Az elektromágneses hullámok 0,3-300GHz közötti tartományát nevezzük mikrohullámoknak. Nagy teljesítménnyel koncentráltan kisugározva fegyverként is felhasználhatjuk őket. A gigahertzes mikrohullámokat kibocsátó magnetronok első generációjának terveit még 1924-ben August Zacek és Erich Habann egymástól függetlenül vetette papírra. Később minden ország önállóan - és persze titokban - próbált fejleszteni. Ezek a korai magnetronok igen alacsony hatékonysággal működtek és a fejlesztések fő iránya a radartechnikára koncentrálódott. Érdekes módon azonban a hullámok hatásait tanulmányozva nem az ételmelegítés jutott először eszébe a fejlesztőknek, hanem embertársaink megsütése volt az elsődleges cél.
Az első mikrohullámokat használó fegyver kifejlesztésének előkészítése Japánban kezdődött 1939-ben [az AISR Noborito laboratóriumában], egy harminc technikusból álló csapattal. A fő cél az volt, miként lehet a mikrohullámokat a legjobb hatásfokkal előállítani, és hogyan tudnának belőle egy olyan fókuszált energianyalábot létrehozni, ami akár megállít egy belsőégésű motort. Persze az élő szervezetre gyakorolt hatás sem volt mellékes. A legtöbb forrás szerint a kutatások egy Nikola Tesla által bejelentett csodafegyver hatására kezdődtek el, ami soha nem épült meg, de rendkívüli tulajdonságokkal rendelkezett. Komplett hadseregeket és repülőszázadokat tudott volna eltüntetni, ezért kapta a - főleg a sci-fi világában használatos - halálsugár nevet. A Discovery Channel komplett sorozatot készített a fegyver nyomainak felkutatásáról, de sokkal okosabbak nem lettünk tőle. A filmben megépítettek egy kisebb verziót, ami valójában egy nagy teljesítményű Tesla tekercs volt.
1943-ban megkezdődött a Shimada City kutatóintézetében egy nagy teljesítményű magnetron kifejlesztése. Számos japán vezető fizikus vett részt ebben a projektben, többek között a későbbi Nobel-díjas Sin-Itiro Tomonaga. Még ugyanabban az évben sikerült két méteres távolságból a kísérleti állatokban tüdővérzést előidézni, és egy repülőgép motort leállítani, ami nem rendelkezett védőburkolattal. A Ku-Go nevet viselő fegyver megkapott minden támogatást. 1944-ben egy minden addiginál fejlettebb és erősebb, 30 kilowattos prototípust próbáltak ki, amivel 30 méteres távolságból sikerült megölni egy kísérleti nyulat és egy mormotát. Előbbi tíz, utóbbi húsz percig volt kitéve a mikrohullámú sugárnyalábnak. A háború végére 100 kilowattig sikerült feltornászni a teljesítményt, de már kiadták az utasítást egy gigantikus, négy, egyenként 300 kilowattos magnetronból álló, 10 méteres antennával sugárzó Ku-Go megépítésére. Számítások szerint ez 100 kilométeres távolságból lett volna képes megsütni egy nyulat, de már soha nem készült el, mert közbejött a japán fegyverletétel. A háború után a kutatással kapcsolatos összes anyagot és eszközt az amerikai hadsereg elszállította.
A hidegháború idején a nagyhatalmak aktívan próbálkoztak olyan fegyver létrehozásával, ami az ún. Mikrohullámú Hallás Jelenséget (Microwave Auditory Effect) használja fel. Ez abban nyilvánul meg, hogy mikrohullámú sugárzás hatására a koponya belsejében hallható hangok keletkeznek. Ezt először a II. Világháború alatt a radarállomásokon dolgozók észlelték. Ők arra panaszkodtak, hogy idegen zajokat hallanak, még 100 méter távolságra is a radartól.
A jelenséget 1961-ben Allan H. Frey amerikai neurológus írta le. Ő részletes cikket közölt a „Journal of Applied Physiology” nevű lapban, amelyben bebizonyította, hogy az impulzusszerű, modulált mikrohullámú sugárzást a belső fülben található csiga körüli szövetek elnyelik. Eközben felhevülnek és a hő hatására kitágulnak. Ez a folyamat viszont nyomáshullámokat, vagyis hangot hoz létre. Tekintettel arra, hogy a jelenség koponyán belüli, így a környezetben lévők semmit nem hallanak. Frey azt vette észre, hogy az érzékelt hangerő a maximális teljesítménysűrűséggel arányos, nem pedig a közepessel, ahogy azt addig feltételezték. 1245 GHz-en az érzékeléshez szükséges maximális teljesítménysűrűség kevesebb volt, mint 80 mW/cm2. Frey azt is megállapította, hogy a mikrohullámokat különböző zajoknak vagy a fejben érzett tűknek és tüskéknek lehet érezni.
1970-től a USA-ban elkezdtek fejleszteni egy olyan berendezést, amivel szándékosan hangokat hozhattak volna létre a fejben. Kezdetben úgy tervezték, hogy békés szándékkal fogják használni, például hallókészüléknek vagy hírközlési célokra, azonban a mikrohullámú sugárzás ártalmas hatása a fejlesztőket egy nem halálos fegyver elkészítésére ösztönözte. 1989-ben szabadalmaztatták a berendezést, amelyik képes hangokat továbbítani mikrohullámok segítségével.
Természetesen a Szovjetunióban is foglalkoztak a jelenséggel és - ahogy a 60-as években Frey - megállapították, hogy az adó jellemzőitől függően a páciensek hallhatnak sípolást, búgást, kattogást, kopogást valamint idegen tárgyakat érezhetnek a fejükben. A nagyhatalmaknál folytatott kutatások bebizonyították, hogy a moduláló jel változtatásával lehetséges szavak, kifejezések és hangok továbbítása. A moduláló jel paramétereitől függően a mikrohullámú sugárzás által keltett hang ingerelhet, kiválthat émelygést és hányást, valamint az ellenszegülés képességének gyengüléséhez, vagy eszméletvesztéshez is vezethet.
1974-ben Kenneth Foster a Pennsylvania Egyetemen sikerrel továbbított modulált beszédhangot. Kutatásaiban megjegyzi, hogy az ilyen átvitelhez olyan energiasűrűség kell, ami feltételezhetően veszélyes. 1975-ben Don Justesen neurológus a sugárzásnak az emberi érzékelésre tett hatásáról értekezett. Ebben a cikkben megemlíti Joseph Sharp és Mark Grove 1974-es kísérletét, amit az USA Walter Reed Katonai Kutatóintézetben végeztek el. A kutatások során Sharp és Grove közölték, hogy a beszédhanggal modulált mikrohullámok sugárzása közben 10 szóból 9 volt felismerhető. A sugárzás adás közbeni szintje megközelítette a 10 mW/cm2-t, ami a biztonságos szint felső határa. Alacsonyabb szintű sugárzásnál a szavak felismerhetősége csökkent. Sok kutató állítja, hogy ilyen feltételek mellett bekövetkezhet az agynak a mikrohullámú sugárzás hőhatása miatti sérülése.
2004-ben a WaveBand Corporation a mikrohulllámú hallási effektus elvén működő kísérleti harci rendszert hozott létre "Mob Excess Deterrent Using Silent Audio" vagyis MEDUSA néven. A fejlesztők elérték azt a szintet, hogy a berendezés segítségével erős diszkomfort érzetet keltsenek, illetve ki tudnak iktatni egyes személyeket vagy csoportokat is. 2005-ben a WaveBand vállalatot megvásárolta a Sierra Nevada társaság, és három évre befagyasztotta MEDUSA fejlesztését. 2008-ban egy sor média szétkürtölte, hogy a Sierra Nevada a projekt továbbfejlesztésén dolgoznak. A fejlesztők leírták, hogy a MEDUSA használatakor a környező emberek számára hallhatatlan mikrohullámú sugárzás a célszemély fejében erős hangot kelt, ami kiáltásra emlékeztet, és addig tart, amíg a személy a berendezés hatáskörében tartózkodik. A hangot nem lehet megszüntetni azzal, hogy befogjuk a fülünket. A berendezést sorozatban nem gyártották, arról, hogy kísérleti példányokat szállítottak volna valakinek, nyilvános adat nincs.
Kenneth Foster a Washingtoni Bill University Egyetem professzora élesen bírálta az eszközt és kételkedett abban, hogy nem halálos. Foster megjegyezte, hogy az emberi biofizika sajátosságai miatt az eszköz „előbb öl meg, mintsem a zaj okozna nyugtalanságot”. Foster megállapítását megerősítették, és egyetértettek azzal, hogy a hang nem okoz semmilyen veszélyt ahhoz képest, amit majd a hő fog. A projektet hivatalosan nem hagyták abba, csak egyszerűen nem beszélnek róla a médiában.
ADS – Active Denial System
A szakirodalomban és a médiában legnagyobb publicitást a Pentagon által 2001. márciusában bejelentett ADS – Active Denial System – Aktív elhárító rendszer kapta. Az erőszakos tömegtüntetések, zavargások feloszlatására alkalmas mikrohullámú eszközt az Egyesült Államok Légierejének Kutatólaboratóriuma (AFRL – Air Force Research Laboratory) és a Nem Halálos Fegyverek Ügynöksége (DoD Non-Lethal Weapon Directorate) fejlesztette ki a Védelmi Minisztérium (Department of Defense) felkérésére.
Az alap elképzelés 1989-ben született meg. Az ADS lényege, hogy tüntetések, zavargások esetén, a civil lakossággal szemben olyan eszköz álljon rendelkezésre, amely nem okoz maradandó egészségkárosodást, ugyanakkor mégis képes feloszlatni a tömeget, vagyis nem halálos, de hatásos. A berendezés 95 GHz-es elektromágneses sugárzást bocsát ki, mely hőt generál a célterületen tartózkodó emberek bőrfelületén, ezáltal a terület mielőbbi elhagyására kényszerítve őket. A közel 3 mm-es hullámhosszú sugárzás a ruhán áthatolva 0,3-0,4 mm mélyen hatol a bőrbe, ahol a fájdalomérző idegvégződések találhatók. A bőrfelszín alatt égető fájdalomérzetet kelt, és ennek következtében a besugárzott alany kényszerűen menekül a sugárzás útjából. A hatása akkor is érvényesül, ha a célszemély vastagon fel van öltözve. Égési sérülés okozásához legalább 3 percig tartó folyamatos besugárzásra lenne szükség. A 2 méter átmérőjű antenna egy keskeny sugárba fókuszálja a mikrohullámú sugarakat, melynek segítségével a tömegből akár egyetlen alany is célba vehető, még nagyobb távolságból is. A rendszer hatótávolsága kb. 500-1000 m. A fegyver elsütéséről semmilyen külső jel nem tanúskodik, sem hang, sem látványos fény nem kíséri működését, így az áldozatok nem tudhatják honnan és mivel támadják őket. A tesztalanyok szerint az érzés ahhoz hasonlít, mintha hirtelen egy kályha vagy sütő elé lépnének.
A rendszer fixen telepített változatát már a 90-es években elkészítették, a járműre szerelt, mobil változat csapatpróbáját Irakban 2004. májusában kezdték meg, de akkor még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A katonai terepjáróra szerelt verziót 2009-ben állították rendszerbe, de folynak a kutatások repülőgépek és hajók fedélzetén történő alkalmazásáról is. 2007 januárjában az eszközt a Georgia állambeli Moody légitámaszponton bemutatták a sajtónak. A kézi változatra egyes rendőri erők, és a tengerészgyalogság is érdeklődést mutatnak. Szigorúan őrzött objektumok védelménél is számolnak az alkalmazásával. Amennyiben a behatoló nem tesz eleget a terület elhagyására felszólító parancsnak, akkor ezzel az eszközzel kényszerítik a távozásra.
A mobil változat rendszeresítése a sikeres csapatpróbát, valamint néhány kérdés tisztázását követően várható. Ezek a kérdések elsősorban a célszemély biztonságának oldaláról vetődnek fel. Ilyen például, hogy mi történik abban az esetben, ha elesik, és nem tud felkelni, vagy ékszereket visel? Milyen hatással van az eszköz gyerekekre, idősekre, terhes nőkre stb... Tudósok figyelmeztetnek arra is, hogy közelről alkalmazva a sugár képes „megfőzni” a személy szemgolyóit. Szürke hályog vagy rák szintén a lehetséges hosszú távú hatásai közzé tartozhatnak a fegyvernek.
Huang Venhua, a kínai Északnyugati Nukleáris Technológiai Intézet kutatója és csapata 2011 óta dolgozik mikrohullámú fegyverek kifejlesztésén. Mostanra sikerült olyan erejű eszközt készíteni, ami elég erős ahhoz, hogy kisüthesse az ellenség fegyverrendszereinek elektronikáját. A Popular Science szerint a mikrohullámú ágyúval repülőket szedhetnek le a levegőből és tankokat béníthatnak meg a harcmezőn. A fegyverből fejleszthetnek rakétavédelmi rendszereket és még az ellenség éjjellátó- és hőkameráit is megbéníthatják, valamint drónra szerelve a légvédelmi eszközeit, kommunikációs rendszereit és parancsnoki központjait is. Ez így nagyon szép és akár működhet is bizonyos helyzetekben, de hogy egy tank 10 cm vastag páncélján keresztül semmit nem fognak vele kisütni, az biztos.
Vigilant Eagle Airport Protection System
A Vigilant Eagle láthatatlan védelmi kupolát biztosít a repülőterek köré, amely minden gépet - nemzetközi és belföldi járatokat, valamint katonai és magán repülőgépeket - véd a terroristák által indított rakétákkal szemben. 2006-ban a Raytheon 4,1 millió dolláros szerződést kapott annak bizonyítására, hogy a védelmi rendszer alkalmas a polgári környezetben való működésre, és képes-e megvédeni a repülőgépeket akár a vállról indítható rakétáktól is. A Vigilant Eagle egy egyszerű technikát alkalmaz: az AESA radar befogja a célt, amit nagy energiájú mikrohullámú impulzussal besugároznak, ez a támadó rakéta legkisebb résein keresztül is tönkreteszi a vezérlő elektronikát, de ha mégsem, akkor annyira megbolondítja, hogy eltérjen eredeti céljától.
Van még pár érdekes eset, ami a témával kapcsolatos. Orvosok és tudósok szerint mikrohullámú fegyverek okozhatták az Egyesült Államok Havannában, illetve Pekingben dolgozó diplomatái és családtagjaik máig rejtélyes megbetegedéseit. Bár egyes szakértők ezt megkérdőjelezik, de magyarázattal ők sem tudnak szolgálni. A külképviseleten dolgozók először a kubai nagykövetségen tapasztalták a tüneteket, a folyamatos fülzúgást. Bár egy időben már az is felmerült, hogy az egészet csak képzelik, és valójában agykárosodást szenvedtek, de az amerikaiak pekingi követségén dolgozók is hasonló panaszokkal jelentkeztek. Sőt 2017 szeptemberében egy USAID tiszt és felesége - akik az üzbegisztáni követségen teljesítettek szolgálatot - szintén akusztikus támadást jelentettek hasonló tünetekkel. Mivel Üzbegisztán a Szovjetunió része volt, Kuba és Kína pedig baráti ország, ezért egyértelműen az Oroszok nyakába varrták az eseményeket. Nem véletlen, hiszen voltak előzmények.
Moszkva szignál
A címerbe épített leleményes lehallgató berendezés felfedezése után a CIA úgy gondolta, hogy megoldódott egy probléma. Tévedtek, mert egy 1962-es ellenőrzés során - amikor újabb kémeszközök után kutattak - szokatlan sugárzást észleltek. A mikrohullámú nyaláb egy szovjet lakóházból érkezett, amely a 100 méterre nyugatra feküdt a nagykövetség épületétől, frekvenciája 2,5 és 4,1 gigahertz közötti volt - ebben a tartományban működnek a mai wifi eszközök is. Az 5 microwatt/cm2 teljesítménnyel érkező Moszva szignál - így nevezték el a hírszerzésben - túl gyenge volt ahhoz, hogy komoly károkat okozzon. Máig nem tisztázott mi volt a szerepe. Az egyik legvalószerűbb elmélet szerint a hírszerzésben használatos elektronikai eszközöket akarták blokkolni vele, de voltak olyan feltevések is, hogy a követség munkatársainak elméjét és ezáltal viselkedését próbálták megzavarni. 1975 után a jel felerősödött, ekkor leárnyékolták a követség ablakait.
Az eddig leírtakból automatikusan adódik a kérdés, hogy a körülöttünk folyamatosan jelenlévő kis intenzitású mikrohullámú sugárzással mi a helyzet? Ennek egészségkárosító hatásáról erősen megoszlanak a vélemények, és az ezzel kapcsolatos kutatások is ellentmondásosak. Egyszer egy tanulmány megállapítja, hogy károsak, később egy tudóscsoport kitalálja, hogy mégsem. Legtöbb helyen azt olvashatjuk, hogy bizonyos határérték alatt nincs számottevő hatásuk. A háztartási mikrosütő is a wifi-hez közeli frekvencián képes az ételt felmelegíteni, persze ez más, hiszen egy zárt árnyékolt kalicka belsejébe koncentrálja az energiáját. Mindenesetre problémás dolog lenne, ha hirtelen kiderülne, hogy az a határérték mégsem jó és gyorsan le kell bontani az összes mobiltornyot. Na ilyen biztosan nem lesz. A gyártók állításaival ellentétben viszont egyre több adat utal arra, hogy az alacsony intenzitású rádiófrekvenciás sugárzásoknak is szerepe lehet több újkori betegség kialakulásában. Az igazság valahol ott lehet, hogy ha nem laksz közvetlenül adótorony mellett, akkor biztosan megúszod, azonban személyenként eltérő biológiai hatások előfordulhatnak még elenyészőnek hitt sugárzás esetén is.
Források: Wikipédia, Technology Today, Hadmérnök.hu
