Tudom, hogy furcsán hangzik, mégis igaz az a kijelentés, mely szerint a 3D-s technika egyidős a mozgóképkészítéssel.
A film feltalálójának tartott Auguste Lumiere elkészítette az első fizetős közönség előtt levetített „mozi” (A vonat érkezése) térbeli verzióját is. Igaz, akkoriban (1903) meglehetősen kevesen váltottak jegyet az alkotásra, sőt, mondhatni „óriási bukás” volt a maga nemében, hiszen a mozgófilm megjelenése ellopta a nézőket a „szemüveges filmek” elől. A technika azonban már akkor is minimum középkorúnak számított, az 1851-es londoni világkiállításon ugyanis Viktória királynő háromdimenziós arcképe is közszemlére került. Az tehát tisztán látszik, hogy az Avatar által elindított 3D-s láznak bőven volt előzménye, a „műfaj” azonban korábban egyetlen egy alkalommal sem tudott hosszútávon megragadni a filmszínházban. De vajon miért?
William Friese-Greene (1855 és 1921 között élt brit fényképész és feltaláló) egyébként már a Lumiere fivérek előtt bemutatta első háromdimenziós szkeccseit (rövid, egy - két perces komikus jelenet, ami a múltszázad elején hódított) melyeket még sztereoszkóp segítségével tekinthettek meg az érdeklődők. Az 1890-es évek közepén ténykedő Friese-Greenet, ahogyan azt már említettük August Lumiere követte a háromdimenziós mozgóképkészítés történelmének nagy úttörőit felvonultató listán, a már említett „A vonat érkezése” című mozifilm térhatású verziójával. Az érdeklődés hiánya valamint az „egyszerű mozi” robbanásszerű fejlődése azonban elterelte a figyelmet a 3D-s technikáról, ami körülbelül húsz esztendővel később került ismét rivaldafénybe, mégpedig az anaglif (a klasszikus vörös és kék szemüveg használatával 3D-ssé váló képek/filmek) technikával készült a „Szerelem ereje” című 1922-ben bemutatott alkotásnak köszönhetően. A hangosfilmek érkezése azonban ismét elterelte a figyelmet az időközben azért „folyamatosan” készülő háromdimenziós mozikról.Legfrissebb kutatások szerint már a Harmadik Birodalomban is készültek térhatású filmek.Philippe Mora ausztrál rendező két, egyenként 30 perces fekete-fehér propagandafilmre bukkant a Berlini Szövetségi Archívumban. „A film 35 mm-es kamerával készült, a két lencse előtt láthatóan egy prizma is volt. (...) Ezeket egy független stúdióban készítették a Goebbels-féle propagandaminisztérium számára, s ’raum filmnek’, vagyis űrfilmnek nevezték őket” – mondta el Mora. „A filmek minősége fantasztikus. A nácik megrögzötten vettek fel mindent, s minden egyes képkockát szigorúan ellenőriztek. Ez az ország és a lakosság totális kontrolljának részét képezte” – tette hozzá.
Időutazásunk következő állomása 1952, mégpedig a Bwana Devil bemutatója (november 30), ami minden idők első „hivatalos” 3D-ben készült nagymozifilmjének számít. Ez a film egyébként ha csak rövid időre is, de elindított egy kisebb „háromdimenziós lázat” (több, mint ötven évvel az Avatar okozta hisztéria előtt) melynek sokak szerint egyik legigényesebb, és legnagyobb költségvetéssel készülő alkotása az 1953-ban megjelenő „Viaszbabák háza” volt, amit (csak érdekességképpen) a magyar származású André de Tóth (1912-től 2002-ig élő filmrendező, eredeti neve Tóth Endre) készített, aki (szintén csemegeként) fél szemére vak volt. És, ha ez még nem lenne elég, akkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy a tengerentúlon „House of Wax” címen futó alkotás volt az első olyan 3D-s mozifilm, ami sztereo hangon szólalt meg. A színesfilm megjelenése azonban ismét alátett a „háromdé” világuralmi törekvéseinek, pedig ebben az időszakban már több, eredetileg a hagyományos módszerrel készült művet is megjelentettek „szemüveges verzióban”, avagy több komolyabb filmek is elkészült a 3D-s verziója. Ilyen volt például Alfred Hitchcock „Gyilkosság telefonhívásra” című thrillerje, melynek 3D-s verziója olyannyira érdektelenné vált, hogy csak az 1980-as években került bemutatásra (szintén csekély érdeklődés mellett), holott a film 1954-ben készült!
Az utolsó előtti „3D-s hullám” az 1980-as évek elején söpört végig a filmszínházak világán, amikor bemutatásra került az első over-and-under technikával (készítése során az eltérő szögből felvett képeket egy felületen, egymásra nyomtatják vagy vetítik) készült „Comin at Ya!” című western. Akárcsak az 1952-es „Bwana Devil” a „Comin at Ya!” is elindított egy kisebb őrületet, mely során olyan klasszikusok háromdimenziós változata is bemutatásra került, mint például a „Cápa”, vagy a „Péntek 13”. Ettől az időponttól kezdve egyébként folyamatosan fel-fellángoltak a „szemüveges őrületek”, és a különböző, elsősorban animációs és természetfilmek, lassan de biztosan bevették magukat a filmszínházakba. Az azonban kétségtelen, hogy az eddigi legsikeresebb és leghosszabb életű „támadás” 2009-ben a James Cameron által rendezett „Avatar” bemutatásakor indult meg, ami az akkoriban újdonságnak számító Fusion Camera rendszerrel (ennek kifejlesztésében a rendező is közrejátszott) került leforgatásra.
Az „Avatar” által elindított 3D-s őrület egyébként nagyban megosztja a közönséget, a negatívabb vélemények szerint ugyanis egy filmnek nem szabadna csak a látványról szólnia, mégis egyre több olyan alkotás készül, ami elsősorban csak ezzel operál, miközben a történetek többsége minősíthetetlen. Azt természetesen az idő dönti majd el, hogy a „3D” legújabb hulláma meddig tud életképes maradni.Tény hogy ez a legerősebb hullám mert támogatva van a 3D-s TV-kel és Blu-ray lejátszókkal is, de már gyűlnek a koporsószögek.A térhatású TV műsorszórás már megbukott.Túl drágák a műsorok és még a sport csatornákat sem éri meg üzemeltetni.Csak a Sky Sport tart még ki 3D-s adója mellett.
forrás: (Vég Miklós:3D filmek históriája,internet)
