Precíziós bombázás Koreában

A SHORAN eredetileg navigációnak indult, de később bombázást segítő rendszer lett belőle. 1938-ban az RCA mérnöke Stuart William Seeley azzal kísérletezett hogyan tudná eltávolítani a szellemképet a televíziós jelből. Rájött, hogy az eredeti és a visszavert rádiójel beérkezésének időkülönbségéből ki lehet számolni a visszaverő objektum távolságát. 1940 nyarán kezdte el tervezni a SHORAN rendszert az amerikai légierőnek. 1942 augusztusában kezdődtek az első tesztek, és 1944 tavaszán érkezett az első megrendelés. 1944 végén Észak-Olaszországban már élesben használták. A rendszer fejlesztése céljából Seeley és egy RCA menedzser Angliába repült, hogy tanulmányozzák az Oboa rendszert, amely csak egy gépet tud kiszolgálni, a SHORAN azonban egyszerre több légi járművet is képes célra vezetni.

A SHORAN 300 MHz-es frekvencián működik. Szükség van hozzá egy egy AN/APN-3 vevőkészülékre, és két AN/CPN-2 vagy 2A földi fix állomásra. A repülőgép fedélzetén telepített egység tartalmaz egy adó-vevőt, egy üzemeltető konzolt, és egy K-1A típusú bombacélzót, amiivel addig soha nem látott pontosságot lehetett elérni. Analóg számítógép mérte a légnyomást, a magasságot, valamint a szél erősségét, és a kapott adatok alapján határozta meg az ideális bombakioldás időpontját.

A SHORAN is hiperbolikus elven működött, a fenti ábrán láthatjuk mit látott a kezelő különböző pozíciókban a kijelző képernyőjén. A rendszer a koreai háborúban élte fénykorát. A navigációs készülékkel összekötött bombacélzó analóg számítógép igencsak high-tech megoldásnak számított 1951-ben. Lent baloldalon láthatjuk a repülőn lévő kezelő konzolt, jobbra pedig egy mobil állomást. Főleg B-26 és B-29 bombázók használták a rendszert, aminek persze megvoltak a maga korlátai, ezért a háború után inkább az olaj és gázipari cégek használták tovább egészen az 1980-as évek elejéig. Geodéziai méréseket végeztek vele a part közelében, ezzel segítve a feltárási munkákat.

A DECCA is hiperbolikus rádiónavigációs rendszer volt, amely lehetővé tette a hajók és légi járművek helymeghatározását. Alacsonyabb frekvenciákat használt (70-129 kHz) mint az impulzus időzítést mérő rendszerek (Gee és LORAN) . Ez azt jelentette, hogy sokkal olcsóbban és könnyebben elő tudta állítani az 1940-es évek elektronikai ipara.

A rendszert az USA-ban kezdték fejleszteni, de később átvette a DECCA médiavállalat az Egyesült Királyságban. Az első egységeket még a Royal Navy telepítette a második világháború utolsó évében. Minden zavarástól mentesen üzemelt, mert a németeknek már nem volt idejük megismerni. A háború után széleskörűen elterjedt az Egyesült Királyságban, később pedig világszerte. A DECCA elsődleges felhasználása a hajók parti vizeken való navigálásánál volt, mivel sokkal pontosabb mint a konkurens LORAN rendszer. Halászhajók voltak a fő felhasználók, de repülőgépeken is üzemelt. A rendszert előszeretettel használták az Északi-tengeren lévő olajfúró tornyok között közlekedő helikopterek is.

A fenti képen a legelső vevőkészülék látható, amit még a D-day hadműveletnél is bevetettek, a QM1 kódjelű típus, 27 darab készült belőle összesen. A legkorábbi mozgó térképes megjelenítés is a DECCA navigátor nevéhez fűződik. Lenti képen egy prototípust láthatunk még 1949-ből.

Nézzük a működési elvet! Az adó oldal hasonlít az eddig megismert hiperbolikus rendszerekhez, de a vevő oldal teljesen más. A DECCA navigációs adóhálózat állt 1 mester és 2, vagy 3 szolga állomásból. A legideálisabb elrendezés az volt, ha a szolgák egy egyenlő szárú háromszög csúcsainál helyezkedtek el, a mester pedig a középpontban. A mester-szolga távolság 110 és 220 km között változott általában. Minden állomás egy folytonos szinuszos jelet továbbított egymással szigorúan összeszinkronozva, de eltérő fázissal. Ez a lenti ábrán látható hiperbolikus mintákat eredményezte, amiket felrajzoltak egy térképre, és különböző színekkel jelöltek a könnyebb használhatóság végett.

* A mester állomás általában a 85 kHz-es sávban sugárzott.

* Piros szolga állomás a 112 kHz-es sávban,

* Zöld szolga állomás a 127 kHz-es sávban ,

* Bíbor szolga állomás a 71 kHz-es sávban. ha három szolgát használt a rendszer.

Ahhoz, hogy megállapítsuk hol vagyunk nem kellett morze jeleket fülelnünk, meg oszcilloszkóp képernyőt bámulnunk folyamatosan. A rendszerhez tartozott egy speciális Decometer nevű műszer, ami a mester és a szolgák által kibocsátott vivőhullámok közötti fáziskülönbséget mérte. A lefedettségtől függően szinte bármikor folyamatosan le lehetett olvasni az értékeket, amiket a térképre behelyettesítve azonnal megkaptuk a földrajzi pozíciónkat.

A rendszer elsősorban a brit befolyás alatt álló területeken terjedt rohamosan, de használták Spanyolországban, és a skandináv államokban is. Telepítettek még Japánba, Bangladesbe, Kanadába, a Perzsa-öbölbe és az Egyesült Arab Emírségekbe, valamint volt egy hálózat a Bahamákon. Két láncot építettek Vietnamba a helikopterek navigációja céljából, de kevés sikerrel. A hidegháború korszakában, a második világháború után a RAF létrehozott egy titkos láncot Németországban, melynek célja a légifolyosó navigációja volt Nyugat-Németország és Berlin között, ennek a frekvenciáit szabálytalan időközönként megváltoztatták.

1970-re már több mint 15 000 darab vevőkészülék üzemelt csak a hajókon. Amerikában is telepítettek DECCA berendezéseket az ötvenes években. A New York-i Airways helikopterek speciális egyedi mozgó térképes egységet használtak, amely lehetővé tette hogy a pilóta egy pillanat alatt megállapítsa a pozícióját. Ezek a készülékek sokkal fejlettebbek voltak az ott forgalmazottaknál, de meglepő módon a politika megakadályozta elterjedésüket, hogy megvédjék a hazai gyártók marketing érdekeit.

1969-től a vevő és a kijelző már egy egység lett, ilyet láthatunk a lenti képen, ez volt az MK21-es modell.

Az utolsó hiperbolikus elvet használó készülék a sorban az MK53 volt a nyolcvanas évek elején. Ez már folyadékkristályos kijelzővel és igen kis méretekkel büszkélkedhetett, őt láthatjuk lentebb. Napközben a rendszer hatósugara 740 km környékén mozgott, de éjszaka terjedéstől függően akár 460 km-re is lecsökkenhetett. A DECCA rendszer Európában leállt 2000 tavaszán, az utolsó hálózat pedig Japánban 2001-ben.

 Források: www.jproc.ca, Wikipédia, chicagoboyz.net