Lazarbibi

  • TECHNIKATÖRTÉNET
  • ELKÉPESZTŐ
  • VALÓSÁG
  • FORMÁTUMOK
  • NAVIGÁCIÓ
  • MAGYAR
  • HADITECHNIKA
  • CÉGEK
VHS alapú videójátékok

VHS alapú videójátékok

Van amikor két blog témái metszik egymást. Jelen esetben a kihalt formátumok és a retró videójátékok találkoztak egy ponton, ez pedig az éppen most kihalásnak indult VHS videókazetta miatt nyert aktualitást.

videochallenger.jpg

Mint azt már néhány helyen olvashattuk, az utolsó cég (a japán Funai) - amely még foglalkozott vele - is abbahagyta a VHS lejátszók (videó-magnók) gyártását. A hetvenes évek második felében útjára indult VHS formátum a következő két évtizedben élte a virágkorát, de nem csak az otthoni filmnézés terén, hanem különös fúziók is létrejöttek a VHS és a videójátékok kapcsolatából. Ebben az ismertetőben ezekre a megoldásokról emlékezünk meg. A nyolcvanas évek második felében a VHS kazetták a filmeken kívül néha audiovizuális ismertetők (gépek és műszerek szerelési útmutatói) vagy táblás játékok kiegészítői (játékismertetők, háttértörténetek) is voltak. Mindezeken felül megjelentek olyan "játékkonzolok", amelyek ezen kazettákat használták háttértárnak, és a játékokat fényfegyver segítségével lehetett játszani.

Mi is az a fényfegyver?

Olyan mutató/vezérlőeszköz, amelybe egy optikai érzékelő van beépítve, ugyanakkor fegyver formája miatt nem illik rá a fényceruza elnevezés. Az első fényfegyveres játék 1936-ban készült el (Seeburg Ray-O-Lite Rifle), méghozzá egy "kacsavadász" lövölde. A manapság ismert vezérlőkhöz persze csak a működésében hasonlított: a mozgó fényérzékelőt kellett "lelőni" a fényt kibocsátó fegyverrel. A videójátékokhoz készült fényfegyverek (az első az 1972-es Magnavox Odyssey Shooting gallery fegyvere) már fordított módon működtek, hiszen a fegyver nem fénykibocsátó, hanem fényérzékelő szerepet töltött be. A korai megoldásoknál a képernyő elsötétülése után a célpontot jelző terület fehér négyzetként jelentkezik, amelyet a fegyver érzékel, így tudja, hogy a célpontra álltunk-e rá. A későbbi, katódsugárcsöves képernyőknél a gépre érkező adatok is fontos szerepet játszanak: a képernyőt vezérlő elektronika a működése közben minden horizontális és vertikális visszafutásnál jelet küld, így a frissítési frekvencia ismeretében tudható a vezérelt elektronsugár pontos helyzete. Az "elsütőbillentyű" megnyomásakor a képernyő elsötétítésre kerül, majd elindul a "világosítása" - a rendszer figyeli, hogy a beépített fényérzékelő mikor vesz először fényt - ebből tudja melyik sorra célzunk. Mivel kapja a jeleket a visszafutásokról, valamint méri az utolsó horizontális visszafutás óta eltelt időt, a frekvencia ismeretében meghatározza, hogy a soron belül hová céloztunk. Egyes még későbbi, fejlettebb fényfegyverek már infravörös, vagy ultrahangos érzékelőkkel (a képernyő körül elhelyezve) kalkulálták a célzást.

Most pedig lássuk a játékokat!

Az első ilyen próbálkozás a NEMO (Never Ever Mention Outside) kódnevű (Control-Vision néven is ismert) projekt volt, amely az Atari alapítójának (Nolan Bushnell) játékfejlesztő cége, az Axlon, és a Hasbro játékgyártó cég közös terve volt egy új konzol tervezése és gyártása (később Bushnell egy Isix nevű céget alapított a munka folytatására). A hardvert Tom Zito fejlesztette 1985-től; az első lépcső egy módosított Colecovision gép volt, amely különböző képeket sugárzott a VHS kazetta lejátszott jelére. A következő lépés egy befektető, jelen esetben a Hasbro belépése volt 7 millió dollárral.

A NEMO prototípusának (a Hasbro fejeseinek 1986 decemberében tartott) bemutatója alatt felvett videó megtalálható a Night Trap játék Sega CD változatán (egy kód beírása után). A videón pedig éppen az akkor még csak Scene of the crime néven futó Night Trap prototípus játékkal játszanak (érdekes mód szinte csak az utolsó pillanatokban látható a játék és a konzol-prototípus).

Ezen együttműködés keretében 1986-ra 3 próbajáték készült el: a Bottom of the Ninth Inning (egy baseball-játék), egy interaktív zenés videó a The Cars együttes You might think I'm crazy számára, valamint a Scene of the crime (egy rövid koncepciós tervezet, krimijátékra). Ezen kívül a későbbi Sega CD-re (és 3DO-ra) megjelent (de a kezdetben ide készült/fejlesztett) Night Trap és a Sewer Shark.

Azonban mire a Sewer Shark felvételei elkészültek, a Hasbro 1988-ben kilépett a projektből. Ezen két utolsó játék jogait Zito megvette, így a későbbi cége segítségével megjelenhettek az említett platformokra (a Sega a Sega CD megjelenésekor keresett premier-tartalmat a konzolhoz, így megkeresték Zito cégét, a Digital Picturest). Volt még tervbe véve egy John Madden-cím (amerikai futball), illetve egy Rendőrakadémia-játék is, de ezekből nem lett semmi. Mivel a hardver soha nem került ki még csak tesztelőkhöz sem, nem igazán tudni, valójában hogy működött volna. A konzol 1989 januárjában jelent volna meg, de a Hasbro 2 hónappal a megjelenés előtt a várható ár miatt fújta le az egészet - 300 dollár körüli árával esélye nem lett volna a korabeli NES vagy a Sega Genesis ellen.

Az 1980-ban alakult Worlds of Wonder játékgyártó cég 1987 őszén megjelentette az Action Max nevű, fényfegyverrel vezérelt konzolt, amelyre 5 játék jelent meg Amerikában. A konzol a tévére a feltétlenül szükséges videómagnón keresztül csatlakozott. A videón a játék történései jelentek meg, de semmi interaktivitást nem biztosított. A 100 dollár környékén kapható konzolnál léteztek jobb megvalósítású fényfegyvert használó konzolok, játékprogramok is, így gyorsan vége lett az egész Action Max korszaknak.

actionmax.jpg

 

A játékos cselekedetétől függetlenül a lejátszás folytatódott, a fénypisztoly használatát figyelte csak. A játékot igazából csak a pontszámokért volt "érdemes" játszani, mint lentebb is látható, kevesebb, mint 20 percig... A konzol beépített hangszóróval, illetve fejhallgatóval rendelkezett az egyszerű hanghatásokhoz, míg az egyéb hangok sztereóban szólhattak a kazettáról, A processzora 8 bites, 4 Mhz sebességű volt, mellette 32 byte RAM és 1 KB ROM végezte a kevéske dolgát.

Érdekesség, hogy a technológiát alkalmazta később a Mattel is, ugyanis a Captain Power játékkollekció részévé tette; egy sci-fi sorozat (élőszereplős, némi számítógépes animációval) sugárzása alatt (illetve jelent meg a sorozatból 3 erre használható VHS is) a játékokkal lehetett reagálni az ottani történésekre.

captainpower.jpg

A leadott (lejátszott) akció itt már jobban reagált, mint az eredeti Action Max esetében, hiszen ha eltaláltak, a játék képes volt "elpusztulni", vagyis katapultálni az ember kezében :)

Nem sokkal az Action Max után megjelent a TakaryTomy Video Challenger nevű játékeszköze is, amelynél nincs külön konzol része, a fényfegyvert kell a játékkazettát lejátszó videóra kötni. Az eszközt Japánban (Bandai névvel is), az Egyesült Királyságban (Bandai), Brazíliában (GiG) és Kanadában (Irwin Toy) lehetett kapni Video Challenger néven.Ezt láthatjuk a nyitóképen.

A rendszer képességei az Action Max képességeihez hasonlatosak, ámbár itt is megvalósításra került a játék "visszalövése", amellyel a játékélményt fokozták. 7 játékkazetta jelent meg, természetesen akciójátékok, de hosszukat tekintve nagyon rövidek...

A Video Driver (Sega fejlesztés, valamint Action GT / Tyco forgalmazás) egy 1988-ban megjelent kazetta alapú játék volt, amelynek működése a lentebbi videón látható. Két játéka volt, a California Chase és a Road Race (két másik játék is előfordulhatott, Police pursuit és Road Racer néven, de lehet, hogy ezek csak egy másik felvevő piac lokalizált változatai). Ezek a játékok nem fényfegyvert használtak, hanem egy (csak megfelelő méretű) televízió elé szerelhető érzékelőből, egy kormánypanelből állt. A filmek alján megjelenő fehér sávok jelentették az akadályt (ezeket érzékelte a rendszer), amelyet ki kellett kerülni.

segavideodriver.jpg

Létezett a VHS-konzolokból olyan változat is, amely nem a lövöldözésre, száguldozásra koncentrált, hanem úgynevezett oktató-játékokkal operált. Ezek közül az egyik a View-Master Interactive Vision nevet kapta a keresztségben, 1988-ban; úgy hirdette magát, mint "kétirányú televíziórendszer, ahol részese lehetsz a műsornak".

interactivevideo.jpg

Elsősorban gyermekműsorokról készült játékokról (Muppet-show, Szezám utca), valamint Disney játékokról beszélhetünk. Ezekben a játékosnak a videóban felbukkanó döntési lehetőségekre kellett "válaszolni" a megfelelő gombok segítségével.

VideoSmarts: A Conner Toy Corporation oktatójátéka (de futott V-Tech név alatt is) 1986 és 1989 között ("számítógép"), amelyet a videómagnóra és a tévére kötve a képernyőn (vagyis az általában 30-40 perces szalagon) megjelenő feltett kérdésekre (betűk, számok, egészség, stb.) kellett helyesen válaszolni a 4 elérhető gomb segítségével. A fentebb említett V-Tech ma is gyárt oktató játékokat kisgyermekek részére, a pletykák szerint hasonló kezelésű hardverrel pl. most az ősszel jelennek meg.

videosmarts.jpg

Egy különlegesség az 1988-as Mattel Wheel of fortune, amely egy elektronikus szerencsekerék-játék volt. A feladványokat a videón lejátszott szerencsekerék-tábláról olvasta be a kis eszköz, a külön megvásárolható 90 feladványt tartalmazó kazettákról. Sőt, az amerikai tévéshow (Wheel of fortune) 5-7. évadjaiban az esti adásban leadott (bizonyos típusú) feladványokat is kezelni tudta a szerkezet. Az elektronikus eszköz azonban nem csak a televízióból tudott feladványokat "begyűjteni", használató volt nélküle is - ilyenkor egy másik játékos írt be feladványt (maximum 3 játékos használhatta).

mattelwof.jpg

A végére pedig egy igazán fura rendszer, a japán Bandai Terebikko, amely 1992-ben jelent meg. Itt a videókazetták (anime) rajzfilmek voltak, amelyekben maguk a szereplők kérdeztek a játékostól "telefonon", amelyre a gombokkal kellett válaszolni. Ezzel a döntéssel a történet folyása volt megváltoztatható.

bandaiterebikko.png

Nem jelent meg sok kazetta rá, de meg kell említeni a Dragon Ball, a Mario & Yoshi, vagy a Sailor Moon változatokat.

Retemu Blog.hu - Emuláljuk a retrót

 

4 komment Technikatörténet Formátumok Tovább
VHS alapú videójátékok Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
4 komment

Ajánlott bejegyzések:

  • A nyomozó, aki mindent feltalált A nyomozó, aki mindent feltalált
  • Kémek a fénymásoló gépben Kémek a fénymásoló gépben
  • Hitler mikrohullámú lánca Hitler mikrohullámú lánca
  • Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás Volt egyszer a magyar autóbusz-gyártás
  • Egy új radar, ami látja az F-35-ös vadászgépeket? Egy új radar, ami látja az F-35-ös vadászgépeket?

A bejegyzés trackback címe:

https://lazarbibi.blog.hu/api/trackback/id/tr408924920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tükörfúró 2016.08.01. 10:04:43

Érdekes, mivel a kazetta szekvenciális, nem tud azonnal reagálni semmilyen eseményre. Az utolsó játék nekem azért is homályos, hogyan tekeredett a szalag azonnal a megfelelő részre kihagyás nélkül.
Válasz erre 

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2016.08.01. 12:34:46

@tükörfúró: Nos, ezt az írás bővítése közben találtam, és hittem a "propagandának" :)
Ahogy most mélyebben utánajártam, azt olvastam, hogy szép kis átverés. Bár a hardvert megfelelően összekötve a telefonban tényleg hallani a képen látható "beszélő" szereplő hangját (úgy van kiadva az egyik hangcsatorna), és lehet jelezni a helyesnek vélt válasszal... de a kazettán a szereplő elmondja a jó, és a rossz választ is (hogy miért is rossz). Szóval úgy csinálták a történeteket, hogy ne kelljen "lépkedni" a lejátszónak sehová.
(Ezt az információt egy másik fórumon találtam meg, ott írták le tesztelés után angol nyelven - de mindenképp hihetőbb)
Válasz erre 

Izo 2016.08.06. 12:12:13

A VHS videómagnók tudnak index jelet kezelni, VISS-nek hívják, ami a VHS Index Search System rövidítése, a tracking sávra van rögzítve a jel. A különböző történtet részeket be kellett volna indexelni, és akkor a konzolnak annyi dolga lett volna, hogy a jelenlegi rész ismeretében, az eredménytől függően közli a játékossal, hogy tekerj előre n részt.

Kicsit más történet, de hasonló probléma: A 90-es évek elején volt néhány kísérletinek mondható műsor a magyar tévében (nem saját találmány), ahol a cselekmény bizonyos pontjain a nézők telefonos szavazással döntötték el, hogyan folytatódjék a történet.
Válasz erre 

tükörfúró 2016.08.06. 17:25:46

Az irányító jelét szintetizálhatná, de akkor folyton megszakítaná a gyorstekerés, nomeg minden videó irányítója más és más.

A képet átvezetve már további manipuláció is lehetséges lenne, valami primitiv fekete alapon fehérrel "kérem várjon"-t egy lassu mikrokontroller is ki tud írni, közben a videó tekerhet valahány indexet.

Probléma, hogy ezeknek a részeknek rövidnek kellene lenniük, ami játék szempontjából jó, mert sok akció, rövid passzivitás, a tekerés is gyorsan megvan.
De a videót ennyi lejátszás-álj-tekergetés keményen gyilkolja.
Viszont így komplett "kaland-játék-kockázat" animációs filmeket lehetett volna csinálni, akár élőszereplőkkel, akár rajzolva, még akár dobhat meg pontokat is vezethet a gép, ez a könyvben is független a papírtól ráadásul a játékos dolga.

De ezek akkor ebben a formában, ahogy tényleg léteztek, nem is játékok, ha nem tekernek sehova, hanem csak ilyen kisebb óvodásoknak szóló szórakoztató filmek, némi lehúzó-érdekessé tevő "hardverrel"
Válasz erre 
Mégsem
Mégsem

Megjegyzés:
Facebook

Lazarbibi

Tudomány, technika, érdekességek régiségek és még sok más !

Lazarbibi honlapja

dj.jpg

Facebook

Lazarbibi honlapja

Top 5

  1. Filmszereplő számítógép
  2. Magyar kazettás magnók
  3. Szovjet kazettás magnók
  4. Különleges ajándék az amerikai nagykövetség részére
  5. 10 dolog, amitől elhiszed a tervezett elavulást

Címkék

Cégek (19) Érdekességek (35) Formátumok (16) Haditechnika (45) Magyar (32) Morbid (9) Navigáció (10) Szuper (26) Technikatörténet (59) Valóság (12) Címkefelhő

Keresés

Friss topikok

  • 'n Quijote: Szia! Tudsz valamit Makay Attiláról? Ha igen, privátban válaszolj légy szíves az onquijote kukac g... (2024.09.06. 06:27) A BHG emlékére
  • tutyimutyi terminátor: nos, elillant 7 röpke év, és Kim köszöni, jól van; még mindig ő a Kedves Vezető (v. mi) (2024.08.11. 12:29) Észak-Korea megbéníthatja a high-tech ipart?
  • Greg36: @gigabursch: Valószínűleg igen. A csupaszárny elv már egész korán megjelent a kutatások között (má... (2024.08.05. 13:15) Göring lopakodója
  • Barkmann: "Mi az a konténer radar? Furcsán hangzik, de nem találtam rá magyar elnevezést." 29B6 "Konténer" (... (2024.07.14. 05:19) Támadás a konténer radar ellen
  • Adani: Vidoeton Colorstarokhoz is a Raduga képcsöveket használták, Szovjetunióból jött a képcső, a videot... (2024.04.09. 15:33) Színes televízió a Szovjetunióban

Facebook hírfolyam

Lazarbibi honlapja

Blogajánló

A helgolandi csata 01. Európa északi területei amolyan félreeső peremvidékként szerepelnek a köztudatban, és gyakran a történelemkönyvekben is. Valójában azonban a Baltikum már az ókor óta kiemelt szerepet játszott a kontinens életében, és nemcsak gazdasági, hanem politikai és katonai szempontból is. A térség két domináns… htenger.blog.hu
blog.hu

Archívum

  • 2024 április (1)
  • 2023 november (1)
  • 2023 február (1)
  • 2022 november (1)
  • 2022 október (1)
  • 2022 február (1)
  • 2021 december (2)
  • 2021 augusztus (1)
  • 2021 június (1)
  • 2021 április (2)
  • 2021 március (1)
  • Tovább...

Egyéb

Támogatás

Támogasd munkámat, ha több hasonló jellegű cikket szeretnél olvasni, de az oldal enélkül is üzemel tovább.

 

Kávégép szerviz

185706145_3911285022287604_3885607603847226092_n.jpg

Elektronika,tech,retro
süti beállítások módosítása
Dashboard