A lehallgató eszközök széles körű használatának kezdetét általában a múlt század 30-as éveihez kapcsolják. Valójában már az első világháború előtt aktívan és hatékonyan alkalmaztak ilyen szerkentyűket, amik akkoriban technikai remekműveknek számítottak.
Egy ilyen speciális célú audio eszköz volt a Diktográf, melynek története 1903-ban kezdődött. Ekkor az amerikai General Acoustics Company laboratóriumában a cég elnöke, Kelly Monroe Turner megkezdte egy rendkívül érzékeny szénmikrofon kifejlesztését. 1907-ben a projekt befejeződik és a pénzügyi igazgatóval együtt egy speciális részleget alapítanak, ez a Dictograph Products Inc. Az új mikrofont metrofonnak (Metrophone) nevezeték el, és a legfőbb technikai jellemzője a nagy membrán volt, amelynek köszönhetően kb. 1,5 méter távolságból is képes volt felfogni az emberi hangot. Erre a fejlesztésre egyszerre több eszköz is épült, mint például az Acousticon hallókészülék, valamint telefon és a kaputelefon. Ez utóbbi nem túl nagy népszerűségnek örvendett akkoriban.
A virágzó gazdasági élet és a földből kinövő felhőkarcolók miatt az asztali hangszórókat is tartalmazó un. Intercom rendszerek iránti igényt viszont alig tudták kielégíteni. Az ipari óriások nem növekedtek a végtelenségig, a kisebb cégek pedig megelégedtek a klasszikus telefonokkal, ezért a piac telítődött.
Az alacsony kereslet miatt a Dictograph Products Inc. megállapodást kötött a Lamson Engineering céggel, amelyen keresztül bérelni is lehetett a készülékeket. 1908-ban egy olyan rendszer bérlése, amely egy fő konzolt és öt alállomást tartalmazott, havi öt dollárba és ötven centbe került.
Turner odafigyelt a marketingre is, az ő mikrofonegységeit használták Lee De Forrest kísérleti rádióadásaihoz, amiket az operából közvetítettek New Yorkban 1910-ben. A közvetítés tényét és az abban használt berendezéseket széles körben ismertette a műszaki sajtó, amely komoly reklámot jelentett számára. A Popular Mechanics magazin is folyamatosan cikkezett róla.
A bérleti stratégia megfelelt az elvárásoknak, de kevesebbet hozott a konyhára, mint a komplett rendszerek értékesítése. Ez arra kényszerítette Turnert, hogy más lehetőségek után nézzen. Megérkezett az első nagy kormányzati megrendelés, amely lehetővé tette neki, hogy egy újabb gyártóüzemet nyisson Chicagóban. Ezután szépen elkezdett terjeszkedni, megnyitotta az európai kirendeltségeket Nagy-Britanniában, Franciaországban és Németországban. A sikereket egy új eszköznek köszönhette, amire égető szükség mutatkozott hírszerző ügynökségek, valamint magánnyomozók részéről. Ez volt a diktográf hordozható verziója, ami 1910-ben jelent meg. Ezt detektív diktográfnak nevezték el és egészen a 20-as évek közepéig használták, amikor megjelentek a lehallgató eszközök kisebb méretű változatai.
A detektív diktográf egy hordozható készlet volt (2 pár fejhallgató, kapcsoló, csatlakozókábel, alkáli elem), amely 2 (Metrophone) mikrofonnal működtethető. Az eszközhöz egy nagyobb méretű metrofont használtak, mivel az érzékenység növekedését akkoriban csak a membrán területének növelésével tudták elérni. Természetesen ellátták a rejtett lehallgatáshoz szükséges kiegészítőkkel, hogy ruházathoz lehessen rögzíteni.
Fontolóra vették még azt a lehetőséget, - Popular Mechanics cikkek alapján - hogy a készüléket fonográffal együtt használják a beszélgetések rögzítésére, de erről semmilyen bizonyíték nem maradt fent az utókornak. A készlet súlya akkumulátorokkal és tokkal együtt mindössze 2,3 kg volt. Méretei: 335 x 200 x 85 mm. A mikrofonok több méretben kaphatóak, volt hordozható (lenti kép) és fixen rögzített is, az akkumulátorok 15 perc működési időt biztosítottak. A hangerő szabályzását több állású kapcsolóval oldották meg.
A detektív diktográf, amely megjelenése idején 126 dollárba került (az akkori átlagfizetés kétszerese), igen nagy népszerűségre tett szert az amerikai és az európai titkosszolgálatoknál, valamint a rendőrség és a magánnyomozó irodák is előszeretettel használták. Előfordult, hogy a készülék által szerzett adatokat elfogadták bizonyítékként a bíróságon. Mivel rögzítő eszköz nem volt, ezért ezek kéziratok formájában léteztek.
A diktográfról szóló egyik reklámkiadványban úgy mutatják be a készüléket, hogy a fülelő személy még a mikrofonhoz közelítő újságíró ruháinak suhogását is hallja. Az ilyen leírásokkal jelentősen ösztönözték az értékesítést és természetesen 6 dollárért bérelni is lehetett 1 hónapra az eszközt.
Turner a diktográffal 10 évig uralta a piacot, 1927-ben elhunyt, de cége a mai napig létezik, és biztonsági rendszerekkel foglalkozik.
Források: wikipédia, pult.ru, gracesguide.co.uk
