már jóval a Star Trek előtt is ismert volt a kvantumfizikában. Tehát az inpiráció itt is fordított, a Star Trek készítői merítettek a fizikából. Na meg pénzügyi megfontolás is volt, mert így olcsóbb volt megrendezni a leszállást a bolygókra és egyebekre.

"de még a warp hajtómű gondolata sem idegen a tudósoktól (pl. Stephen Hawking), de senki sem tudja, mi lesz ezekből. Talán semmi. De a lényeg az, hogy foglalkoznak vele, és az inspirációs hatás kölcsönös."

A fizikai alapjai természetesen megvoltak már az áltrelben is, de a warp drive esetén a Star Trek inspirálta Miguel Alcubierre-t.

Mellesleg a posztban felsorolt filmek közül a Star Trek a kedvencem (főleg a Next Generation Patrick Stewarttal), utána az Űrodüsszeia. A Vissza a jövőbe és a Star Wars számomra felejtős.
Válasz erre 

2015.03.26. 12:03:03

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Star Trek nálam is favorit, de Vissza a jövőbe is játszik, persze nem azért, mert mennyire reális, vagy ilyesmi, hanem mert szórakoztató. Star Wars is zseniális a maga nemében, főleg, ha hozzátesszük, hogy rengeteg Alapítvány nyúlás van benne, ami filmen önmagában értékelendő teljesítmény.
Válasz erre 

Beer Monster 2015.03.26. 13:21:08

@trev: "Nehéz dolgod lesz, ha ennek az ellenkezőjét akarnád bizonyítani."

Nem folynék bele a beszélgetésbe, de azért ez úgy szokott működni, hogy aki állít valamit, az bizonyítson.

Egy személyesebb kérdés, csupa szimpátiából: te volnál a szerző, vagy mindössze beszédkényszered van? Egyébiránt maga a cikk is elég gyatra. Sajnos ide csak ilyen véleményre futotta.
Válasz erre 

Alick 2015.03.26. 14:03:37

@grigorij: a flip-phone mobiltelefon dizánj ötlete tényleg a Star Trek-ből jött, ezt a Motorola egykori fejlesztője el is mesélte. A Skylab belső hengerfelületén rohangáló űrhajósok a 2001-ből vették az ötletet (bár ehhez azért nem kellett nagy fantázia).
Válasz erre 

Void Bunkoid 2015.03.26. 14:06:07

@Terézágyú: viszont a "videotelefon" köpköd mindenféle olyan információkat a hívás közben, ami egy mezei telefonkönyvbe nem való, tehát egy kvázi közösségi/kapcsolati hálón keresztül meg a dolog (még ha ez nem is a facebook, hanem az AT&T hálózata). A nyomtató otthon az tényleg kicsit lol, a kilencvenes években dívott, de akkor is csak többnyire azon háztartásokban, ahol otthon dolgoztak papírokkal, VISZONT figyelemreméltó ifj. Marty McFly "google glass"-a a fején :)

Amúgy tojok a repülő autókra, önbefűző-szárító ruhadarabokra, DE a pizzahidratáló hiánya az valóban fáj :)
Válasz erre 

Medgar 2015.03.26. 14:15:19

Nekem egy film hiányzik a posztból, aminek minden jóslata beteljesült, legalábbis a néhány komment alapján...
www.port.hu/hulyek_paradicsoma_idiocracy/pls/w/films.film_page?i_film_id=86995
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.26. 14:59:06

@trev: "Repülő autó létezik. Mobiltelefon is."

Addig ne utazz sehova amig értedjön a "létező repülő autó" mobiltelefont meg már 1945-ben csináltak a motoroláék bár azon még nagy fekete bakelit volt a kagyló nem a héja volt az
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.26. 15:08:31

Egyébként meg Asimov az 1940es években az Alapítványban:
"tablet":
"A tábla fényes-szürke felülete kopott volt a használattól. Seldon öregségtől foltos ujjai fürgén mozogtak a tábla kemény plasztikperemén. A szürke lapon vörös számjegyek villantak föl. ...És folytatta. Egy-egy téma említésére mindig új számok villantak föl az ujja nyomán, és beleolvadtak az alapegyenletbe, amely ettől minduntalan változott és terebélyesedett"

holografikus megjelenítés:
"Álmélkodva fölbámult a mennyezeti lámpákra, mire tekintete visszasiklott az üvegkockára, az nem volt üres többé.
Egy alak töltötte be, egy tolószékben ülő emberi alak!
Pár percig nem szólalt meg, csak az ölében fekvő könyvet csukta be, és simogatta elgondolkozva. Aztán elmosolyodott, és az arca egyszerre életre kelt.
- Hari Seldon vagyok - szólalt meg.... Hari Seldon alakja kihajolt a kockából, és újból megjelent a kezében a könyv. Fölnyitotta és így folytatta ... És mire a szemét a könyvre sütötte, az alak a semmibe tűnt, és ismét világos lett a szobában."

Meg ugy kb az összes startrekes . sztárvorszos "találmányt" beleirta a könyveibe kicsit korábban

"
Válasz erre 

2015.03.26. 15:49:53

@Beer Monster: Izé. Bla, bla, és bla. Kábé ennyi a kommented. Sorry, hogy így kellett megtudnod. :-)
Válasz erre 

2015.03.26. 15:52:30

@Medgar: :-DDD És ezt most demonstrálni akartad?
Válasz erre 

2015.03.26. 15:53:55

@eßemfaßom meg áll: Ej, hát a jelenlegi koncepció még nem több a kis magánrepülőkénél. Amolyan technikai érdekesség, de idővel nagyra nőhet.
Válasz erre 

2015.03.26. 15:58:59

@Beer Monster: De mivel te is roppant szimpatikus voltál, még annyit, hogy, ha neked a nevezett összefüggést bizonyítani kell, akkor arra maximum a harapós lovat tudnám ajánlani, mint igényeid kielégítésének forrását. Sajnos számodra csak ilyen véleményre futotta. :-)
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.26. 17:02:27

@Medgar:

Az előbb néztem meg a filmet, tényleg jó. Az emberiség elbutulása sajnos nem is annyira a fantázia terméke.
Válasz erre 

Macropus Rufus 2015.03.26. 17:23:15

@Terézágyú: légdeszka és ünbefűző cipő van. Keressél rá a neten. A deszkáról eléggé sok videó van fent. Igaz, speciális felület felett tud csak lebegni. De létezik.
Válasz erre 

Lazarbibi 2015.03.26. 17:26:06

@Winkie:
Így van, Jupiter. Nem tudom miért írtam Szaturnuszt :-)
Válasz erre 

Helyszíni zsemle 2015.03.26. 18:43:28

Star Wars -bol, meg mindig a lezerkardot varom.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.26. 18:47:56

@Lazarbibi: Esetleg azért mert a könyvben a Szaturnusz a cél
Válasz erre 

HgGina 2015.03.26. 18:48:14

Repülő autó a '60-as években is volt már a Fantomas-filmekben.
Érintőképernyős zsebnotesz is egy szovjet gyerekfilmben, úttörők űrutazása volt a témája, szintén '60-as évek.
Replikátor? Orion űrhahó kalandjai, '60-as évek.
Transzporter: Időalagút, angol sorozat, '60-as évek.
Osztott képernyő: '70-es évek eleje, Alfa holdbázis
Lebegő (mágneses indukciós) vonat, '30-as évek
A szerző átaludt pár évtizedet vagy csak a 90-es évek végén született. Jónéhány dolgot már az 1920-1930 körüli filmekben is látni lehet ezekből.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.26. 18:48:36

@Helyszíni zsemle: a sztarvórszban fénykard volt
Válasz erre 

Leone_510 2015.03.26. 19:01:59

15 éve már használtam tabletet, WinCE futott rajta, előbb mint Pickard :D
Válasz erre 

Beer Monster 2015.03.26. 19:05:52

@trev:
Ha írás helyett olvasol is, majd jobban megérted.
Tanulni, és csak azután tanítani...

- Vigyázat, egy őrült szembe megy az autópályán!
- Egy? Mind!
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.26. 19:15:15

@Leone_510: 15 éve Pickard már el is felejtette, hogy volt valamikor star trek TNG (87-94 között ment)
Válasz erre 

Helyszíni zsemle 2015.03.26. 19:21:11

@eßemfaßom meg áll: Az LEZERKARD bameg, ne legyel mar ilyen suttyo.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.26. 19:38:50

@Helyszíni zsemle: amennyiben a "Light" szó jelentése magyarul "lézer"
Válasz erre 

Lazarbibi 2015.03.26. 19:40:28

@eßemfaßom meg áll:
Tényleg, most hogy mondod :-)
Egyébként a könyvet nem olvastam. Az SF.BLOG szerint a költségek csökkentése végett lett a filmben a Jupiter a cél, mert azt könnyebb volt megjeleníteni.

sf.blog.hu/2013/04/03/2001_urodisszeia_konyv_vs_film
Válasz erre 

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2015.03.26. 20:46:09

az megvan, hogy a linux verzioban most azert ugranak nagyot, hogy idoben elerjek a terminatorban szereplo 4.1.15-ot?
Válasz erre 

Advanced Flight 2015.03.26. 23:32:31

A mobiltelefont már Erich Kastner megírta 1932-ben a Május 35. c. ifjúsági regényében.
Válasz erre 

AES256 2015.03.27. 10:54:44

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"A Különvéleményben látott interface remélhetőleg csak konditermekben talál alkalmazást."

Attól tartok, hogy rossz hírem van :)
A cikk írója szerint 2054-ben már valószínúleg bőven túl leszünk ezen. A helyzet az, hogy a kézmozdulatokkal történő irányítási technika valóban ki lett fejlesztve a filmhez/filmmel egyidőben (illetve már korábban folytak a kutatások hasonló irányokban).

Bővebbet ebben a TED videóban lehet megtudni és látni:
www.ted.com/talks/john_underkoffler_drive_3d_data_with_a_gesture
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.27. 12:46:24

@AES256:

Köszönöm az infót, nem tudtam, hogy tényleg létezik, még ha csak fejlesztési szinten is.

Azonban ahogy elnézem a videót, ha nem hallanám a szöveget, biz' Isten azt hinném, hogy egy aerobic-műsort látok. :D Szóval - elismerve a fejlesztés nagyszerűségét! - fenntartom, hogy ebben a formában csak konditernekbe való, azzal az engedménnyel, hogy aerobic-gyakorlatokban is hasznos lehet.
Válasz erre 

eßemfaßom meg áll 2015.03.27. 13:47:45

@AES256: "A helyzet az, hogy a kézmozdulatokkal történő irányítási technika valóban ki lett fejlesztve "

ettől még ez egy ergonómiai katasztrófa, hadonásszon napi 8 órát a munkahelyen akinek 2 annya van.
Válasz erre 

Kovacs Nocraft Jozsefne 2015.03.27. 14:11:49

@eßemfaßom meg áll:

"akinek 2 annya van"

El vagy maradva. :) Biológiai anya, kihordó anya. De már a három is kevés, mert hamarosan ilyen is lehet: biológiai anya, mitokondriális anya, kihordó anya. Szóval ha biztosra akarsz menni, akkor írj a 2 helyett 4-et.

Én is ezért javasoltam konditermekbe és aerobikhoz.
Válasz erre 

AES256 2015.03.27. 14:23:02

@eßemfaßom meg áll:
Ebben maximálisan egyet tudok érteni.
Reptéri földi irányító munkakörből viszont gyors lehet az átképzés :)
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Lazarbibi

Tudomány, technika, érdekességek régiségek és még sok más !

Lazarbibi honlapja

dj.jpg

Facebook

Lazarbibi honlapja

Top 5

  1. Filmszereplő számítógép
  2. Magyar kazettás magnók
  3. Szovjet kazettás magnók
  4. Különleges ajándék az amerikai nagykövetség részére
  5. 10 dolog, amitől elhiszed a tervezett elavulást

Címkék

Cégek (19) Érdekességek (35) Formátumok (16) Haditechnika (45) Magyar (32) Morbid (9) Navigáció (10) Szuper (26) Technikatörténet (59) Valóság (12) Címkefelhő

Keresés

Friss topikok

  • 'n Quijote: Szia! Tudsz valamit Makay Attiláról? Ha igen, privátban válaszolj légy szíves az onquijote kukac g... (2024.09.06. 06:27) A BHG emlékére
  • tutyimutyi terminátor: nos, elillant 7 röpke év, és Kim köszöni, jól van; még mindig ő a Kedves Vezető (v. mi) (2024.08.11. 12:29) Észak-Korea megbéníthatja a high-tech ipart?
  • Greg36: @gigabursch: Valószínűleg igen. A csupaszárny elv már egész korán megjelent a kutatások között (má... (2024.08.05. 13:15) Göring lopakodója
  • Barkmann: "Mi az a konténer radar? Furcsán hangzik, de nem találtam rá magyar elnevezést." 29B6 "Konténer" (... (2024.07.14. 05:19) Támadás a konténer radar ellen
  • Adani: Vidoeton Colorstarokhoz is a Raduga képcsöveket használták, Szovjetunióból jött a képcső, a videot... (2024.04.09. 15:33) Színes televízió a Szovjetunióban

Facebook hírfolyam

Lazarbibi honlapja

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2024 április (1)
  • 2023 november (1)
  • 2023 február (1)
  • 2022 november (1)
  • 2022 október (1)
  • 2022 február (1)
  • 2021 december (2)
  • 2021 augusztus (1)
  • 2021 június (1)
  • 2021 április (2)
  • 2021 március (1)
  • Tovább...

Egyéb

Támogatás

Támogasd munkámat, ha több hasonló jellegű cikket szeretnél olvasni, de az oldal enélkül is üzemel tovább.

 

Kávégép szerviz

185706145_3911285022287604_3885607603847226092_n.jpg

Elektronika,tech,retro
süti beállítások módosítása
Dashboard