Bizony a találmányok nem mindig úgy sültek el, ahogy azt elképzelték. A számítástechnika és a szórakoztató elektronika is hagyott maga mögött félresikerült dolgokat, amik az idő múlásával a feledésbe homályába merültek, de mi most előrángatunk párat.
A képtelefon
Már a harmincas években kísérleteztek vele, és úgy gondolták majd a hagyományos telefont fogja felváltani. Az első publikus fülkék 1964-ben jelentek meg New Yorkban. Annak hogy nem bírt elterjedni több oka is volt. Az első az anyagi, egy 3 perces beszélgetésért 27 ezer forintnak megfelelő pénzt kellett volna leszurkolni, a második pedig a pszichológiai, mert hogy nem mindenki szereti ha látják telefonálás közben. A nyolcvanas években újra próbálkoztak az elterjesztésével, de ismét sikertelenül. Napjainkra az internet már megoldotta ezt a problémát.
Apple III és Apple MessagePad
Sokan úgy gondolják, hogy az Apple tévedhetetlen, és amihez Steve Jobs nyúlt az arannyá változott. Nem egészen így volt, erre a legjobb példa az Apple III személyi számítógép amit 1980-ban dobtak piacra. A főnök görcsösen ragaszkodott az alacsony zajszinthez, ezért kihagyták a ventilátorokat, és a szerkezet úgy túlmelegedett, hogy a chipek kiugráltak belőle. Az ügyfélszolgálat azt javasolta a panaszos tulajdonosoknak, hogy ejtsék le 8 centiről a gépet, és majd az alkatrészek visszarendeződnek a helyükre. Végül kiderült, hogy nem is a melegedés, hanem a gyártástechnológia okozta a problémát, de ez csak egy volt számtalan gyermekbetegségéből. Volt olyan fejlesztés ami azért bukott meg, mert megelőzte korát. Ilyen volt a z Apple MessagePad, amely 1993-ban jelent meg. A későbbi PDA-k belőle fejlődtek ki, de túl hamar érkezett. Forradalmi kézírás-felismerő funkciója, és számos egyéb újítása alapjaiban határozta meg az ezután kibontakozó PDA-piac irányvonalait. Sajnos a fogadtatás vegyes volt, részben a túlságosan jövőbe mutató koncepció, részben a nevetségesen rövid akkumulátoridők miatt.
Kvadrofon rendszerek
A kvadrofon hangzás négycsatornás hangátvitelt jelent, manapság 4.0-nak lehetne hívni. A sztereó utáni következő lépcsőfok lett volna. A szoba 4 sarkában elhelyezett 4 hangszóró biztosította a térhangzás élményét. Ez a rendszer volt a legelső kereskedelmi forgalomban kapható surround rendszer, habár a sok technikai hiba és a különböző, egymással nem kompatibilis formátumok miatt nem terjedt el kellő mértékben. A kvadrofon hangzású kiadványok gyártása sokkal költségesebb volt, mint a sztereóké. A lejátszáshoz pedig plusz hangszórók, speciális hangszedők és erősítők szükségeltettek. Ráadásul a rendszernek visszafelé kompatibilisnek kellett lennie, tehát hogy egy kvadrofon lemezt sztereó készüléken, sztereóban lehessen hallgatni. Ennek ellenére több ezer négycsatornás felvétel készült a hetvenes években. Végül a házimozi hozta meg a kettőnél több hangszórós rendszerek népszerűségét, de már digitális formában.
Commodore CDTV
1991-ben készítette a Commodore a CDTV-t (Commodore Dynamic Total Vision), ami egy CD lejátszó és egy Amiga 500 számítógép keveréke. A design-ja egy otthoni sztereó CD-lejátszóra hasonlít: fekete ház, LED display elöl. Sajnos elrontották a dolgot, mert miután bemutatták a nagyközönségnek, rá egy évre került a boltok polcaira, és addigra kicsit elavult lett a benne lévő technika. Emellett még akkor sem volt belőle elég, illetve nem kapott kellő reklámot, pedig maga a szerkentyű jó volt. Eladtak úgy 30 ezer darabot belőle, de nem lett egy ismert és sikeres gép (sőt, nevezhetjük bukásnak).
NINTENDO Virtual Boy
A cég 1994-ben állt elő a Virtual Boyjal, s nem kevesebbet ígértek, minthogy a világon először ezzel lehet igazi térbeli élményünk. Ez volt a japán cég akkori legnagyobb vállalkozása, hiszen nem csak egy új konzolt dobtak piacra, hanem egy akkoriban még igencsak gyerekcipőben járó technológiát kívántak eljuttatni a tömegekhez. Nagyon kockázatos terv volt, ami nem sült el jól. Így utólag nézve könnyű megállapítani, hogy miért nem lett sikeres a konzol. Elsőként ott van maga a látvány: minden játék a piros különböző színeiben tündökölt, mivel az itt használt látószögelhajlásos (parallax) módszerhez csak piros LED diódákat használtak, egyrészt azért, mert a kék és zöld diódák még túl drágák voltak, másrészt pedig az LCD-képernyők még kezdetlegesek voltak. Aztán ahhoz, hogy a két, különböző sebességgel érkező kép a szemünkbe juthasson s megalkossa a térbeli élményt, a fejünket nagyon kényelmetlen pozícióban kellett a konzolba dugnunk. Ezen felül csak kevés játék jelent meg a kütyüre, mely mellesleg nem volt túlzottan olcsó. Az 1995-ben piacra dobott konzol keveseket érdekelt, s noha a Nintendo árcsökkentésekkel próbálta életben tartani az ötletet, olyan sikertelennek bizonyult a Virtual Boy, hogy Európába már el sem hozták, 1996-ban pedig kivonták a forgalomból.
Microsoft BOB
Természetesen nem csak az Apple tud bukni, hanem a Microsoft is. Talán a legismertebb a Windows Vista, ami sokunknak az agyára ment lassúságával és idegesítő üzeneteivel. Kevéssé ismert a Microsoft BOB elnevezésű projekt, az akkoriban új (és sikeres) Windows 3.1 felhasználói felületét volt hivatva barátságosabbá tenni 1995-ben. Telepítése után eltűntek az ikonok a fájlkezelővel együtt, és egy lakásban találtuk magunkat, ahol a különböző tárgyak jelképezték a funkciókat. Például az órával indíthattuk el a naptárat. Csatolt képünket elnézve ez a kísérlet mintha kissé infantilisre sikerült volna. BOB csúfosan megbukott (a Cnet szerint egyenesen minden idők legnagyobb IT-melléfogása), a jópofa, színes és izgő-mozgó felhasználói felületből pedig nem lett semmi. Valamit persze a Bobnak is köszönhetünk: ebből a fejlesztésből maradtak ránk az "assistant" néven ismerős figurák, a kereső ablak kiskutyusa vagy az Office-ban található, idegesítő, beszélő gemkapocs.
Eldobható és megromló DVD formátumok
A DVD kölcsönzők megjelenésével az amerikai szórakoztatóelektronikai áruházlánc, a Circuit City úgy gondolta, hogy eldobható DVD formátumot készít, és ezt saját kölcsönzőiben fogja forgalmazni. A Digital Video Express, röviden DIVX (nem keverendő a DivX tömörítéssel) lemezek 1998-ban jelentek meg, és kölcsönzési díjuk 48 órára 4 dollár volt. A lejátszó egy speciális készülék volt, ami internetkapcsolatban állt a központtal, és ha az ügyfél nem hosszabbított a kölcsönzési idő letelte után, akkor letiltotta a lejátszást. Ezután a lemezt el lehetett dobni, mert hiába volt rajta az anyag, nem tudták megnézni. A projekt 114 millió dolláros veszteséggel zárult. A másik hatalmas dobás a Flexplay, ami a világ legidegesítőbb másolásvédelmi eljárása: a megvásárolt DVD két napig nézhető, majd 48 óra után megsemmisíti önmagát . A Flexplay lemez egyszerűen feketévé és használhatatlanná válik. Az ötlet csúfosan megbukott, a felhasználók valahogy nem értékelték az ötletet, hogy amiért fizetnek, az két nap múlva jobblétre szenderül. A Flexplay a mai napig létezik Japánban, de ott sem örvend túl nagy népszerűségnek. Ki érti ezt?!
Google Wave és Buzz
A keresőóriásnak sem jött be mindig minden. Mindkét termékük jó példa arra, hogy így jár aki tesztelés nélkül piacra dob valamit. Google Wave 2009-ben az elektronikus kommunikáció forradalmasítására, az email leváltására jött létre, de a logikátlan kezelőfelület, és a valóban érdekes egyedi funkciók hiánya miatt nem igazán érdekelt senkit. Csendben megszűnt 2011-ben. Néhány újítása a Google Pluszba került. A Buzz a Facebook és a Twitter konkurense szeretett volna lenni, és a felhasználók Gmail használati szokásai alapján követőket és követetteket adott hozzá a profilokhoz. Ez azt jelenti, hogy személyes adatokat (kivel levelez, chatel stb. a felhasználó leggyakrabban) tettek a felhasználó hozzájárulása nélkül bárki számára elérhetővé. Ebből óriási botrány kerekedett, és persze bírósági ügyek. A szolgáltatás 2011 decemberében szűnt meg.
Betamax és VIDEO2000
Meglepő módon ezek a fejlesztések nem előzték meg korukat, több minőségi jellemzőben felülmúlták konkurensüket, mégis megbuktak. A VHS ölte meg őket, mert ő került ki győztesen a házi videó szabványok csatájából. A Betamax a SONY üdvöskéje volt, a VIDEO2000 pedig a Philips találmánya. A VHS-t a JVC fejlesztette ki, és mindhárman a hetvenes években születtek. Sokan nem értették miért a rosszabb minőségű formátum terjedt el, pedig a dolog egyszerű. A másolás során sokat romlott a minőség, gyakorlatilag a harmadik kópia már majdnem élvezhetetlen volt, ezért a filmforgalmazók előnyben részesítették. A gyári műsoros kazetta minőségét nem lehetett házilag produkálni. Később ahogy javult a lejátszók minősége, már kellett egy másolásvédelmi eljárás, ez a "MACROVISION" volt, de ezt könnyen ki lehetett játszani. Volt olyan készülék, ami figyelembe sem vette.
