Egy előző cikkben megállapíthattuk, hogy a szovjet hifi születését a BRIG erősítő megjelenésétől számíthatjuk. Anatolij Likhnitszki elévülhetetlen érdemeket szerzett a készülék létrehozásában, de mint sok más ez is csapatmunka volt, és az alkotótársakról is érdemes szót ejteni, legfőképpen azért, mert a szovjet hifi szálai rajtuk keresztül fonódtak tovább.
A BRIG erősítőt a "Morfizpribor" Leningrádi Központi Kutatóintézetben fejlesztették ki, ahol később számos más legendás készülék is született. 1973-tól egy fiatal sikeres mérnök, Vlagyimir Ratajev is a fejlesztő csapat tagja volt, aki már az első BRIG erősítőnél is speciális technikai megoldásokat dolgozott ki. Meglepő módon a hajógyártásért felelős minisztérium támogatta a projektet, mert az ottani fejes Szvidrov nagy rajongója volt az otthoni minőségi zenehallgatásnak, és úgy érezte, hogy az országnak szüksége van a jó minőségű készülékekre. A 70-es évek közepén futó BRIG erősítő és "Korvet" lemezjátszó teljes mértékben igazolták a beléjük fektetett gigászi erőfeszítéseket.
1980-ra Ratajev lett az osztály vezető fejlesztője, természetesen ez konfliktushelyzetet teremtett Likhnitszkivel, akivel soha nem egyeztek a nézetei, de mindig egymásra voltak utalva. Végül Likhnitszkit áthelyezték. Ebben az időszakban a Morphizpribor Központi Kutató Intézet jóváhagyja az új erősítő sorozatot, amit "Korvet" -nek neveztek el. Ratajev legjelentősebb és legismertebb alkotása a "Korvet 200UM-088C". A készülék nem tipikus megközelítése a szovjet megoldásoknak, hiszen 2 darab különálló monó egységből állt, amiket egy dobozba építettek. Az erősítőt 1982 és 1989 között gyártották. A lenti képen előfokkal együtt látható.
1992-ben a 088-asok egyike az Egyesült Államokba került, ahol Walter Schofield, a Cambrige Soundworks termékmenedzsere örömmel tesztelte. A meghallgatás eredménye pozitív volt, és 1992 májusában a "Fortune" magazin címoldalon számolt be az eseményről. Ratajev előerősítő modelleket is fejlesztett (Korvet 028 és 078) csúcsgépéhez. Likhnitszki a VNIIRPA vállalthoz került, ahol megalkotta a szintén kultikus „Stalker” erősítőt válaszul a Korvet gépekre. Sajnos az ő és Ratajev versenyhelyzete csak pár évig tartott.
1987-ben Ratajev megérezte a peresztrojka szelét. 1985 óta az áruhiány súlyosbodott a Szovjetunióban. Többek között folyamatosan nőt azoknak a zenei csoportoknak a száma, akik koncerteken használatos hangtechnikát igényeltek. Ratajev két évig ilyen termékek kifejlesztésén dolgozott, és kisüzemi termelést szervezett. A 80-as évek hangtechnikusainak az amerikai Peavey CS-800 volt a kedvencük, de ez 15.000 rubelt kóstált akkortájt. (100 átlagos mérnöki fizetések). Ratajev 10-szer alacsonyabb áron (1500 rubel) produkálta nagyjából ugyanazt a minőséget. Gyorsan megszervezi a gyártást és az értékesítést, társakat szerez, valamint a védelmi iparág tapasztalt szakmunkásaiból kikerülő szakemberek szavatolják a termék minőségét. Hetek alatt eladnak 500 darab erősítőt. 1989-ben ezek az erősítők képezték a még most is aktív "Neva Audio" sorozat első darabjait. Ma Vlagyimir Ratajev a cég műszaki igazgatója. Az alapítása óta a vállalat soha nem változtatta meg profilját, és 28 éves fennállása alatt stúdió és koncerterősítők gyártásával foglalkozott. Ma a "Neva Audio" az egyetlen Oroszországban működő cég, amely ilyen termékekre szakosodott.
A szovjet tömeg hifi korszakalkotó személyisége volt még Vlagyimir Shushurin, aki szakfolyóiratban az első hifi erősítő építési leírást vetette papírra akkor, amikor az ilyen készülékek a kereskedelemben szinte nem is léteztek. Vlagyimir Shushurin a szovjet normáknak megfelelő mérnöki képzést kapott, amely akkoriban azt jelentette, hogy fényes jövő állt előtte a katonai iparban. 1968-ban végezte tanulmányait az elektrofizikai tanszéken, és megkapta a "A félvezető eszközök fejlesztője" címet. Tanulmányainak befejezése után behívták katonának, majd a Lviv televíziós üzemében kezdett dolgozni. Részt vett katonai és polgári pilóták kiképzésére szolgáló repülésszimulátorok fejlesztésében. A 70-es évek végére a háztartási készülékeket gyártó Lviv SKB vezető tervezője lett.
1978-ban jelent meg az első cikke a Rádió folyóirat 6. számában, ahol először publikált hifi erősítők építéséről. A leírásban szereplő erősítő nem volt problémamentes, de egyszerűen megvalósítható, és megfizethető alkatrészeket tartalmazott. Több ezer szovjet amatőr megépítette a készüléket, és számtalan variációt hoztak ki belőle. 1980-ban a Radio Magazine szerkesztőbizottsága és az olvasók kérésére Shushurin megjelentette a második változat leírását, amelyet korszerűbb és kifinomultabb alkatrészekhez igazított. Készülékének jellemzői egyedülállóak voltak. A Szovjetunióban gyakorlatilag egyetlen erősítő sem tudott ilyen alacsony harmonikus torzítást produkálni.
A 80-as években, a Lviv SKB háztartási készülékek osztálya vezetőjeként Vladimir több Hifi erősítő megalkotásában kamatoztatta tehetségét, amelyek az AMFITON márkanév alatt kerültek forgalomba. Irányítása alatt készült az AMFITON A1-01-2 1982-ben, valamint az AMFITON-U-101-1, és az AMFITON-AI-01-1. Neki köszönhetik a szovjet elektronika egy igazi remekművét, az 1983-as AMFITON-U-002 hifi sztereó erősítőt. Az eszköz jellemzői különös figyelmet érdemelnek: csak a bemenetnél van 1 darab nagyon jó minőségű csatoló kondenzátor. A Shushurin irányításával gyártott erősítők lettek a legnépszerűbbek és a legelterjedtebbek a Szovjetunióban.
A nyolcvanas évek végén a szovjet térség problémáinak kezdetén Vlagyimir Shushurin, mint sok más tehetséges mérnök, úgy döntött, hogy szerencsét próbál az Egyesült Államokban. Amikor 1987-ben emigrált, megváltoztatta vezetéknevét. Innentől Vladimir Lamm lett. Az amerikai álom országában energiáját az erősítők fejlesztésére összpontosítja. 1990-ben kezdett együttműködni a New York-i Madison Fielding társasággal. A megértés hiánya, valamint a partnerek arrogáns hozzáállása miatt a kapcsolat kudarcba fulladt. 1993-ban, egy gazdag ismerős támogatásával Lamm megnyitja saját cégét, a Lamm Industries-t, és megkezdi a csöves és hibrid erősítők gyártását. Majdnem minden készülék a high-end közönség számára készült. Az árképzés és a minőség is ennek megfelelően alakul, a lenti képen látható erősítő 35 000 amerikai dollárt kóstál. Lamm sok időt töltött kísérletezéssel és ellentmondásos nyilatkozatai ellenére szilárdan meg volt győződve arról, hogy a valóban jó minőségű hang csak analóg lehet.
A szovjet hifi ipar legkedveltebb és legellentmondásosabb terméke a 35AC-1 akusztikus rendszer, amelyet S-90-néven itthon is forgalmaztak. Ez a hangsugárzó külföldön is érzékeltette, hogy tudnak ezek, ha akarnak. 1977-ben jelent meg, de sokan még ma is használják. Kistestvére az S-30 népszerű napjainkban is.
A gyártó cég "VEF Radiotehnika RRR" 1941-ben még a „Telefunken” része volt, és "Telefunken Geratewerk Riga" néven működött Lettországban. Itt kezdett dolgozni egy fiatal mérnök: Roland Kerno. Műszaki és formatervezési megoldásaival már a háború után felhívta magára a figyelmet. Sok szovjet fejlesztővel ellentétben Kerno nem másolta a már meglévő készülékeket, hanem alapvetően új technikákat fejlesztett ki. Már a 60-as évek elején Roland egy többutas passzív hangváltót javasolt. Gyorsan az audió berendezések egyik vezető fejlesztője lett a "KB Orbita" -ban, amely a "Radiotehnika VEF RRR" egyik részlege volt. Mint minden más esetben a kreativitás és a lelkesedés nála is kevésnek bizonyult egy jó termék létrehozásához, ezért szüksége volt a vezetők támogatására. 1975-ben egy kiállításon bemutatták a "Victoria 003" rádiót és az "Allegro 002" erősítővel egybeépített lemezjátszót, amikhez egyszerűen nem létezett tisztességes hangsugárzó. Az "Orbita" részlegre bízták ennek a problémának a megoldását. Kerno akcióba lépett mert tudta, hogy eljött az ő ideje. Kihasználta a helyzetet, és elővette összes eddigi szabadalmát, hogy minél magasabb hanghűséget hozzon létre. A Kerno vezette Orbita csapat intenzív és jól koordinált munkájának köszönhetően 1977-ben megjelent a 35AC-1, ami valójában ugyanaz volt mint az S-90, csak apróbb módosításokkal. A projekt vezető mérnökei: Kerno Roland Paulovics és Lazis Dzintars Arturovics. Lenti képen az Allegro készüléket láthatjuk 2 darab 35AC-1 társaságában.
A hangfal főbb erősségei a gondosan megtervezett állítható hangváltó, a speciálisan kialakított reflex nyílás, és persze az örök életre készült golyóálló:-) kivitel voltak. A rendszer a legjobb volt az akkori a Szovjetunióban, de sok szakíró szerint az Egyesült Államok és Európa hasonló modelljeiből is sokat túlszárnyalt. 1979-ben már S-90 típusjelzéssel kezdték forgalmazni. Persze szakértő fülek a hibákat is észrevették, sokan a mélyátvitelre panaszkodtak és arra, hogy nem minden erősítővel szeretett jól szólni.
A kilencvenes évek elején a gyártás megállt, és Oroszországban alaposan elfelejtették az alkotókat. Kerno 2003-ban meghalt. Pár orosz gyártó, köztük az Aleks Audio és az Arslab készítettek nosztalgiából klónokat. Ma a "VEF Radiotehnika RRR" egy korszerű gyár komoly fejlesztő részleggel. A cég együttműködik a Rigai Műszaki Egyetemmel, és az Alekszandr Gaydarovy orosz tudós és feltaláló vezette munkacsoporttal, amelynek célja a régi alkalmazottak tapasztalatainak átadása az új mérnök és technikus nemzedéknek. Jelenleg 41 millió legyártott hangsugárzónál tartanak. Több országba is exportálnak, Magyarországon is van képviseletük.
Forrás: Pult.ru
Kapcsolódó cikk: A szovjet hifi születése
