Lazarbibi

  • TECHNIKATÖRTÉNET
  • ELKÉPESZTŐ
  • VALÓSÁG
  • FORMÁTUMOK
  • NAVIGÁCIÓ
  • MAGYAR
  • HADITECHNIKA
  • CÉGEK
A televízió nem mindig volt lapos

A televízió nem mindig volt lapos

Megállapíthatjuk, hogy a televíziókészülék mint olyan, jelen fejlettségi szintjénél foglalja el a legkevesebb helyet, viszont a kinézete pedig a legunalmasabb periódusba érkezett. Nézzünk pár őrült konstrukciót és különleges formát a múltból. barthelemy.jpg

A legelső készülékek között nem nehéz ilyet találni, hiszen a működési elv még félig mechanikus volt, ezért egészen fura csodabogarak születtek a televíziózás hajnalán.

A nyitóképen láthatjuk a Szemivizor nevezetű szerkezetet, amit René Barthélémy konstruált 1929-ben Franciaországban, bár ezt inkább ős-projektornak nevezhetjük, mert a falra vetített. Az első brit kereskedelmi forgalomba került készülék a "Baird Televisor" volt 1930-ban, amit lentebb láthatunk. A korai tévék nagyon kicsi felbontást tudtak, (kb. 30-40 sor) ezért általában lencsékkel nagyították fel a képet.

513540.jpg

Ezután jött egy időszak, amikor a televízió majdnem úgy nézett ki, mint a rádió, csak kicsit nagyobb varázsszem díszelgett rajta és ezt képernyőnek hívták.

707with7bp4atestcardc.jpg

1937-től megjelent az a megoldás, amikor a készülék képcsöve felfelé nézett és egy 45 fokban döntött tükrön keresztül bámulhatták a műsort - már amikor volt. Bútordarabnak is beillett a lenti képen látható Marconi 702 televízió. Egy működő darab még biztosan létezik belőle, amit a legnagyobb videó megosztó oldalon meg is nézhetünk.

bd419bec9d876542fbb7ec208d893f65.jpg

 Teletone TV-209 (1949) Amerikából, itt már kezd kialakulni a normál TV kinézet, de még kerek a képernyő.

teletone_porthole.jpg

Az ötvenes években már egészen elképesztő készülékek születtek. Philippe Charbonneaux tervezte 1957-ben a Teleavia Panoramic III televíziót. Ennél a modellnél külön egységet képezett a forgatható képcső és a vevő.

16021001205_9514117d30_b.jpg

Olaszországban is létezett hasonló modell, a Phonola Marziano névre hallgató készülék 5 évig volt gyártásban (1957-1962), de mára csak pár darab maradt az utókornak.

retro-televisions-phonola.jpg

Ez mind semmi, az 53 cm képátlójú Philco Tandem Predicta képernyője több méter hosszú 25 eres kábellel csatlakozott a vevőegységhez, így könnyebben tudták hordozni a vezeték hatósugarán belül, ezt láthatjuk a lenti képen.

2tv.jpg

A Philco még készített egy legendás darabot a Predicta szériában, ez a "Stargate Atlintis" sci-fi sorozatban is szerepelt, mint a Genie által fejlesztett számítógép (lenti kép). Sajnos az ötvenes évek végének futurisztikus készülékei nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a vásárlók nem álltak készen az ilyen formák befogadására, ráadásul nem voltak túl üzembiztos szerkezetek. A Philco cég a hatvanas évek elején csődbe is ment, de termékei ikonikussá váltak.

zenith02.PNG

Az ötvenes évek végének csúcs extra készüléke a nyugat-német Kuba Komet elnevezésű házi szórakoztató központ. Dönthető képernyője volt és minden akkori csúcs technikát tartalmazott. 130 kilogrammos súlyába még 8 darab hangszóró is belefért.

h9vrdel.png

A hatvanas évek második felében úgy gondolták hamarosan eljön az űrkorszak - ma már tudjuk, hogy tévedtek - és ennek megfelelő stílusú készülékek jelentek meg a piacon. A Space Age termései voltak a különféle gömb alakú televíziók.

7e1cffb8bf.jpg

Volt pár bukósisakra hasonlító modell, ami szintén ennek a korszaknak a szüleménye. A Philips még a kilencvenes években is piacra dobott egyet "Discoverer" fantázianévvel, ezt láthatjuk a lenti képen.

 3ecb6935-23cf-4122-8b65-dac962a3e549.jpg

Itthon is készült sci-fi TV, az ORION AT551 Vénusz megelőzte korát és nagyon dögösen nézett ki. Szinte hihetetlen, de 1971-ben gyártották.

at551.jpg 

Források: weburbanist.com, radiomuseum.org, bashny.net

21 komment Technikatörténet Tovább
A televízió nem mindig volt lapos Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
21 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • TELEFUNKEN TELEFUNKEN
  • Titokzatos kijelző egy hidegháborús tengeralattjárón Titokzatos kijelző egy hidegháborús tengeralattjárón
  • Kém robot fejlesztés az Aliexpressről Kém robot fejlesztés az Aliexpressről
  • Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás
  • Egy új radar, ami látja az F-35-ös vadászgépeket? Egy új radar, ami látja az F-35-ös vadászgépeket?

A bejegyzés trackback címe:

https://lazarbibi.blog.hu/api/trackback/id/tr8815295796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NemNick 2019.12.07. 18:09:32

A 60-as 70-es évek formatervezése eléggé megtévesztő: szép a szemnek, de az ergonómia vagy a szabványosítás még gyerekcipőben sem járt az ilyen készülékeknél.
Éshát: egy-egy darabbal ma is szívesen együtt élnék (annak ellenére, hogy én a minimalista stílust kedvelem, ez manapság kb. a skandináv dizájnnal egyenértékű, de ott is jól mutat egy-két ellenpont), de hogy az egész lakás így legyen berendezve... egyszerűen túl sok lenne.
Válasz erre 

prolee 2019.12.07. 18:17:01

Nekünk is volt Orion AT551 televíziónk. (Előtte "Tisza". Ha jól emlékszem.)
Válasz erre 

ecetes torma 2019.12.07. 18:33:35

A Fallout játékban barangolva csupa ilyen Philco kinézetű TV-be botlani, ha jól rémlik Radiation King márkanév alatt. :-)
Válasz erre 

Make Valamit · http://make.blog.hu 2019.12.07. 18:35:38

Az a Philco Predicta kortalanul szép lett. Egyébként vannak amik a mai napig mennek, a tévés csöveket Amerikában $1-3 között árulják, annyi készült belőlük. Nomeg mert másba nem jók :)
Egyébként a design miatt ebayeztem magamnak egy Zenith Space Command ultrahangos távirányítót, amiben négy hangvillát ütögetsz négy gombbal, ennek a hangját vette egy kétcsöves áramkör a drágább tévékben és vezérelte: csatorna fel, le + némítás ki-be(!)
Volt honnét fejleszteni a SAA1350-et :D
Válasz erre 

MIG-31 2019.12.07. 19:34:09

Szép darabok.
Azok már nincsenek is köztük, ahol én ahol bekapcsolódtam a TV-zésbe. Itthoni színes Orion Jácintunkra emlékszem, 10 csatorna, a csatornaváltó gombok alatt lenyitható hangoló a hozzá tartozó piros célszerszámmal. A 10 csatornából volt TV1, TV1, ORF1, ORF2, meg egyen a videó. Illetve ahogy nőttünk, megkaptuk a gyerekszobába az akkor már leállított fekete fehér tévét, először a Commodore 64-hez, fekete-fehérben fociztunk rajta, áhh, meg Wizard od Wor-ral lőttük a szörnyeket, meg néha egymást is. A neten kellet rákeresnem hogy ez a Videoton Super star 20 volt. Most a netes képen látom rajta a Computer technik feliratot, ez mit jelentett? Aztán ahogy a szőlőknél lett távirányítós tv, olyan 94-körül, akkor a színest megkaptuk mi a gyerekszobába. A nagyszülőknél is emlékszem még a fekete fehérekre, típusra már nem, az egyiken még 2 nagy tekerő gomb volt, talán a hangolásra, ennél egész sokat kellett várni bekapcsolás után hogy bemelegedjen és legyen kép és hang.
Javíttatni egyiket se kellett arra emlékszem, a távirányítós videotont azt kellett elég hamar.
Válasz erre 

Muhammad Balfas 2019.12.07. 19:40:35

"Precision-2000 , ó de klassz, hogy létezel!" :)
Válasz erre 

Szabványok 2019.12.07. 21:43:36

@prolee: AT501, 1958-ban.
Válasz erre 

n3spr3ss0 2019.12.08. 07:26:04

Nekünk 1959-ben lett egy Orion AT 501 típus. A fél bérház hozzánk járt.
Válasz erre 

midnight coder 2019.12.08. 11:06:27

@NemNick: Nem tudom, nekem ez a skandináv minimalista stílus valahogy soha nem jött be, ki a fene akarna önként egy kórteremben lakni ? Bár tény, hogy a magyar kórtermek fel vannak dobva egy kis shabby chic-cel is.
Válasz erre 

midnight coder 2019.12.08. 11:08:45

@NemNick: Amúgy nem volt az annyira rossz ergonómiailag sem: egy akkori világvevő nagyrádió gombjait élmény volt nyomogatni, nem beszélve a hangolásáról. A tartósság és a megbízhatóság terén már inkább voltak kihívások, a méretről és a fogyasztásról nem szólva...
Válasz erre 

midnight coder 2019.12.08. 11:11:04

Amúgy megnézném milyen képet adtak az első ilyen elektromechanikus tévék mint ami a képen is van. Vajon ez lehetett a Nipkow tárcsás TV ?
Válasz erre 

ergerberger 2019.12.08. 11:25:34

@midnight coder: "a skandináv minimalista stílus valahogy soha nem jött be, ki a fene akarna önként egy kórteremben lakni ?"

Nyilván egy olyan ember semmiképp, aki szóközt tesz a kérdőjel elé.
Válasz erre 

prokee · http://blog.prokee.hu 2019.12.08. 12:11:36

Megtolnám egy Colanival, ami nem a képernyő, hanem a ház kialakításában szokatlan:
www.facebook.com/ahazblog/posts/406827849954737:0
Válasz erre 

Világít a torony 2019.12.08. 16:32:24

A Teleavia Panoramic III szerkezet, egy egészen elképesztő szépség. Sosem válnék meg tőle!
Válasz erre 

mükkemakk 2019.12.08. 22:09:32

Teleavia Panoramic III ...olyan tiszta mikrobi. A nipkow tárcsás tv.-kről külön cikket kérünk.
Válasz erre 

Lazarbibi 2019.12.08. 22:47:04

@Világít a torony: Hoppá! Van ilyen géped?
Válasz erre 

Világít a torony 2019.12.09. 03:10:54

@Lazarbibi: Ha lenne, sosem válnék meg tőle! :)
Válasz erre 

MIG-31 2019.12.11. 00:56:28

@kermi: nemtudom, az elektronikájához nem értek, igazból kis túlzással azt se tudom mi van benne. :)
Aki most mondjuk 16 éves, még az idősebbek sem, az el se tudja képzelni milyen volt, internet, okostelefon, facebook, mobiltelefon nélkül, sőt, még vezetékes telefon se volt minden lakásban/háznál. Tényleg olyan gyors lett az információáramlás, olyan könnyű hozzáférni, egy diplomamunkát meg lehet otthonról írni. Ha például kíváncsi vagy egy színész életrajzára, ma csak bepötyögöd az okostelefonon a google-be, és 2 perc alatt át is futod. Emlékszem, ez már középiskolában lehetett, még itthon nem volt internetünk, a suliba volt, de órák után info szakkörön lehetett volna maradni. Szóval kaptam egy olyan házit magyarból, hogy valami francia költőket kellett keresni, lehet hogy csak a neveket, nemtudom, de arra emlékszem hogy úgy megvoltam lőve, egyszerűen nem tudtam csinálni, szüleim se magyartanárok voltak, nemis tudom hogy csináltam meg. Talán könyveket nézegettem a polcon, aztán az írok nevei alapján ami olyan franciás hangzású volt, esetleg az Új Magyar Lexikon, de abban se volt olyan felsorolás, hogy francia költők.

Vissza a tv-hez: 85-ben építettük a házunkat, akkor a szobába ahová a tv volt tervezve, még 4 csövet véstek be a falba, 4 dobozzal. Aztán végül egyen jött le a kábel az antennától koaxkábelen, a többi ott volt üresen. Sokszor kérdeztem minek van a többi üresen. Azt mondták rá hogy azért, mert előtte az egyes csatornák is külön kábelen jöttek, csatornaváltáskor nem csak a tévét kellett átkapcsolni, hanem az antennát is átdugni. De hogy miért így csövezték még a házunkat, vagy aki a falat véste az még abból indult ki? Aztán valamelyik festéskor lettek becsinálva és leglettelve.
Válasz erre 

gigabursch 2020.02.23. 19:29:45

Kis Tünde TV, ami ment autó akksiról is. Az volt a csúcs...
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Lazarbibi

Tudomány, technika, érdekességek régiségek és még sok más !

Lazarbibi honlapja

dj.jpg

Facebook

Lazarbibi honlapja

Top 5

  1. Filmszereplő számítógép
  2. Magyar kazettás magnók
  3. Szovjet kazettás magnók
  4. Különleges ajándék az amerikai nagykövetség részére
  5. 10 dolog, amitől elhiszed a tervezett elavulást

Címkék

Cégek (19) Érdekességek (35) Formátumok (16) Haditechnika (45) Magyar (32) Morbid (9) Navigáció (10) Szuper (26) Technikatörténet (59) Valóság (12) Címkefelhő

Keresés

Friss topikok

  • 'n Quijote: Szia! Tudsz valamit Makay Attiláról? Ha igen, privátban válaszolj légy szíves az onquijote kukac g... (2024.09.06. 06:27) A BHG emlékére
  • tutyimutyi terminátor: nos, elillant 7 röpke év, és Kim köszöni, jól van; még mindig ő a Kedves Vezető (v. mi) (2024.08.11. 12:29) Észak-Korea megbéníthatja a high-tech ipart?
  • Greg36: @gigabursch: Valószínűleg igen. A csupaszárny elv már egész korán megjelent a kutatások között (má... (2024.08.05. 13:15) Göring lopakodója
  • Barkmann: "Mi az a konténer radar? Furcsán hangzik, de nem találtam rá magyar elnevezést." 29B6 "Konténer" (... (2024.07.14. 05:19) Támadás a konténer radar ellen
  • Adani: Vidoeton Colorstarokhoz is a Raduga képcsöveket használták, Szovjetunióból jött a képcső, a videot... (2024.04.09. 15:33) Színes televízió a Szovjetunióban

Facebook hírfolyam

Lazarbibi honlapja

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2024 április (1)
  • 2023 november (1)
  • 2023 február (1)
  • 2022 november (1)
  • 2022 október (1)
  • 2022 február (1)
  • 2021 december (2)
  • 2021 augusztus (1)
  • 2021 június (1)
  • 2021 április (2)
  • 2021 március (1)
  • Tovább...

Egyéb

Támogatás

Támogasd munkámat, ha több hasonló jellegű cikket szeretnél olvasni, de az oldal enélkül is üzemel tovább.

 

Kávégép szerviz

185706145_3911285022287604_3885607603847226092_n.jpg

Elektronika,tech,retro
süti beállítások módosítása
Dashboard