1948-tól kezdve volt egy nem kimondottan harci, hanem inkább ideológiai elektronikai hadviselése a szocialista országoknak, amire nem sajnáltak pénz és energiát. Ez a külföldi rádióműsorok zavarása. Pár év alatt a szovjet zavaróállomások szervezete egy igazi óriássá, monstrummá fejlődött, a legnagyobb ilyen hálózattá a világon. A nyolcvanas évek elején a rendszer 2500-3000 adóból állt, amelyet 5000 alkalmazott működtetett, ebből volt 13 nagy távolságú zavaróközpont, amik hatalmas teljesítményű adókkal a rövidhullámú sávot fedték le 500-tól 3000 kilométerig terjedő körzetben. A többi kisebb helyi zavaróadó működött 81 nagyvárosban telepítve nagyjából 30 km hatókörzettel, városonként akár 10-20 egységgel. Csak Ukrajnában 300 adó létezett. Folyamatos küzdelemből állt ez a tevékenység is, ugyanis a zavarni kívánt adók emelték a sugárzási teljesítményüket, vagy változtatták a frekvenciájukat. Mindkét oldalon voltak érdekes ötletek is. Ilyen volt, hogy zavaró jel helyett más nyelvű beszédet sugároztak ugyanott, és a két nyelv keveredése érthetetlen zagyvaságot eredményezett. A kínai rádió pedig visszafelé mondott szöveget adott, amit nem is zavartak, mert értelmetlennek tűnt, de ha valaki felvette magnóra és lejátszotta ellenkező irányba, az meg tudta hallgatni.
A rádiózavarást nem kellett feltalálni, vele született a rádiózással. Már az első szikratávírós kapcsolatoknál problémát jelentett, hogy az egymáshoz közel lévő készülékek zavarták egymást. A szándékos zavarásokról az első feljegyzések az 1905-ös orosz-japán háborúból származnak: az orosz hajók távírászai zavarták a japánok forgalmazását. Az első világháború alatta Német Birodalmi Posta próbálta zavarni Párizs és Szentpétervár rádióforgalmát. A harmincas évek elején a Radio Kommintern Moszkvából sugárzott adásait próbálták meghiúsítani. A második világháborúban a rádiózavarás már általánosan használt eszköz lett mind katonai vonatkozásban, mind a polgári műsorszórók elhallgattatásában. A BBC és Moszkva adásait a németek kezdték el zavarni, majd válaszként a szovjetek zavarták a német adókat. 1941-től nálunk a Posta kezdte el a külföldi ellenséges adók zavarását.
Az "Amerika Hangja" rádióállomást 1941-ben alapították, és 1942 augusztusától magyar nyelven is elkezdett sugározni. Az első hazai rádiózavarás, amelyről tudomásunk van, ehhez az adáshoz kapcsolódik. A Szalonikiből sugárzott műsor vételét Lakihegyről igyekeztek megakadályozni egy kis teljesítményű adóval.
A magyar rádiózás egyik titkos tevékenysége volt a külföldi műsorszórás zavarása. A hidegháború kialakulásával, megszaporodtak a hazánkra irányított magyar nyelvű adások. Már a Francia Rádió , a BBC, a Vatikán és Madrid is sugárzott magyar híreket. Később Róma és az Izraeli Rádió is csatlakozott hozzájuk. 1950 augusztusától egy új, addig ismeretlen rádióállomás jelentkezett, a Szabad Európa Rádió (SZER). Eleinte a görög vizeken úszó hajóról adtak. Szovjet biztatásra ekkor Magyarország előkészületeket tett a nyugati rádióadások zavarására. 1951-ben elindult a SZER egész napos műsora, a Szabad Magyarország Hangja.
Programját egyszerre 5 frekvencián, jelentősen megnövelt adóteljesítménnyel kezdte sugározni. Két évvel később már 22 adóberendezésből álló hálózattal rendelkezett. A fenti képen a müncheni központ látható. Ezt a rádióállomást kifejezetten politikai propaganda céljára létesítették. Fenntartását az USA és magánszemélyek finanszírozták, a keleti blokk polgárainak felvilágosítása céljából. A SZER nem csak híreket, kommentárokat sugárzott, de a Fekete Hang című műsorában megnevezett, és megfenyegetett párttitkárokat, politikusokat is.
A magyar politikai vezetés erőteljesen reagált a SZER beindulására: 1éven belül jelentős teljesítményű országos rádiózavaró hálózatot hozott létre, elsősorban a postai rádióállomások keretein belül. Azzal, hogy a zavaróadókat a rendes rádióállomásokra telepítették, megoldották a szakszerű üzemeltetést, és beruházási költségeket takarítottak meg. Az elrejtés is megoldódott, mert a laikus közönség nem feltételezte, hogy műsorszóró állomásról történik a zavarás. A közelben lakók előtt azonban ez nem volt titok, mert a rendes vételt is lehetetlenné tette a morgás, és a sistergő hang. Az adók percenként adott morze jelekkel azonosították magukat. A vevő-irányító állomás ebből tudta, hogy tényleg az általa vezérelt adó, és nem egy szomszéd országbeli zavar az adott frekvencián. A zavaró hangot körzetenként egy-egy (szovjet gyártmányú) speciális zajgenerátor szolgáltatta. Az irányítást végző vevőterem közvetlen telefonkapcsolatban volt valamennyi adóval. A zavarási ciklus előtt pár perccel az irányító egy négyjegyű számmal közölte a kívánt frekvenciát, majd a lefedni kívánt állomás hangját a telefonvonalon kiadta az adókezelőnek, aki ráhangolta az adót a megfelelő helyre. Ezután rákapcsolták a zavaró hangot, és jöhetett a következő állomás. A zavarást a hírperiódus előtt 1-2 perccel kezdték meg, de gyakran előfordult, hogy kisebb hibák miatt csak a híradás 2-3. percében sikerült bekapcsolni. Vélhetően ennek ismeretében alakult ki a SZER hírműsoraiban az a szokás, hogy a hírblokk első percében a főbb híreket nagyon röviden elmondták.
Minden adóállomásnak valamilyen formában részt kellett vennie a zavarásban. Volt ahol erre külön egység szolgált, másutt a tartalék adót használták fel, de volt aki a szabadidejében foglalatoskodott efféle tevékenységgel. A Petőfi rádió műsora nem tartott egész nap, több helyen csak 21 óráig sugározták, utána átkapcsoltak zavarásra. Ilyen volt például Lakihegy, Diósd, Balatonszabadi. Egyes adók irányított antennarendszere lehetővé tette, hogy átzavarjanak a szomszédos Csehszlovákiába vagy Szovjetunióba. Ilyenkor a baráti ország vevő irányító központja vette át a vezérlést. A fenti képen egy 15 kilowattos zavaró adót láthatunk.
A SZER 1959-re újabb 5 adóállomást állított üzembe, ezzel 27-re növekedett a számuk. Ebben az időszakban már olyan teljesítménnyel sugároztak, hogy az erőteljes zavarás ellenére is a célterület 85%-án venni lehetett az adásokat. Egy rakás gyengébb adót viszont teljesen elnyomott a zavarjel. 1958-ban az ENSZ is foglalkozott a rádiózavarások ügyével, de eredménytelenül. Az Amerikaiak az erre használt berendezések értékét 200 millió dollárra, az éves üzemeltetést pedig 100 millióra becsülték.
Az 1957-ben a meginduló budapesti tévéadó kísérleti adásainak vételét egyes helyeken a zavaróadók szinte lehetetlenné tették. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a kísérleti műsorok idejére le kellett állítani őket. Tervezni kellett hozzájuk egy speciális szűrőt, ami megoldja a problémát. 1957 októberében az Osztrák Televízió emlékműsort szentelt az 56-os magyar forradalomnak, és ekkor levetítették a budapesti eseményekről készült híradófilmeket. A nyugati megyékben ezt elég jól lehetett fogni. A politikai vezetés egy része erre reagálva 1958-ban felvetette a tévézavarás gondolatát, de szerencsére a józanabbak a zavaróhálózat létesítése helyett az MTV adóhálózatának kiépítésére szavaztak. Másképp alakult az URH-rádió műsorszórás ügye. Ekkor ez még kísérleti stádiumban volt, ezért kitalálták az OIRT (kelet-európai) sávot, a gyárakat pedig kötelezték olyan készülékek gyártására, amik csak ezt tudták. Ezzel megakadályozták, hogy a magyar közönség vehesse az osztrák és jugoszláv rádiók URH-műsorait.
1956 után, elsősorban a magyar emigránsok részéről, vádak érték a Szabad Európa Rádiót a forradalom előtti és alatti biztatásokért, olyan remények keltéséért, amelyeket a nyugat nem tudott és nem is akart teljesíteni. A rádióállomás hallgatottsága 1957-től folyamatosan csökkent. Az USA és Németország kormánya felülvizsgálta a SZER szerepét az 1956-os eseményekben, és a rádió is önvizsgálatot tartott. Annyi bizonyos, hogy az adások hangvétele megváltozott ezután. Az enyhülés odáig vezetett, hogy Magyarországon a zavarást 1964 tavaszán leállították. 1968-ig magyar területről nem történt zavarás, ekkor azonban a csehszlovákiai események utóhatásaként, kölcsönösségi szerződések alapján a nagyobb adók ismét zavarni kezdtek lengyel, szovjet és csehszlovák területre irányított műsorokat. Az ottani adók pedig viszont. Ekkor ismét bebizonyosodott, hogy ez egy elvetélt ötlet, ugyanis a legaktívabban zavart ötvenes években is az volt a probléma, hogy az adóktól pár kilométer távolságra már lehetett fogni a SZER adását. Nem beszélve arról, hogy a külföldi műsor előállítása ötször kevesebbe került, mint a zavarása.
1975 július 30.-án Helsinkiben 35 ország képviselője írt alá egy jegyzőkönyvet, ami a rádióadások szabadságát, és zavartalanságát biztosítja. Ford elnök 1976-ban, és Carter elnök 1977-ben figyelmeztette a kelet-európai országokat, hogy tevékenységük ellentétes az okmányban foglaltakkal.
Az egykori Csehszlovákia területén is 14 zavaróadó működött. Ezek közül a legnagyobb az uzapanyiti zavaróállomás volt, amely fénykorában, a nyolcvanas évek elején 12 darab 186 méter magas adótoronyból állt.
1978-80 között a SZER felújította a rádióállomásait, ekkorra már 49 nagy teljesítményű adó állt a rendelkezésükre. A lengyelországi politikai események hatására a Szovjetunió újra elkezdett egy sor adást zavarni, és Csehszlovákiával, Bulgáriával, valamint Lengyelországgal karöltve egészen 1988-ig folytatták ezt a tevékenységet. Bár 1979 tavaszán a HM-ben még arról tárgyaltak, hogy ismét foglalkozni kívánnak a "rádióvédelemmel" (értsd: zavarással), hazánk talán felismerve a dolog értelmetlenségét, végérvényesen kiszállt ugyanebben az évben a versenyből. A megmaradt berendezéseket elkezdték lebontani, majd kiselejtezni, és remélhetőleg ekkor örökre lezárult a magyar rádiózásnak eme nem túl dicsőséges fejezete. A 90-es évek elején a rendszerváltás hatására a SZER, valamint ezzel együtt sok más külföldről sugárzott adás értelmét vesztette, és megszűnt.
Források: Balás B. Dénes írásai, Wiki, ausairpower.net, criticaldistance.blogspot.hu, ma7.sk, ha5kdr.hu
Nyitókép: A Szabad Európa Rádió egyik, müncheni technikai helyisége (1980) – Fotó: Fortepan
