„A dolgok mindig bonyolultabbak, mint amilyennek látszanak”
Miért romlik el minden olyan gyorsan? Igaz az az állítás, hogy fogyasztási cikkeinket a gyártó cégek szándékosan terveztetik meg úgy, hogy rövid időn belül tönkremenjenek? Miért olcsóbb újat venni, mint megjavíttatni valamit? Mi az igazság a villanykörte-összeesküvéssel, vagyis a tervezett elavulás elméletével kapcsolatban? Kényszer hatására vásárolnak a fogyasztók új terméket?
A kifejezés (planned obsolescence) az Egyesült Államokban jelent meg, az 1930-as évekbeli gazdasági világválság idején. A bemutatott film szerint a század elején a villanykörtegyártók között létrejött egy olyan világméretű kartell, amelynek tagjai megegyeztek abban, hogy piaci megfontolásból, szándékosan le fogják rövidíteni a villanykörték élettartamát. A tervezett elavulás elmélete szerint a válságot éppen az idézte elő, hogy a gyártástechnológia fejlődésével a fogyasztók túl sokáig használták tartós fogyasztási cikkeiket. A gazdasági növekedést és a munkanélküliség csökkentését tehát az új termékek folyamatos előállítása biztosíthatja.
Nem lehet bizonyítani egy ilyen kartell létezését, és azt sem lehet alátámasztani, hogy valaki szándékosan épít be olyan eszközt, amitől egy idő után elromlik a termék. A fogyasztói társadalom lényege, hogy azért cseréljük le a terméket, mert megjelenik egy újabb. Például napjainkban nem éri meg a gyártóknak egy mobiltelefon modellt 2 évnél tovább gyártani. Az infokommunikációs eszközök rohamos fejlődésének korszakában pl az iPodokat nem 10 évre tervezik, hiszen maga a fogyasztó sem hosszú távban gondolkodik. Kevéssé valószínű, hogy valaki szándékosan rövid élettartamra készíti el a terméket. Inkább az a kérdés, hogy ki generálja az újabb és újabb termékek piacra dobását, a gyártó vagy a trendkövető fogyasztó.
Néhány önszerveződő egyesület próbálkozik adatbázisok összeállításával ilyen pl a http://www.murks-nein-danke.de/murksmelden/ oldal, ahol következtethetünk egyes termékek várható problémáira.Az oldal üzemeltetője meg van róla győződve, hogy a gyártók szándékosan építik be a hibaforrásokat egyes készülékekbe, pl rossz helyre tervezett áramköri elemek,ragasztott dizájn,megszűnő szoftveres támogatás, egyre rövidebb szervizciklus ami alkatrészhiányt okoz.
Például a laptop ventilátora eltömődik, nem lesz hűtés és a készülék túlmelegszik, a tápegység elektrolit kondenzátorait olyan helyre teszik ahol fokozott hőnek van kitéve és ezt nem bírja hosszútávon.A napokban is találkoztam két gyöngyszemmel. A videochip hűtése alul van méretezve, de furcsa módon 2-3 évet kibír csak utána száll el. A típusra rákeresve a neten szinte mindenkinél hasonló időben sötétült el a képernyő, de a saját táblagépem a legdurvább. A garancia lejárta után 3 nappal foltos lett a képernyő és 5 perc alatt lemerül az aksi, ezt akár mesterműnek is nevezhetjük.
Sorolhatnánk még tovább, például a cserélhetetlen akku, ragasztott és szétszedhetetlen készülékház, újabban egyre többet hallani a nyomtatók ütemezett leállásáról, ha véletlen mégis tovább bírná a szerkezet, akkor egy belső számláló bizonyos nyomatszám felett hibakódokat generál, amitől leáll a készülék.Ritka ellenpéldák is vannak azért, például a SAMSUNG GALAXY S3 könnyen szétszedhető és az akku cserélhető szerszám és szaktudás nélkül is.
Tény hogy a gyártóknak nem érdeke az örökké tartó termék, bár érdekes hogy a kilencvenes években amikor még földrészünkön gyártottak európai készülékeket és tartósabbak voltak a termékek bár kicsit drágábbak, mégis cserélgettük őket csak ritkábban és a használt terméket el is lehetett adni mert sokáig volt hozzá alkatrész és az új tulaj is tudta még használni egy darabig és jól el voltunk így is.Törvény írta elő hogy 8 évig a gyártó köteles alkatrészt biztosítani a tartós fogyasztási cikkekhez.Aztán a gyárak szép lassan átköltöztek távol-keletre ahol az embertelen körülmények között éhbérért dolgozó munkások csökkentették a költségeket.Nem vagyok benne biztos hogy mindez a vásárlói szokások miatt történt de ebbe most ne menjünk bele.Beszélnünk kell még a környezeti hatásokról is.Gyorsabb termékváltás=több szemét, több üzemanyag a szállításhoz, és persze ott vannak még a keletkező veszélyes hulladékok is.
Ha ügyesen egyensúlyoz a gyártó, anélkül képes behatárolni az eszközök élettartamát, hogy magára haragítaná a vásárlókat.Például kaphatunk jól szerelhető, strapabíró eszközt, ám a gyártó némi várakozási idő után piacra dob egy hatékonyabb, még több szolgáltatást nyújtó modellt, ami a jelenlegi tulajok számára is vonzó, így hiába élne túl az eszköz több generációváltást, már senkinek sem kell.Az utód megjelenésekor ráadásul hatalmasat esik az adott típus ára, de már nem eladható mert az új modell vonzóbb.Legtöbbször kisebb szoftveres fejlesztésekkel és design módosításokkal már új termék keletkezhet, ez a tendencia főleg prémium termékeknél figyelhető meg, de autóiparban is volt már rá példa.A tervezett elavulás ellen csakis világszintű összefogással lehet felvenni a harcot, de mi mint végfelhasználók, sajnos csak nagyon keveset tehetünk.Ha valamelyik eszközünk elromlik, érdemes rákeresni a neten a problémára.Ha szerencsések vagyunk a segítség nem csupán az lesz hogy melyik szervizbe vigyük az eszközt, hanem a házilagos javításhoz is kaphatunk tippeket.Például egy hazai oldal:Távjavítás. Persze ha van még garanciánk, vagy megfizettük a termékbiztosítási felárat, mindenképpen éljünk a jogunkkal.
Lázár Tibor (Gondolatébresztő:CHIP-magazin 2014/01 Tervezetten mennek tönkre hardvereink?)
