A teljesség igénye nélkül válogatunk Luigi Colani izgalmas és megdöbbentő munkáiból. Ő egy legenda az ipari formatervezők között .A világ legnagyobb képzelőerejével rendelkezik. Kezdeti alkotásaival tisztelgett a futurizmus előtt, amely irányzat később teljesen eltűnt, de a 60-as 70-es években még éreztette hatását. Nézzünk rögtön egy mozdony tervet 1979-ből ami kimondottan a BAM-ra készült (Bajkál-Amúr vasútvonal ). Mint egy vadállat aki falja a végtelen mérföldeket a tajgán.

Az egysínű vasútra is voltak elképzelései, például a Hamburg München vonalra a "HM-1".

A nagy sebességű vonat aerodinamikája is megihlette egy-két szösszenetre.

Ekranoplan vagyis repülő hajó 1983-ból. Lida volt a neve a kis aranyosnak.

A modern repülésbe is szeretett volna beleszólni pár ötlettel.

Az autókat is újra akarta értelmezni.

Hihetetlen aerodinamikai formák.


A Béka nevezetű motorbicikli 1973-ból, pedig még ma is futurisztikusnak hat.

Talán legismertebb műve ez a luxus lakóautó.

A modellnek létezett haszongépjármű verziója is.

Dolgozott a Canon cégnek is például ezek a fényképezőgépek 1983-ból valók és ennek a munkának a gyümölcsei.

Természetesen a számítógépek sem hagyták hidegen.

Szinte mindenre volt valami ötlete, pont a zongora maradt volna ki?

darkroastedblend.com
